13. rész - Hallgass a szívedre, én is azt teszem

 A Szív,
Mily furcsa szerve az emberi szervezetnek. A legokosabb és egyben legtudatlanabb is. Megsúgja mit is akarsz igazán, de a hülyeségbe is bevonzz könnyen, ezért van az embernek agya is, hogy kompenzálja annak minden egyes döntését. Az agy segít ésszerűen gondolkodni, ha rosszat csinál a szív, az agy valahogy próbálja azt jóvá tenni, bizonyos indíttatásokkal. De ha a szív jót csinál akkor, az agy észben tartja azt, hogy semmi sem tart örökké.Hisz Minden csoda csak 3 napig tart. Amennyire magasra fel tud repíteni a jó, olyannyira mélyre is le tud taszítani. Csak gondoljunk bele a szerelembe. A szerelmeddel a mennyekben jársz, míg egy nap közli veled "Bocs, nem kellesz!" mondata után szíved összetörik és a pokol legmélyebb bugyraiban érzed magad. Élni sincs kedved! 

"I Hope You Undertand!"

"- Park MinAh - szólt az apja határozott hangon - Képes lennél nélkülünk 1 évig még kint élni? Képes lennél JungKook nélkül kibírni 1 évet is, az történtek ellenére, mert hogy nem  utálod, és nem is gyűlölöd az biztos. De ezek a kérdések mellékesek a fő kérdés most az, hogy Mit súg a szíved, azt hogy menj vagy azt hogy maradj."

- Apa de amit JungKook tett az... nem helyes.
- Miért szerinted mi a helyes? - kérdi Lucy mama
- Nem tudom...
- Pedig azt mondtad hogy nem helyes, kérlek fejtsd ki bővebben, kíváncsi vagyok rá!
*csend*
- Park MinAh, te szereted JungKook-ot? - kérdezte az apa  lányára nézve
- Nem dehogy is... fúj... - kezével legyintett egyet és próbálta arcára a "semmit sem érzek aziránt a hülye iránt" arckifejezést felvenni, nem sikerült
- Magadat becsaphatod MinAh - vette komolyabbra az apa hangnemét - De mindet nem - kezébe vett egy újságot és azt olvasta karosszékében

*Másnap*

- Lucy! - szalad barátnője elé Mint
- Mintie, hát te? 
- Valami készülődik megint ellened. Gyere hallgassuk ki őket! - mondta komoly arccal
Meg sem várta barátnője válaszát és már húzta is maga mögött a lányt keresztül az iskolán. Megálltak az osztályterem előtt. Nagy hangzavar hallatszott ki belőle. De a hangzavar ellenére is jól ki lehetett hallani Lucy nevét, és néhány felkavaró szót is. "Anya hazudott!" Gondolta magában a lány, "Nem kellet volna előrre innom a medve bőrére!" 
Mint ránézett barátnőjére aki ismét fal fehér volt. Lucy Mint-re nézett aki akkor már mosolygott, de Lucy nem értette, miért. A nagy mosolygás közben kinyitotta az ajtót mire mindenki elhallgatott. Mint behúzta csuklójánál fogva Lucy-t az osztályterembe. Mikor belépett a terembe az osztálytársai, vigyázzba vágták magukat és egymás mellé sorakoztak. A két lány elé tárult az egész osztály teljes pompájában. Még az a fiú is ott volt aki az első napon maszkot viselt. Ma is az volt rajta. "Az a srác még mindig beteg!" jelentette ki magában. Ekkor előlépett PanDa középről, elővett egy papírost, megköszörülte torkát és neki kezdett mondandójának.
- Kedves Lucy és diáktársak! De főképpen te Lucy, én és a többiek szeretnénk megkérni arra hogy bocsáss meg nekünk, azért amit tettünk. Kiakartunk rúgatni az iskolából csak azért mert JungKook-kal beszélgetsz. 
- De miért? Ez olyan nagy baj? - vágott szavába Lucy mire PanDa csak nagy szemekkel nézett rá, erre a kérdésre nem volt felkészülve
- Én nem is tudom mit mondjak erre - erre két oldalról megfogták a vállát biztatásképpen a többiek mire ő erőt vett magán és folytatta - Azért mert tudod azok a srácok akikkel te barátkozol, nagyon híresek és nagyon kevés személyt engednek közel magukhoz. Ez miatt is. A másik meg az hogy mindenki szereti őket, és mindenki magának akarja valamelyiket. Ebből az okból nem is egyszer volt verekedés. 
- Puszta féltékenységből voltatok velem olyan arogánsak? - kérdezte Lucy
- I-Igen - nyögte ki
- És akkor a másik lányt miért kellett úgy kikészíteni tavaly hogy elhagyja az iskolát? - zúdította a többi kérdést a többiekre
*Csend*
- Értem, az is féltékenység volt igaz? 
*bólogat mindenki, még a fiúk is, köztük az a maszkos is*
- Velem is ezt akartátok tenni?
Semmi válasz nem jött, mire a maszkos elkezdett ismételten bólogatni, mire a többiek is. Lucy arcán látszott a fájdalom, amit szépen lassan eltöröltek PanDa szavai:
- Kérlek bocsáss meg nekünk! - meghajolt egyszerre mindenki - megtanultuk a leckét. Mégpedig azt, hogy először ismerjük meg a személy mielőtt ítélkezünk, főleg akkor ha az illető új az iskolában. Te nem tudhattad kik ők,és hogy mi hogyan érzünk irántuk. Sajnálom!
PanDa beszédét mély csend övezte, csak az ablakon beszűrődő utca zaj hallatszott és annak a légynek a hangja ami éppen előttük repült be a terembe. 
- Rendben, megbocsájtok! Egy feltétellel!
- Mond!
- Ha soha többet nem csináltok senkivel semmi ilyesmit, mert ez megalázó, és nektek sem esne jól. Igaz? - mosolyodott el - Na de mindegy... hamarosan kezdődik a Történelem óra, azt javaslom hogy ismételjük át a múlt órait, hiszen hamarosan jön a tanár! - mondta mosolyogva 

A többiek nem értették miért mosolyog annak ellenére hogy mindent elmondtak neki, de valahogy az ő arcukra is mosolyt csal a lány mosolya. Tudták a többiek azt, hogy nagyon félre ismerték őt.
- MinAh ülhetek melléd? - lépett hozzá közelebb egy fiú
- Persze - válaszolta mosolyogva
- MinGyu vagyok! - nyújtotta a lány felé a kezét 
- Én pedig...
- Tudom ki vagy! - szakította félbe - Nice to meet you! 
- Just As me (Csak úgy, mint én) 
Mind a ketten felnevettek, erre a furcsa felszólalásra. A többiek erre felnevettek, mire felkiált egy lány a sarokból.

Seventeen tagja

- Lucy ne kezd megint!
- Nem kezdem, csak folytatom! - erre mindenki felnevetett - különben is, eddig még hozzám sem mertetek szólni, itt az ideje, hogy megismerjetek!
Erre mindenki elkezdett nevetni még Lucy újdonsült padtársa is. A elkövetkező 4 órában ugyanabban a teremben volt az osztály. Lucy, Mint és MinGyu egész szünetben beszélgettek. A két barátnő megtudta MinGyu-ról azt hogy van egy kutyája amit még nagypapájától kapott.
- És milyen fajtájú a kutyus? - érdeklődött Mint
- Husky
- Az gyönyörű kutya fajta! - ámuldozott Lucy
- Bizony, van kedved eljönni egyszer megsétáltatni? - érdeklődött 
- Szabad? - csillant meg Lucy szemében az a bizonyos szikra
- Persze! Te jössz Mint? - kérdezte MinGyu
- Áh nem, tanulni kell sokat. Nem mindenkinek van olyan IQ-ja mint neked!
Ezzel be is fejeződött a beszélgetés, hiszen bejött a tanárnő. A következő 4 óra nagyon gyorsan eltelt főleg Lucy és MinGyu között, hiszen a fiú amiből csak tudott poént csinált. Így nem is csoda, hogy hamar egymásra hangolódtak. Hamarosan elérkezett az ebéd szünet. A három immáron jó barát elindult ki az iskola területéről. De azonban MinGyu a kaputól vissza futott, mert bent hagyott valamit az iskolában. Lucy és Mint megvárta őt a kapu előtt. Miután elment a hatalmas nagy tömeg csak a két barátnő állt még ott.
- Aj... hol lehet ez a gyerek! - morgolódott Mint
- Majd jön! - mosolyodott el Lucy, de a mosoly most sem volt igazi, csak úgy mint eddig, hiszen kétségekben a szívében, szinte senki sem tud mosolyogni.
- MinAh... Mi a baj? Egész nap olyan furcsa vagy! A mosolyod nem olyan mint tegnap volt. Mi történt?
- Nem akarod róla beszélni. - komolyodott el a földet nézve
- Mond el, hidd el jobb lesz utána, és ha tudok akkor segítek neked.
- Nem mondod el senkinek, igaz?
- Igaz!
Azzal Lucy elmondott mindent neki a tegnappal kapcsolatban. Elmondta neki azt ami történt Myeong Ji és JungKook között, és még a levelet is elmondta amit Kevin írt neki.
- És most nem tudom mi tévő legyek! Elmenjek vagy ne!
- Persze hogy elmész! - ütötte vállba barátnőjét Mint mire az elmosolyodott - az az álmod hogy táncos legyén nem? Akkor indulj el! Ne félj az újtól! Az új az jó! Az újban kijavíthatod a hibáidat, és az újban még jobb lehetsz és változhatsz is, és a változás az jó.
- De mi lesz veled, anyáékkal és most már az új barátokkal. El fognak felejteni!
- MinGyu-ra gondolsz? - bólint MinAh - Ne aggódj nem fog elfelejteni, és a többiek sem!
- Biztos?
- Igen, MinGyu-nak tetszel
- Komolyan? * meresztette nagyra mandula szemeit* 
- Igen! Látszik rajta! - Mosolyodott el Mint - Jaj ne! 
Ekkor mind a ketten hátranéztek, megpillantották a nem is olyan régen emlegetett fiút jobban mondva fiúkat. JungKook mikor meglátta Lucy-t a kapuban lépéseit egyre jobban megnyújtotta így egyre gyorsabban egyre közelebb került a lányokhoz. Lucy szíve a torkában dobogott. Próbálta arcáról letüntetni az előbbi 1-2 könnycsepp nyomát, de nem nagy sikerrel járt.
- Lucy! - lépett oda JungKook, nagy mosollyal
- JungKook! - szólt hozzá fapofával, semmi érzelmet nem mutatva, ami nagy küzdelem volt
- Beszélhetnénk? 
- Hát legyen!
- Mint Kérlek, elmennél, és ti is fiúk!
- Persze - erre mindenki szétszéledt egy irányba 
Feszült csend lett úrrá körülöttük amit egy bársonyos hang tört meg könnyekkel a hang tulajdonosának szemében

- Lucy én...
- Semmi én... hagyd abba... nem akarlak hallani
- De én
- Semmi de... hagyj békén... felejts el...
- LUCY! - kiáltotta el magán JungKook miközben Lucy vállaira tette kezét és úgy húzta magához közelebb- Egyszer az életben engem is meghallgathatnál!
- Hallgatlak! - válaszolta cinikusan
- Nézd! - engedte el a lányt - Nem tudom, hogy mit láttál, és hogy mit gondolsz rólam de tudnod kell azt, hogy nagyon sajnálom. 
Megfogta a lány Jobb kezét majd azt a saját szívéhez tapasztotta 
- Érzed ezt? - Lucy szemeiben meggyűlt a könny - Érzed?! *bólint* Látod minden egyes dobbanás egy fájdalom, számomra, fáj mert úgy hiszed hogy én tettem azt. De ez nem igaz *kicsordul mind a két fél szeméből 1-1 könnycsepp* A szívem azért fáj, mert félek levesz...
- Lucy indulhatunk? - lépett a lány mellé MinGyu - Minden rendben van?- törölte meg szemeit és kezét elhúzta JungKook szívefelől.
- Persze, indulhatunk. JungKook viszlát! - hátat fordított neki és elindult MinGyu-val.

JungKook nem értette mi folyik körülötte épp úgy mint azt hogy miért nem tudta befejezni mondatát. Pedig már csak 1szótag hiányzott volna ami nem lett volna más mint a "...telek" szócska. "Akkor most lecserélt?!" "Ki az a fiú?" "Lucy barátja?" "Mikor jött össze vele?" Agyában ezekkel a kérdésekkel rogyott le négykézláb a földre. Kikerekedett szemeivel a földet pásztázta amin forogtak le az elmúlt pillanat képsorai. A fiú arca egyre jobba beégett memóriájába, míg Lucy-nek az a pillntsa ahogyan ránézett a fiúra. 
A többiek odasiettek lerogyott barátjukhoz, vállait majd hátát simogatták. Mindenki együttérzést tanúsított barátjuk felé. 
- Indulnod kell haza! - figyelmeztette NamJoon a fiút
- Nem megyünk el egy bárba? - mondta látszott rajta hogy nagyon maga alatt van
- Nem mert akkor berúgsz, és holnap iskola van!
- Ki mondta hogy be akarok rúgni? - kérdezte felemelt hanggal
- Jól ismerlek már! Na gyere, add a kezed menjünk haza! - nyújtotta kezét RapMon

Lucy én MinGyu még sokáig egy úton sétáltak, egészen addig amíg el nem értek egy kereszteződésig, az idő már délután három óra körül járt.
- Te merre mész innen tovább? - érdeklődött MinGyu
- Jobbra és te?
- Én egyenesen tovább! - felelte a srác
- Figyelj csak MinAh! - vakarta meg tarkóját - nincs kedved eljönni kutyát sétáltatni?
- De nagyon is! Akkor gyere kövess! - megfogta a lány kezét és húzta maga után

 

      Ezt hallgasd ettől a résztől

Egy kis ideig még engedte a fiúnak azt hogy kezében tartsa kezét, majd elhúzta tőle azt. További 5 percnyi séta után meg is érkeztek egy gyönyörű fehér házhoz, ami előtt egy gyönyörű virágokkal borított kert feküdt. A fiú felszaladt a házba, 2 perc elteltével már vissza is jött kezében egy fekete bőr pórázzal aminek a végén ott volt a gyönyörű égszínkék szemű Husky kutya.
- Add a táskádat, beviszem!
- Nem kell azt, elbírom! 
- Biztos?
- Of Course! (Biztos!)
- Okay
És már indultak is.
- Merre menjünk?
- Han-Folyó partjára? - tette fel a kérdést a fiúnak mire egy aranyos mosolyt intett a lány felé mire az viszonozta azt.
                                                  
20 perces séta után meg is érkeztek. Az út közben a kutya pórázát váltogatták egymás kezében, egyszer MinGyu másszor pedig Lucy fogta. Sokat beszélgettek és nevetgéltek. A Han-Folyó partján leültek egy padra és úgy nézték a patak sebes rohanását, amit még megkoronázott a nap lenyugvó szirmainak 1000 árnyalatnyi színe, és a fecskék csiripelésének egy tökéletes szimphoniája adta meg mind ennek az élménynek a varázsát, mámorát. A Kutyus lábuk előtt feküdt és az igazak álmát aludta. A kellemes őszi szellő fújta a lány haját egyenesen a fiú felé. Szemei előtt leperdültek a nyár eseményei, az amikor apukája bejelentette hogy vissza költöznek. Az a pillanat mikor segített az idős bácsinak, akit a 7 fiú bántott, és az amikor annyi de annyi pillanatot szalasztott el, csak azért mert kergetett valamit. Ezek hatására szemeiben könnyek gyűltek, amik kibuggyantak puha arcára.
- Lucy, miért sírsz? - nyúlt a lány arcához a fiú aggódva
Ennek hatására a lány a fiú mellhasára borulva adta ki magából minden bánatát, ott zokogott, de oly keservesen mint még soha eddig életében. Teste remegett, szemei beduzzadtak, és vöröslő árnyalatokat kezdtek el felvenni, orrával alig kapott levegőt, száját mély sóhajtások hagyták el, így kapkodott a levegő után. MinGyu két karjába zárta a kétségbeesett lányt. A síró lány fejére helyezte saját fejét, úgy csitította, de hatástalanul. Úgy sírt mint mikor elszakították JungKook-tól. Ismételten feltörtek a fájó múlt képei, amitől sírása még erőteljesebb lett, amire még rátett a csók képe, ami olykor-olykor belobbant szemei elé. 

- Lucy - emelte fel a lány arcát mellkasáról, hogy annak szemeibe tudjon nézni 
Elővett egy Zsebkendőt abba beletörölte a lány könnyeit.
- Lucy, gondolom mi a baj. De nincs okod aggódni, ő soha nem tenne olyasmit amivel megbántana téged, túlságosan is szeret téged ahhoz, hogy azt megtegye. 
- Tudom -szipog- de... nem is az a baj... hanem... az... -szipog- hogy nem tudom mi tévő legyek. - fakadt ki belőle ismételten a sírás és a fiú mellkasára tapadt, amit a fiú karjai tettek még szorosabbá.

- Tanácsot, csak egyet adhatok! Ami pedig az, hogy hallgass a szívedre, én is azt teszem.

Felemelte Lucy-t mellkasáról és annak könnyes ajkaira tapadt.