14. rész - A medál újra ép

"- Tanácsot, csak egyet adhatok! Ami pedig az, hogy hallgass a szívedre, én is azt teszem.
Felemelte Lucy-t mellkasáról és annak könnyes ajkaira tapadt."


Fájdalom, biztonság érzet, gondoskodás, szeretet ezek voltak azok amik a csókban írva voltak.
A fiú még jobban magához húzta a lányt, akinek gyenge kezei közül kiesett a póráz, egyenest a kutyára, de azt az állat észre sem vette. Lucy kezeivel a fiú mellkasához nyúlt. 
A szél hűs szellője szépen lassan mosta ki a lány elméjéből a fájdalmat és annak minden egyes nyomát.
A sírás által okozott vöröslő foltokat felváltotta a puszta hideg pirossága. Körülöttük a fákról hullottak le azok egykoron volt szép zöld levelei, amik most piros, sárga és barna színben tündököltek. A tehetetlen levelek a szél táncára igen mondván jobbra-balra keringtek, szinte már keringőztek abban a pár méterben amíg a földre nem értek. A napkorong már az égboltozat alját súrolta, és annak tündérmesébe illő fényeit utánozva készült lebukni a messzi végtelenbe.

Mire Lucy észbe kapott már a fiú ajka teljesen egybe forrt övéivel. A fiú mellkasán pihentetett kezeivel eltolta magát a fiútól, miközben fejét lehajtotta, és úgy nézett maga elé. "Megcsókolt, ez helytelen!"  kiabálta magában. Legszívesebben egy pofonnal viszonozta volna a fiú számára a csókot, de még erre sem volt ereje. Úgy kimerítette, a sírás.
- Ez így nem jó! - hangozz el Lucy szájából, a még mindig kezével eltolt fiú felé
- Hogy érted?
- Ez az egész, köztünk. Én nem akartam ezt.
- Sajnálom. De valahogy nem tudtam türtőztetni magam. - és elfordult a lánytól, tekintetével a lemenő napot pásztázta
- Én voltam, a naiv és az engedékeny. Az én hibám! - fordult vissza a lány
- Ha a te hibád akkor az én hibám is.
- De...
- Semmi de, nincs apelláta. 
 - De a tanács amit adtál azt köszönöm - mosolyodott el a lány
- Szívesen, de amit a mondatom végén csináltam, az csak a hév miatt volt. Én tényleg e szerint az elv szerint élek és sajnos ennek következtében, kissé túl hamar teszek meg dolgokat.
- Azt észrevettem, - nevette el magát Lucy
- Ideje lesz haza menni, már későrejár és holnap iskola.

Válasz képen csak bólintott egyet a lány és már indultak is. 
A hazavezető úton, még beszélgettek egészen a fiú házáig, hiszen ő ért haza először. A fiú megköszönte a mai napot bocsánatot kér a lánytól az incidens miatt és már indult be a házba a kutyával együtt. Ezzel egy időben Lucy is elindult hazafelé, és elméjében egy fontos kijelentést tett. "Hallgass a szívedre? Akkor én is azt teszem, vissza kell kapnom a nyakláncom és vele együtt az életem!"
MinGyu belépett a házba a pórázt levette a kutyáról és útnak eresztette. Első útja a fürdőszobába vezetett, ahol kezet és arcot mosott. Mire megtörölte az arcát a tükörből észrevette testvérét az ajtóban állva, összefont karokkal.
- Kim MinGyu hova vitted a kutyámat?
- Csak sétáltatni, - terítette ki a kezéből a törölközőt
- Ki engedte meg? - folytatta a vallatást a báty
- Senki, de tudtommal a család kutyája és nekem is épp úgy annyi jogom van hozzá mint neked NamJoon, nem igaz? - és testvére felé fordult
- De. Csak hogy az az kutya az enyém Nagyapa nekem adta és tudtommal az én nevemre van íratva. A másik meg, mióra vagy te ennyire jó barátja Park MinAh-nak? - lépett öccséhez közelebb

- Közöd?
- Igen is van hozzá.
- Mennyi?
- Sok.
- Miért is? 
- Mert a csapattársam egyik legjobb barátnője és miatta jobban mondva miattad szenved.
- Miért is szenved?
- Mert te vetted el tőle a lányt - lépett még közelebb
- Érdekel is engem a te csapatod, az a lényeg hogy nekem jó legyen a másik már mit érdekel engem. - legyintett egyet és kiment az ajtón
- Ne csinálj semmi olyat ami a csapatom kárát okozza, mert tudod mikre vagyok képes a barátaimért. Remélem értetted. - lépett testvére után NamJoon
- Már megtettem! - "köpte" vissza bátyjának félvállról 
RapMonster megrökönyödve állt az ajtóban, eleinte nem értette mit is mondott a testvére, de  a végre leesett neki a tantusz. Szükségesnek érezte azt, hogy beszéljen Lucy-vel. Így hát elindult sétálni. Reménykedve abban, hogy majd valahol megtalálja. 

Lucy szaporázta lépéseit, szeretett volna minél hamarabb hazajutni és onnan felhívni JungKook-ot. De ezek a gondolatok hamarosan elszálltak, hiszem mikor befordult az utcára észrevett valamit. Azt, hogy valaki állt jobban mondva szobrozott a házuk előtt. Lépéseinek szaporaságának számát kisebbre vette és úgy haladt tovább egyenesen. A házhoz érve a személy kiléte és az azzal azonos tulajdonságok egyre jobban kirajzolódtak. A férfin fekete bőrdzseki és fekete farmernadrág volt. A bőrdzseki nyakánál kihúzva a pulcsi kapucnija. Mire közelebb ért Lucy már jól látta a személy kilétét. Mire már 10 méteres körzeten belülre ért, egyik pillanatról a másikra megállt. De még az utolsó lépésnél egy fagally megtört lábai alatt, mire az említett személy megfordult. Lucy előtt kirajzolódott a személy teljes kiléte, és félve de boldogan vette tudomásul hogy az aki ott szobrozott a házuk előtt az nem más mint JungKook.
A fiú a lány felé fordult és úgy nézte, mozdulni sem bírt, főleg a mai nap után. A fiúnak minden egyes addig összeszedett bátorsága elillant, abban a pillanatban mikor meglátta a lányt. Lucy megtette az első lépést a fiú felé, eme cselekedet után a fiúba is ismét bátorság szökött és ő is megtette a következő lépéseket. A lét tinédzser között 1 és fél méter volt a távolság. A feszültség kézzel tapintható volt, de ez kezdett kissé elillanni mikor JungKook megszólalt
- Sz-szia
- Szia
- Én... csak... Szerettem volna... *földet nézi és néha-néha a lányt*
- Maradj csendben! - utasította a fiút Lucy - téged kerestelek!
- Igazán? - felkapta a fejét és a lányra nézett
- Visszakaphatnám a  nyakláncom felét? - komoly arccal rezzenéstelen mimikával közli a félszeg fiúval
- Persze. 
JungKook elkezd zsebeiben kotorászni, mire a lány megindul felé és előtte megállt. Megtalálta a medált és a lány kinyújtott kezébe helyezte. Lucy alaposan szemügyre vette, nézegette, méregette.
- Ez nem az! 
- Hogy-hogy nem az?
- Mármint, az csak nem ugyan az a fénye mint volt, anno.
- Mint anno? - nem értette a fiú mire való ez.
- Annak idején mikor először ideadtad - elmosolyodik majd elkomolyodik - nagyobb volt a fénye. Mert a szívedet raktad bele. Akkor egy barátodnak adtad oda, most meg csak olyan mintha egy utcán járókelőnek adtad volna oda. Hiányzik a fénye, a tűz, és az azzal járó érzelmek. - elmosolyodik ismét a fiú felé, de ez a mosoly szemlátomást nem segítette a fiút
- Akkor keresek másikat - hátat fordult és elindult, miközben az avart lökdöste annak reményében hátha talál egy olyan követ. A lány a fiú után lépett és vállánál fogva vissza fordította.
- Annak idején te adtál erőt nekem ezzel a medállal... -  a fiú vissza fordult a lány felé, még mindig megalázkodó tekintettel - ... és most... * nyakába helyezi a medált* ... én fogok neked adni erőt.
Lucy közelebb lépett a fiúhoz akinek ekkor már az arcszíne nem olyan volt mint a frissen meszelt falnak, hanem olyan volt mint akibe vissza szállt a lélek és az életkedv. A lány hirtelen reakciójára nem tudott mit felelni, csak hagyta hogy sodródjon a történésekkel. Lucy egy nagy lendülettel a  a fiú nyakába ugrott és azt erejének teljéből ölelte. JungKook meg sem merte ölelni Lucy-t nehogy baj legyen még ez is. Lucy lábujj hegyre eremelkedett, így kb. egy magasságúvá vált a fiúval.
- A szívemre hallgatok, és remélem jól cselekszek.

Ezzel a mondattal még jobban a fiú nyakába kapaszkodott és úgy festői lassúsággal helyezte ajkait a fiú puha ajkaira.

JungKook szíve hatalmasat dobbant. Lucy lassan elvált ajkaitól, teli talpra leereszkedett és úgy nézett a fiú szemeibe.
- Elég erős vagy már?
- Szerintem még egytől erősebb lennék.
Ahogy ezt kimondta JungKook a lányt derekánál fogva magához felemelte és úgy csókolta.
Csókjukat  a lemenő nap utolsó sugarai koronázták, és a lehulló sárga, piros, és barna színű levelek. ami néha olykor alkalomadtán hajukra estek. Csókjuk végét a levegő hiány váltotta ki. De még az után is szorosan ölelték egymást, majd Lucy felnézett a fiúra.
- Most az egyszer követtem a szívem, és úgy érzem jól döntöttem!
- Ezzel vitatkozni sem tudnék. - és egy puszit lehelt a fiú a lány homlokára és ügy ölelte tovább hosszú-hosszú perceken át!

NamJoon a végére megtalálta Lucy-ék házát, de ahogy elnézte a fiatalokat, úgy döntött, nem avatkozik bele a természet rendjébe. Így hát boldogsággal a szívében, zsebre tett kézzel elindult haza. De agytekervényeiben még mindig MinGyu utolsó szavai jártak 

"Már megtettem!"

13. rész - Hallgass a szívedre, én is azt teszem

 A Szív,
Mily furcsa szerve az emberi szervezetnek. A legokosabb és egyben legtudatlanabb is. Megsúgja mit is akarsz igazán, de a hülyeségbe is bevonzz könnyen, ezért van az embernek agya is, hogy kompenzálja annak minden egyes döntését. Az agy segít ésszerűen gondolkodni, ha rosszat csinál a szív, az agy valahogy próbálja azt jóvá tenni, bizonyos indíttatásokkal. De ha a szív jót csinál akkor, az agy észben tartja azt, hogy semmi sem tart örökké.Hisz Minden csoda csak 3 napig tart. Amennyire magasra fel tud repíteni a jó, olyannyira mélyre is le tud taszítani. Csak gondoljunk bele a szerelembe. A szerelmeddel a mennyekben jársz, míg egy nap közli veled "Bocs, nem kellesz!" mondata után szíved összetörik és a pokol legmélyebb bugyraiban érzed magad. Élni sincs kedved! 

"I Hope You Undertand!"

"- Park MinAh - szólt az apja határozott hangon - Képes lennél nélkülünk 1 évig még kint élni? Képes lennél JungKook nélkül kibírni 1 évet is, az történtek ellenére, mert hogy nem  utálod, és nem is gyűlölöd az biztos. De ezek a kérdések mellékesek a fő kérdés most az, hogy Mit súg a szíved, azt hogy menj vagy azt hogy maradj."

- Apa de amit JungKook tett az... nem helyes.
- Miért szerinted mi a helyes? - kérdi Lucy mama
- Nem tudom...
- Pedig azt mondtad hogy nem helyes, kérlek fejtsd ki bővebben, kíváncsi vagyok rá!
*csend*
- Park MinAh, te szereted JungKook-ot? - kérdezte az apa  lányára nézve
- Nem dehogy is... fúj... - kezével legyintett egyet és próbálta arcára a "semmit sem érzek aziránt a hülye iránt" arckifejezést felvenni, nem sikerült
- Magadat becsaphatod MinAh - vette komolyabbra az apa hangnemét - De mindet nem - kezébe vett egy újságot és azt olvasta karosszékében

*Másnap*

- Lucy! - szalad barátnője elé Mint
- Mintie, hát te? 
- Valami készülődik megint ellened. Gyere hallgassuk ki őket! - mondta komoly arccal
Meg sem várta barátnője válaszát és már húzta is maga mögött a lányt keresztül az iskolán. Megálltak az osztályterem előtt. Nagy hangzavar hallatszott ki belőle. De a hangzavar ellenére is jól ki lehetett hallani Lucy nevét, és néhány felkavaró szót is. "Anya hazudott!" Gondolta magában a lány, "Nem kellet volna előrre innom a medve bőrére!" 
Mint ránézett barátnőjére aki ismét fal fehér volt. Lucy Mint-re nézett aki akkor már mosolygott, de Lucy nem értette, miért. A nagy mosolygás közben kinyitotta az ajtót mire mindenki elhallgatott. Mint behúzta csuklójánál fogva Lucy-t az osztályterembe. Mikor belépett a terembe az osztálytársai, vigyázzba vágták magukat és egymás mellé sorakoztak. A két lány elé tárult az egész osztály teljes pompájában. Még az a fiú is ott volt aki az első napon maszkot viselt. Ma is az volt rajta. "Az a srác még mindig beteg!" jelentette ki magában. Ekkor előlépett PanDa középről, elővett egy papírost, megköszörülte torkát és neki kezdett mondandójának.
- Kedves Lucy és diáktársak! De főképpen te Lucy, én és a többiek szeretnénk megkérni arra hogy bocsáss meg nekünk, azért amit tettünk. Kiakartunk rúgatni az iskolából csak azért mert JungKook-kal beszélgetsz. 
- De miért? Ez olyan nagy baj? - vágott szavába Lucy mire PanDa csak nagy szemekkel nézett rá, erre a kérdésre nem volt felkészülve
- Én nem is tudom mit mondjak erre - erre két oldalról megfogták a vállát biztatásképpen a többiek mire ő erőt vett magán és folytatta - Azért mert tudod azok a srácok akikkel te barátkozol, nagyon híresek és nagyon kevés személyt engednek közel magukhoz. Ez miatt is. A másik meg az hogy mindenki szereti őket, és mindenki magának akarja valamelyiket. Ebből az okból nem is egyszer volt verekedés. 
- Puszta féltékenységből voltatok velem olyan arogánsak? - kérdezte Lucy
- I-Igen - nyögte ki
- És akkor a másik lányt miért kellett úgy kikészíteni tavaly hogy elhagyja az iskolát? - zúdította a többi kérdést a többiekre
*Csend*
- Értem, az is féltékenység volt igaz? 
*bólogat mindenki, még a fiúk is, köztük az a maszkos is*
- Velem is ezt akartátok tenni?
Semmi válasz nem jött, mire a maszkos elkezdett ismételten bólogatni, mire a többiek is. Lucy arcán látszott a fájdalom, amit szépen lassan eltöröltek PanDa szavai:
- Kérlek bocsáss meg nekünk! - meghajolt egyszerre mindenki - megtanultuk a leckét. Mégpedig azt, hogy először ismerjük meg a személy mielőtt ítélkezünk, főleg akkor ha az illető új az iskolában. Te nem tudhattad kik ők,és hogy mi hogyan érzünk irántuk. Sajnálom!
PanDa beszédét mély csend övezte, csak az ablakon beszűrődő utca zaj hallatszott és annak a légynek a hangja ami éppen előttük repült be a terembe. 
- Rendben, megbocsájtok! Egy feltétellel!
- Mond!
- Ha soha többet nem csináltok senkivel semmi ilyesmit, mert ez megalázó, és nektek sem esne jól. Igaz? - mosolyodott el - Na de mindegy... hamarosan kezdődik a Történelem óra, azt javaslom hogy ismételjük át a múlt órait, hiszen hamarosan jön a tanár! - mondta mosolyogva 

A többiek nem értették miért mosolyog annak ellenére hogy mindent elmondtak neki, de valahogy az ő arcukra is mosolyt csal a lány mosolya. Tudták a többiek azt, hogy nagyon félre ismerték őt.
- MinAh ülhetek melléd? - lépett hozzá közelebb egy fiú
- Persze - válaszolta mosolyogva
- MinGyu vagyok! - nyújtotta a lány felé a kezét 
- Én pedig...
- Tudom ki vagy! - szakította félbe - Nice to meet you! 
- Just As me (Csak úgy, mint én) 
Mind a ketten felnevettek, erre a furcsa felszólalásra. A többiek erre felnevettek, mire felkiált egy lány a sarokból.

Seventeen tagja

- Lucy ne kezd megint!
- Nem kezdem, csak folytatom! - erre mindenki felnevetett - különben is, eddig még hozzám sem mertetek szólni, itt az ideje, hogy megismerjetek!
Erre mindenki elkezdett nevetni még Lucy újdonsült padtársa is. A elkövetkező 4 órában ugyanabban a teremben volt az osztály. Lucy, Mint és MinGyu egész szünetben beszélgettek. A két barátnő megtudta MinGyu-ról azt hogy van egy kutyája amit még nagypapájától kapott.
- És milyen fajtájú a kutyus? - érdeklődött Mint
- Husky
- Az gyönyörű kutya fajta! - ámuldozott Lucy
- Bizony, van kedved eljönni egyszer megsétáltatni? - érdeklődött 
- Szabad? - csillant meg Lucy szemében az a bizonyos szikra
- Persze! Te jössz Mint? - kérdezte MinGyu
- Áh nem, tanulni kell sokat. Nem mindenkinek van olyan IQ-ja mint neked!
Ezzel be is fejeződött a beszélgetés, hiszen bejött a tanárnő. A következő 4 óra nagyon gyorsan eltelt főleg Lucy és MinGyu között, hiszen a fiú amiből csak tudott poént csinált. Így nem is csoda, hogy hamar egymásra hangolódtak. Hamarosan elérkezett az ebéd szünet. A három immáron jó barát elindult ki az iskola területéről. De azonban MinGyu a kaputól vissza futott, mert bent hagyott valamit az iskolában. Lucy és Mint megvárta őt a kapu előtt. Miután elment a hatalmas nagy tömeg csak a két barátnő állt még ott.
- Aj... hol lehet ez a gyerek! - morgolódott Mint
- Majd jön! - mosolyodott el Lucy, de a mosoly most sem volt igazi, csak úgy mint eddig, hiszen kétségekben a szívében, szinte senki sem tud mosolyogni.
- MinAh... Mi a baj? Egész nap olyan furcsa vagy! A mosolyod nem olyan mint tegnap volt. Mi történt?
- Nem akarod róla beszélni. - komolyodott el a földet nézve
- Mond el, hidd el jobb lesz utána, és ha tudok akkor segítek neked.
- Nem mondod el senkinek, igaz?
- Igaz!
Azzal Lucy elmondott mindent neki a tegnappal kapcsolatban. Elmondta neki azt ami történt Myeong Ji és JungKook között, és még a levelet is elmondta amit Kevin írt neki.
- És most nem tudom mi tévő legyek! Elmenjek vagy ne!
- Persze hogy elmész! - ütötte vállba barátnőjét Mint mire az elmosolyodott - az az álmod hogy táncos legyén nem? Akkor indulj el! Ne félj az újtól! Az új az jó! Az újban kijavíthatod a hibáidat, és az újban még jobb lehetsz és változhatsz is, és a változás az jó.
- De mi lesz veled, anyáékkal és most már az új barátokkal. El fognak felejteni!
- MinGyu-ra gondolsz? - bólint MinAh - Ne aggódj nem fog elfelejteni, és a többiek sem!
- Biztos?
- Igen, MinGyu-nak tetszel
- Komolyan? * meresztette nagyra mandula szemeit* 
- Igen! Látszik rajta! - Mosolyodott el Mint - Jaj ne! 
Ekkor mind a ketten hátranéztek, megpillantották a nem is olyan régen emlegetett fiút jobban mondva fiúkat. JungKook mikor meglátta Lucy-t a kapuban lépéseit egyre jobban megnyújtotta így egyre gyorsabban egyre közelebb került a lányokhoz. Lucy szíve a torkában dobogott. Próbálta arcáról letüntetni az előbbi 1-2 könnycsepp nyomát, de nem nagy sikerrel járt.
- Lucy! - lépett oda JungKook, nagy mosollyal
- JungKook! - szólt hozzá fapofával, semmi érzelmet nem mutatva, ami nagy küzdelem volt
- Beszélhetnénk? 
- Hát legyen!
- Mint Kérlek, elmennél, és ti is fiúk!
- Persze - erre mindenki szétszéledt egy irányba 
Feszült csend lett úrrá körülöttük amit egy bársonyos hang tört meg könnyekkel a hang tulajdonosának szemében

- Lucy én...
- Semmi én... hagyd abba... nem akarlak hallani
- De én
- Semmi de... hagyj békén... felejts el...
- LUCY! - kiáltotta el magán JungKook miközben Lucy vállaira tette kezét és úgy húzta magához közelebb- Egyszer az életben engem is meghallgathatnál!
- Hallgatlak! - válaszolta cinikusan
- Nézd! - engedte el a lányt - Nem tudom, hogy mit láttál, és hogy mit gondolsz rólam de tudnod kell azt, hogy nagyon sajnálom. 
Megfogta a lány Jobb kezét majd azt a saját szívéhez tapasztotta 
- Érzed ezt? - Lucy szemeiben meggyűlt a könny - Érzed?! *bólint* Látod minden egyes dobbanás egy fájdalom, számomra, fáj mert úgy hiszed hogy én tettem azt. De ez nem igaz *kicsordul mind a két fél szeméből 1-1 könnycsepp* A szívem azért fáj, mert félek levesz...
- Lucy indulhatunk? - lépett a lány mellé MinGyu - Minden rendben van?- törölte meg szemeit és kezét elhúzta JungKook szívefelől.
- Persze, indulhatunk. JungKook viszlát! - hátat fordított neki és elindult MinGyu-val.

JungKook nem értette mi folyik körülötte épp úgy mint azt hogy miért nem tudta befejezni mondatát. Pedig már csak 1szótag hiányzott volna ami nem lett volna más mint a "...telek" szócska. "Akkor most lecserélt?!" "Ki az a fiú?" "Lucy barátja?" "Mikor jött össze vele?" Agyában ezekkel a kérdésekkel rogyott le négykézláb a földre. Kikerekedett szemeivel a földet pásztázta amin forogtak le az elmúlt pillanat képsorai. A fiú arca egyre jobba beégett memóriájába, míg Lucy-nek az a pillntsa ahogyan ránézett a fiúra. 
A többiek odasiettek lerogyott barátjukhoz, vállait majd hátát simogatták. Mindenki együttérzést tanúsított barátjuk felé. 
- Indulnod kell haza! - figyelmeztette NamJoon a fiút
- Nem megyünk el egy bárba? - mondta látszott rajta hogy nagyon maga alatt van
- Nem mert akkor berúgsz, és holnap iskola van!
- Ki mondta hogy be akarok rúgni? - kérdezte felemelt hanggal
- Jól ismerlek már! Na gyere, add a kezed menjünk haza! - nyújtotta kezét RapMon

Lucy én MinGyu még sokáig egy úton sétáltak, egészen addig amíg el nem értek egy kereszteződésig, az idő már délután három óra körül járt.
- Te merre mész innen tovább? - érdeklődött MinGyu
- Jobbra és te?
- Én egyenesen tovább! - felelte a srác
- Figyelj csak MinAh! - vakarta meg tarkóját - nincs kedved eljönni kutyát sétáltatni?
- De nagyon is! Akkor gyere kövess! - megfogta a lány kezét és húzta maga után

 

      Ezt hallgasd ettől a résztől

Egy kis ideig még engedte a fiúnak azt hogy kezében tartsa kezét, majd elhúzta tőle azt. További 5 percnyi séta után meg is érkeztek egy gyönyörű fehér házhoz, ami előtt egy gyönyörű virágokkal borított kert feküdt. A fiú felszaladt a házba, 2 perc elteltével már vissza is jött kezében egy fekete bőr pórázzal aminek a végén ott volt a gyönyörű égszínkék szemű Husky kutya.
- Add a táskádat, beviszem!
- Nem kell azt, elbírom! 
- Biztos?
- Of Course! (Biztos!)
- Okay
És már indultak is.
- Merre menjünk?
- Han-Folyó partjára? - tette fel a kérdést a fiúnak mire egy aranyos mosolyt intett a lány felé mire az viszonozta azt.
                                                  
20 perces séta után meg is érkeztek. Az út közben a kutya pórázát váltogatták egymás kezében, egyszer MinGyu másszor pedig Lucy fogta. Sokat beszélgettek és nevetgéltek. A Han-Folyó partján leültek egy padra és úgy nézték a patak sebes rohanását, amit még megkoronázott a nap lenyugvó szirmainak 1000 árnyalatnyi színe, és a fecskék csiripelésének egy tökéletes szimphoniája adta meg mind ennek az élménynek a varázsát, mámorát. A Kutyus lábuk előtt feküdt és az igazak álmát aludta. A kellemes őszi szellő fújta a lány haját egyenesen a fiú felé. Szemei előtt leperdültek a nyár eseményei, az amikor apukája bejelentette hogy vissza költöznek. Az a pillanat mikor segített az idős bácsinak, akit a 7 fiú bántott, és az amikor annyi de annyi pillanatot szalasztott el, csak azért mert kergetett valamit. Ezek hatására szemeiben könnyek gyűltek, amik kibuggyantak puha arcára.
- Lucy, miért sírsz? - nyúlt a lány arcához a fiú aggódva
Ennek hatására a lány a fiú mellhasára borulva adta ki magából minden bánatát, ott zokogott, de oly keservesen mint még soha eddig életében. Teste remegett, szemei beduzzadtak, és vöröslő árnyalatokat kezdtek el felvenni, orrával alig kapott levegőt, száját mély sóhajtások hagyták el, így kapkodott a levegő után. MinGyu két karjába zárta a kétségbeesett lányt. A síró lány fejére helyezte saját fejét, úgy csitította, de hatástalanul. Úgy sírt mint mikor elszakították JungKook-tól. Ismételten feltörtek a fájó múlt képei, amitől sírása még erőteljesebb lett, amire még rátett a csók képe, ami olykor-olykor belobbant szemei elé. 

- Lucy - emelte fel a lány arcát mellkasáról, hogy annak szemeibe tudjon nézni 
Elővett egy Zsebkendőt abba beletörölte a lány könnyeit.
- Lucy, gondolom mi a baj. De nincs okod aggódni, ő soha nem tenne olyasmit amivel megbántana téged, túlságosan is szeret téged ahhoz, hogy azt megtegye. 
- Tudom -szipog- de... nem is az a baj... hanem... az... -szipog- hogy nem tudom mi tévő legyek. - fakadt ki belőle ismételten a sírás és a fiú mellkasára tapadt, amit a fiú karjai tettek még szorosabbá.

- Tanácsot, csak egyet adhatok! Ami pedig az, hogy hallgass a szívedre, én is azt teszem.

Felemelte Lucy-t mellkasáról és annak könnyes ajkaira tapadt.

12. rész - A nagy döntés

"- Mondjátok, nem gondoltátok még azt, hogy egy pár legyetek" 

Lucy anyukája elmosolyodott, a két fiatalnak az arcát egyszerre öntötték el a vöröslő rózsák
- Jó is lenne - gondolta JungKook
- Ha az olyan könnyen menne, mama - Morfondírozott magában Lucy miközben fejét lehajtotta. - Valamit mondani kéne mert egyre jobban kezd feszülni a hangulat. - gondolta Lucy
- Anyu, mond csak te már ittál? - kérdő tekintettel meredt anyukájára.
- Nem kicsim, még nem, miért? - nézett vissza lányára kikerekedett szemekkel, úgy mint aki nem ért semmit sem.
- Csak hogy mert össze-vissza beszélsz minden hülyeségről.
- De én...
- Nincs semmi de Katee. Ne beszélj olyanokról amik valótlanok. - és elhagyta az étkezőt.
Nem gondolta volna Lucy hogy azzal amit mondott mennyire megbántotta JungKook-ot. Szó szerint a szívébe taposott. JungKook csak ott ült és meredt maga elé. Arca lesápadt, és még élni sem volt kedve.  " Még álmodni sem lehet?" morfondírozott magában amiből egy szék csattanás zavarta fel. Mikor felnézett meglátta, hogy Katee az asztal mellett ült kezeivel azt támasztotta és előtte egy pohár vöröslő lötty volt.
- Fiam ezt elszúrtam! - és a pohár aljára nézett
- Ugyan... - vigasztalta az anyát de igazából saját magát akarta ezzel vigasztalni
- Kook kérdezhetek valamit? - nézett a fiúra
- Mondja!

- Te érzel valamit a lányom iránt?
*csend*
- Csak az igazat.Kérlek, legalább nekem mond el, ha neki nem is mered.
- Én... én szeretem a lányát. De kérem ne csináljon semmit sem, főleg olyat mint az előbbi.
- Rendben van - válaszolta kivirulva az asszony - Komolyan semmit sem fogok csinálni - kimegy.

Katee felsietett a szobájába ott leült az ágy szélére és elkezdett kotorászni az éjjeli szekrényben. Mind a 3 fiókot átkutatta de nem találta meg amit akart. De további kis kutatás után megtalálta a fiók legmélyén.
- Anya, azt hiszem most jött el az idő, hogy ezt megkapja, nagyobb szerencsére van szüksége neki mint amire nekem valaha is volt és lesz. - jelentette ki Lucy anyukája

- Biztos nem lesz baj, hogy nem mentél tegnap haza? - érdeklődött Lucy az ajtóban állva Kook-kal
- Dehogy is, hisz nem emlékszel anyud mondta hogy anyáék is itt voltak, szóval tudják.
- Igaz is. Amit meg anyut illeti sajnálom... - de nem tudta befejezni mondani valóját mert JungKook egy puszit nyomott az arcára
- Semmi baj, legalább lesz miről beszélgetnünk majd! Viszlát!
- Viszlát Kook, vigyázz magadra.
- Rendben van - kilép a fiú a kertkapun de még vissza fordul Lucy hangjára
- Tessék tanulni a Japán dolgozatra!
Válaszképpen csak felemelte jobb kezét és már indult is. Lucy maga mögött bezárta az ajtót és elindult a nappali felé, ott bele ült kedvenc karosszékébe és elkezdte olvasni a könyvét. 10 perc után megjelent anyukája, kezében egy nagy piros dobozzal.
- Kis lányom bejöhetek?
- Persze, hisz ez a te házad. - felelt úgy hogy rá sem nézett anyjára,
Katee bement lánya elé húzott egy széket és leült vele szemben. Jobb kezét lánya lábára tette, mire Lucy rá nézett. Ekkor a kezébe nyomta a piros kis dobozkát.
- Ezt miért kapom.
- Először is azért mert bocsánatot akartam kérni, a viselkedésem miatt, a másik meg azért mert ezt még a nagymamád vette nekem. Úgy volt hogy a 18. születésnapodon áthagyatékozom neked. De úgy érzem most jött el az ideje annak, hogy átadjam. - Lucy kinyitotta a dobozkát
- Anya ez gyönyörű - ámuldozott a lány miközben kivett a dobozból egy karkötőt amin kis lógó medálokból ki lehetett olvasni azt hogy "LUCY"
- Ez még az enyém volt.
- Tényleg?
- Bizony, nagyanyád és nagyapád vette nekem 18. születésnapomra.
- Téged is Lucy-nek becéztek? - ámuldozott a lány
- Nem engem, Lucky nagy hívtak.
- Szerencse - motyogta orra alatt Lucy - de hogy lett belőle Lucy
- Úgy hogy 20 éves koromban valahogy elhagyott a szerencsém és a "k" betűt elhagytam. Így csak annyit lehetett kiolvasni belőle hogy Lucy. Nagymamádnak ez nagyon megtetszett, szint úgy mint nagyapádnak és mint nekem. Mikor drága jó édesapám meghalt,végrendeletében azt írta, "Szeretném ha a kis unokám is olyan szerencsés lenne mint az édesanyja..."
- De hát már nem volt meg a "K" betű
- Igen, de ezt nem mertem elmondani neki. A Lucy név jelentése csak úgy mint a Lucky névé az hogy "szerencse, szerencsés" Abban reménykedve hogy ez a szerencse rád száll, most átadom neked ezt a karkötőt. 20 éven keresztül én vigyáztam rá, és mot neked adom, hogy te vigyázz rá.
- Köszönöm anyu! - és anyja nyakába borult. - nem okozok majd csalódást.

Attól a naptól kezdve Lucy elhitte magáról hogy "szerencsés" és azt hogy különleges. A nap további részében Lucy rengeteget tanult a következő napra. Hisz  hétfőn 3 dolgozat is várt a 9/J tanulóira.

*Másnap*

- Lucy el fogsz késni! - kiabált fel Mr. Park a lányának aki abban a pillanatban pattant fel könyvei fölül.
- Istenem el fogok késni! - mondta kissé hangosan.
Ahogy ezt kimondta már szaladt is a fürdőszobába, ott rendbe szedte magát.  Szaladt vissza a szobájába beledobálta a táskájába az aznapi cuccokat és már szaladt is le az ajtóba.
- Kész vagyok! - jelentette ki
- Drágám, tudom hogy hétfő van ezért csak annyit mondok, hogy öltözz fel, tisztességesen. - intette szavával az apja
- Miről... ja... máris megyek kés átveszem a pizsamát.
2 perc múlva megint lent volt Lucy az ajtóban állva, és ekkor már eltudtak indulni az iskolába.

- Jó reggelt, Lucy! - mondta Mint miközben barátnőjét megölelte
- Jó reggelt neked is, és a többieknek is. - persze a többiek az osztályból szóra sem méltatták társukat.
- Köszöntek nektek emberek! - kiabálta el magát Mint
- Jó reggelt, Lucy - válaszolták a többiek az osztályban kórusszerűen.
- Na, mindjárt más! - válaszolta közhelyesen Mint
- Jó reggelt nebulók!
- Jó reggelt, tanárnő!
Azzal el is kezdődött a Történelem óra. A nap lassan és viszonylag közhelyesen telt. A lányok még mindig lenézően viselkedtek, Lucy-vel. De csak azért mert Myeong Ji még mindig szította a tüzet az osztályon belül. Vége lett a tanításnak Myeong Ji ismételten bosszút akart állni Lucy-n. De most már nem csak azért mert elvette tőle a "legfontosabbat" hanem azért is mert megalázta, és, hogy túl járt az eszén. Elhatározta, hogy ott fogja Lucy-t a legjobban megsérteni, ahol a leggyengébb, a szívénél.

*Órák Után*

- JungKook beszélnünk kell. - lépett a fiúhoz Myeong Ji

- Igen és miről? - kérdezett vissza.
- Gyere, itt nem jó. Kövess kérlek. - kézen fogta a srácot és húzta maga után egyenesen ki az udvarra, oda ahol mindenki látja őket beleértve Lucy-t és Mint-et is. Myeong Ji megállt a fiú előtt, belenézett a szemébe, és amilyen gyorsan csak tudta, a szó legszorosabb értelmében lekapta a fiút. Ami bívülről úgy nézett ki mintha ennek teljesen az ellentettje lenne, vagyis a fiú azaz JungKook csókolta volna meg Myeon Ji-t. A levegő meghagyott. Kézzel tapinthatóvá vált a feszültség. Az iskola lány tanulóiban megfagyott a vér, és teljesen lesápadtak, éppen, hogy volt színük. Mint Lucy-re nézett. A lány a falnál is fehérebb volt, szíve majd ki esett a helyéről, gyomrában tüskés pillangók százezrei repkedtek. Szemeiből kicsordultak életének első fájó szerelmi könnycseppjei, amik égették arcát.
- Lucy, én annyira sajnálom! - vigasztalta Mint barátnőjét, mire ő csak hátrálni kezdett
- Én... én... - azzal felkapta táskáját hátára és futásnak eredt.
Mikor meghallotta a lábak hangos zaját Myeong Ji, a hang irányába fordította fejét, büszkén mosolyogva nézett a szaladó lány irányába, amit ekkor már JungKook is észrevett.
- Hogy merted ezt megtenni? - ordította Kook
- Csak szerelmünket akartam beteljesíteni. - válaszolta arcán kicsi pirosló pipacsokkal
- Szerelem? Te miről beszélsz? Menjél és kezeltesd magad a pszichiátrián, mert ez már túl sok.
- De én...
- Semmi de - kiabálta fiú mire mindenki még jobban lefagyott - Te és énköztem soha nem lesz semmi. Megértetted? Lehetett volna esélyed, de ezzel már minden esélyedet a 0-val tetted egyenlővé.
- Szerinted én akartam volna valamit is tőled? - kérdezett vissza Myeong Ji
- Hah? - kérdezett vissza JungKook felvont szemüldökkel
- Ugyan, tényleg ilyen hülye vagy, vagy csak tetteted?
- Miről beszélsz?
- Arról hogy a kis lotyódat mindenki gyűlöli az iskolában.
- Hála neked, mindenki gyűlöli, de csak azért mert te állítottad be olyannak ami nem is. és NE merj Lucy-ről így beszélni. Különben is tudtommal te akartad lejáratni az egész iskola előtt, a kamerás üggyel igaz. Csak hát ugye arról elfelejtkeztél, hogy nem csak vele kezdtél ki, hanem a Bangtan-nel is. Így vissza nyalt a fagyi, ugye? A Bangtan egy család. És aki a család barátai, szeretteit bántja azt velem, és a többiekkel dezd ki. - mondta az utolsó mondatot hangosan hogy mindenki értse azt - Remélem világos voltam! És ne haragudj, de valamit tisztáznom kell.

Azzal otthagyta a bosszankodó lányt a nyílt terepen, ahova később az iskola összes lánya, segerglett, hogy számon kérje rajta tettét. Az iskolában az összes lány, megbánta tettét, és elhatározták, bármi is történjen kiállnak mellette. Ez a kis incidens tökéletes példa volt arra, hogy mindenki megtanulja, hogy "Nem Az Első Benyomás, És Vélemény Számít!"

JungKook futott a lány irányába, aki akkor a buszmegállóban állt. Megállt a lány mögött, nem mert megszólalni, de tudta hogy valahogy, jóvá kell tennie, és meg kell beszélnie.
- Lucy - suttogta a lány hangját mire ő megfordult a fiú irányába
A lány arca piroslott a sírás miatt, szipogott, és szemei vöröslöttek.
- Lucy... én... én annyira sajnálom! - lépett közelebb a fiú.
- Menny vissza,  *szipog* - Kook hátrál - ne gyere közelebb *szipog* látni sem akarlak
- Kérlek, beszéljük meg - tárja szét kezeit a kétségbeesett fiú, és úgy öleli meg a zokogó lányt
Jól esett a lánynak a fiú közelsége, de elméjében újra- és újra forogtak le az elmúlt 15 perc eseményei. Az, hogy látta a csókot, és azt hogy látszott mind a két csókolózó felen az, hogy élvezi.
Lucy kezeivel tolta el testétől a fiút, de az túl erősen szorította magához. A fiú szeméből is kicsordult egy-két könnycsepp, hisz ő sem akarta elveszíteni a lányt. De engedett a lánynak, tudta, hogy most ő zaklatott és tudta, hogy nem akar senkinek sem a közelében lenni, ezért elengedte.
- Menj vissza a barátnődhöz. - elfordult a fiútól. 

- De ő nem a barátnőm. - tárta szét teste mellet kezeit
- Nem akarlak látni Jeong JungKook, felejts el, törölj ki az emlékedből.
- Lucy, te...

A MinAh elkezdett kotorászni haja alatt, kikapcsolta a nyakláncát, majd azt a kezébe vette és vissza fordult a könnyeivel küszködő fiú felé. Közelebb lépett a sráchoz, megfogta annak bal kezét és abba belehelyezte a nyakláncát, mire a fiú újaival megszorította. Kezét leengedte teste mellé, és úgy nézte az előtte álló lányt.
Megjött a busz, Lucy felszállt rá. Az ajtók bezárultak, de Kook még mindig csak ott állt, úgy mint akinek a lábai a földbe gyökereztek. A busz elindult, mire Kook felordított, amit már akkor a háta mögött álló 6 barát is hallott és látott.
- Még nem mehetsz, el! Még nem!
És elkezdett futni a busz után. A busz ablakából látta azt, ahogyan Lucy küszködik könnyeivel. Futás közben Jobb kezét kinyújtotta a busz felé, de az nem állt meg. Majd útjába került egy ág, amiben a futó fiú megbotlott, és az a földre taszította. Barátai a fiú után futva, megálltak fölötte mire Jin leguggolt mellé.
- Vissza fog jönni! Valahogy érzem!
Ekkor az összes barátja 1-től 1-ig leguggolt úgy hogy a földön síró, remegő fiút körbezárja, és úgy ölelték meg, ezzel is éreztetve, azt, hogy nincs egyedül.

Otthonába érve Lucy becsapta az ajtót, majd megállt az ajtó előtt. Apja kisietve érkezett elé. Meglepődve vette figyelembe azt, hogy gyermeke megtörve, áll ott előtte. Nem tudta mit csináljon, hisz ilyen állapotban még sohasem látta gyermekét, így hát csak megölelte elsőszülöttjét. Gyermeke ennek hatására még jobban elkezdett sírni.
- Menj fel pihenj egy kicsit! - ajánlotta lányának az apa
Lucy megfogadta apja tanácsát így felment szobájába, átvette pizsamáját bebújt az ágyba és úgy pihengetett, addig-addig míg el nem nyomta az álom.
2 óra múlva haza ért az anya is. Az apa elmondta milyen állapotban van Lucy, mire Katee felvilágosítva férjét mi is történt az iskolában. Alig hogy hazaért Katee máris csöngetett valaki az ajtón.
Odasietett az ajtóhoz, kinyitotta azt, de semmi különös sem volt ott, csak egy zöld ruhás emberke aki a kezében egy levelet tartogatott.
- Itt lakik Park MinAh?
- Igen, én az anyukája vagyok!
- Ez a levél neki jött, kérem itt írja alá - aláírta az anya - köszönöm szépen -meghajol- legyen szép további napja
- Köszönöm önnek is!

- Ki volt az drágám? - érdeklődött az apa
- Csak a postás, Lucy kapott egy levelet.
- Kitől? Honnan?
- Kevin-től Amerikából
- Attól akivel egy tánccsoportban volt.
- Igen és vele mentek mindig versenyekre is.
- Ja JJ? Ő az igaz? - kérdezett vissza az apa
- Igen, felviszem a levelet Lucy-nek. Hátha ettől jobb kedve lesz!

*Kopp-Kopp*
- Gyere be!
- Lucy, jól vagy? - ült le az anya a lánya ágyára pont gyermeke mellé.
- Voltam már jobban is. - válaszolta lehajtott fejjel
- Tudok, mindenről. Myeong Ji-t kicsapták.
- Miért? - nézett fel
- JungKook kitálalt mindent hogy mit akart és hogy mit tett veled. És mivel ez egy elit iskola ezért ez itt nem megengedett. Így mennie kellet. Az utolsó órám a 10/J-ben volt, és ott mindegyik lány arra kért, hogy mondjam meg neked, hogy ők mennyire sajnálják, azt hogyan veled bántak.
- Tényleg?
- Igen, de nem ezért jöttem fel, hogy ezt elmondjam hanem azért mert leveled jött, Kevingől.
- A JJ Kevin-től? - kivirult Lucy arca
- Igen! Olvasd el!
Odaadta lányának a levelet aki buzgón nyitotta ki azt, és vetette bele magát annak tartalmába.

Kedves Lucy!

Nagyon hiányzol, nem csak nekem hanem az egész osztálynak. Remélem sikerült vissza beilleszkednek, és hogy találkoztál azzal a fiúval akivel annyira akartál, ha jól emlékszem a neve a csoki darabos keksznéhez hasonlít, ugye? Kookie, valami ilyesmi, azt hiszem! Na mindegy,  nem róla akarok beszélni. Lenne egy kérésem, jobban mondva egy szívesség amiben segítened kéne. Tudod apám színész, és most lenne egy olyan Tv-sorozat amiben a híres emberek palántái (úgy mint én, szóval gyereke) szerepelnének, és mérnék össze tudásukat tánc téren. Apámat is megkérték arra, hogy neveztessen engem, meg is tette. De szereznem kellene egy táncos partnert, és én rád gondoltam legelőször. Arra kérnélek, hogy gyere vissza! Az egyész csak 1 év lenne. 8 hónap a felkészítés, vagyis a kettőnk tánctudásár valahogy egy szintre hoznák, és még 4 hónap a verseny. 
Arra kérlek kedves MinAh, vagyis Lucy, fontold meg az ajánlatomat, én nagyon szeretném, főleg a régi munkáink alapján is jó csapat lennénk.
A legjobbat még nem mondtam, ha nyersz 100.000 dollárt kapsz és ha akarod akkor szerződtetnek egy cégnél mint táncos. 
Szeretném ha megfontolnád a kérésemet, szükségem van rád! Mármint a segítségedre.
Ha nem akarsz segíteni, megértem, de tudtommal a szerencsétleneken szeretsz segíteni így KÉÉRLEK segíts nekem is!

Millió puszi:
                             Kevin

U.I: Tudom, hogy jól fogsz dönteni!




Lucy leszaladt a szüleihez, kivirulva, de kérdésekkel a szívében.
- Anya, Most mit csináljak? - állt meg a nappali ajtajában, mire szülei furcsán tekintettek rá.
Lucy hangosan felolvasta a levelet amit Kevin küldött neki.
- Most mi tévő legyek?
- Lucy, azért adtam a karkötőt hogy szerencsés legyél, és hogy bízz magadban, itt most csak az a kérdés, hogy képes leszel-e 1 évig nélkülünk és JungKook nélkül élni, a történtek ellenére. - ült le a lány anyja gyermeke mellé hátát simogatva
- Park MinAh - szólt az apja határozott hangon - Képes lennél nélkülünk 1 évig még kint élni? Képes lennél JungKook nélkül kibírni 1 évet is, az történtek ellenére, mert hogy ne  utálod, és nem is gyűlölöd az biztos. De ezek a kérdések mellékesek a fő kérdés most az, hogy Mit súg a szíved, azt hogy menj vagy azt hogy maradj.

A következő részből megtudod Lucy döntésért



Like: https://www.facebook.com/BTS.HUN.Fan.Page?ref=hl

11. rész - Na de anyú!

"- Pont úgy, mint 10 évvel ezelőtt - mondta tátott szájjal Kook mama
- Csak 10 évvel idősebben - folytatta Lucy papa
- Mit csináljunk? Felkeltsük őket? - kérdezte Kook papa
- Nem, dehogy is. Had aludjanak, ha nekik ez még belefér, akkor csak tegyék. Hisz csak egyszer fiatalok, nem igaz papa? - lökte oldalba férjét
- De!
- Különben is - mosolyodott el Lucy mama - van egy jó érzésem velük kapcsolatban." 

Másnap reggel, Lucy hamarabb nyitotta ki szemeit mint JungKook Nagy meglepetésére eléggé szorult helyzetben volt, hiszen valami jobban mondva valaki közrefogta. JungKook keze Lucy derekán pihent, míg a srác másik keze a lány feje alatt terült el. Arról nem is beszélve, hogy mennyire "szorult" helyzetben volt Lucy. A lány amennyire csak tudta kinyitotta a szemét, hogy mindent jobban szemügyre vehessen, hiszen  a szobában a redőny még mindig le volt húzva, így érthető is miért nem látott az orra hegyéig sem. Jobb kezét szabaddá tette, hogy zsebébe nyúlhasson telefonjáért, hogy majd azzal világítsa be a helyzetet, és hogy minden szemmel láthatóvá váljon. Zsebéből előhúzta a telefonját, majd azon bekapcsolta a kijelzőt és feje fölé tartotta. Az a látvány ami fogadta a lányt, egyszerűen elképesztő volt. Arcával szemben alig 5 cm-re volt egy másik arc amibe belelógott 1-2 kósza tincs. "Még aranyosabb mikor alszik!" jelentette ki suttogva Lucy. A lány kijelentésére rá pár másodperce JungKook megmozdult, minek hatására Lucy kezéből kiesett a telefon egyenesen, a fiú arcába.
- Mi a? - hallatszott egy morgó hang.
- Ne haragudj, megijedtem mikor megmozdultál. - mentegetőzött Lucy
- Ja, csak te voltál? Akkor semmi baj! - és még közelebb húzta a fiú a lányt. Már szó szerint ölelte.
- Túl szoros. - mondta Lucy
- Nem baj az! Élvezd ki. Én is azt teszem! - mondta JungKook, miközben elmosolyodott és hangján lehetett hallani hogy egy huncut mosolyt csal arcára.
- Rendben van, de ez már fojtó. - nyögte ki Lucy
- Lélegeztetés?
- Hogy mi?
- Szájon át lélegeztetés?
- Na de Jeong JungKook. - vörösödött el Lucy
- Te mondtad, hogy megfulladsz!
- Igen de...
- Na látod, tudsz beszélni szóval nem fulladsz meg. Így már szájon át lélegeztetés sem kell. hahahaha
- De vicces vagy.
- Mi az csak nem elvörösödtél vagy talán beteg vagy? Az arcod nagyon meleg. - nyúlt a lány arcához, majd utána felkapcsolta Kook a rózsa alakú lámpát.
- Jól vagy? - érdeklődött a lány állapota iránt a fiú.
- Igen jól. Köszönöm! - fordult el Lucy az ellenkező irányba hogy a fiú ne lássa vöröslő arcát.

Ezek után JungKook felállt felhúzta a redőnyt amint besütött a nap. Ennek hatására mind a két fiatal eltakarta szemeit, hiszen még azok nincsenek hozzászokva az erős fénynek. Miután A srác szeme megszokta az "erős" fényt odasétált az ágyhoz leült annak szélére és az azon fekvő lányt kezdte nézni.
- Mit nézel annyira - emelte tekintetét a lány a fiúra
- Csak hasonlóságot keresek.
- Minek? Miben?
- Abban hogy az az angyal aki tegnap elaludt a kezemben az hova tűnt az éjszaka, hogy most egy ogre mellett keltem fel. - nevette el magát Kook
- Szemét! - és Lucy egy hatalmasat vágott a fiú hátára
- Na ezt vissza kapod.

Azzal JungKook a lányra vetette magát és ahol csak érte ott csikizte. A lány a nevetéstől már alig kapott levegőt de élvezte, így hát nem szólt semmit sem. A nagy csiklandozós háború végére mind a két játékoz arca vörösen izzott és testük leizzadt. Kifáradtan dőltek le az ágyra, úgy hogy arcuk egymás felé nézett.
- Én nyertem! - lihegte Lucy
- Nem mert én! - lihegte vissza JungKook
- Nem!
- De
- Nem
- De!
- Vissza vágót?
- Ez csak természetes! - és elkezdték megint a játékot.
Lucy ráugrott JungKook medencecsontjára és úgy csikizte az alatta fekvő fiút. A nagy csikizés közepette egyszer csak Kook elkezdett köhögni, és fuldokolni.
- Úr isten Kookie jól vagy? - hajolt le a lány aggódva játszópartneréhez
Bár ne tette volna ezt. JungKook kihasználva ezt a pillanatot, a lány derekát kezdte el csikizni. aminek hatására a lány háta egy gyönyörű szép "C" alakot vágott le a fiú derekán.
- Szemééééét! - kiáltotta Lucy
- Miért, te vagy túl hiszékeny. - és felegyenesedett a fiú ülő helyzetbe.
- Igazítsd meg a hajad, a szemedbe lóg. - utasította Lucy
- De te is. Mert úgy nézel ki mint egy madár ijesztő. - viccelődött Kook
JungKook hajába túrt és ujjaival haját hátrasimította - Várj! - utasította Kook Lucy-t. Azzal a fiú a lány hajába túrt két oldalról és csak úgy mint az övét hátra simította.
- Gyönyörű vagy! - hagyta el a fiú ajkait ezek a felmagasztaló szavak.
- Köszönöm, szépen - el vörösödött - Te meg...
- Én meg? - kíváncsiskodott a fiú
- Úgy nézel ki ezzel a hajjal mint egy igazi úriember.
- Miért nem vagyok az?
- Nem tudom...
- Csak tudd hogy én veled mindig úriember leszek. Ha kell oroszlán akim megvéd és ha kell egy igazi úriember leszek csak hogy neked jó legyen!

- Köszönöm JungKook. - hajtotta le a fejét Lucy - Nagyon szépen Köszönöm
JungKook felemelte a lány arcát, hogy jobban szemügyre vehesse azt. Nagy meglepetésére a lány szeméből folyt a könny. Lucy sírt. Azért sírt mert szíve már csordulásig volt. Csordulásig volt, fájdalommal és szeretettel is egyszerre.
- Miért sírsz MinAh?
- Kook én... én... - de nem fejezte be mondatát mert a fiú nyakába omlott és úgy sírt tovább.
- Annyira hiányoztál Kook. Hiányzott a hangod, az illatod. - felegyenesedett és két kezével a fiú arcát közrefogta - Köszönöm hogy itt vagy. - és egy puszit nyomott a fiú homokára.
- Én köszönöm hogy vagy nekem.
A fiú karjaival magához szorította az ölében ülő lányt. A lány hátát kezeivel simogatta, hogy azzal is nyugtassa a feldúlt lányt.
- Hé, csajszi! Menjünk enni! - letörölte a lány arcáról a kósza könnycseppeket.
- Rendben van! - bólintott egyet
- Mosolyogj! - Lucy mosolyog - sokkal jobb

Azzal a két fiatal lesétált a konyhába. Odalent nagy volt a csend, hiszen Lucy apukájának el kellet mennie dolgozni, még hétvégén is. Hiszen aki Üzletember annak nincs megállás főleg nincs pihenés, nem igaz?
Leültek az asztal köré, Lucy anyukája letett a két fiatal elé 3-3 db palacsintát, és egy kis csészét amiben szirup volt.
- Jól aludtatok? - kérdezte Lucy mama
- Igen Katee
- De még mennyire anya
- Akkor jó!
- Miért kérded? - érdeklődött Lucy
- Hát mert hogy csak, olyan aranyosak voltatok tegnap este, ahogy elaludtatok.
- Te láttad? - akadt ki Lucy úgy hogy majdnem kiesett a szájából az étel
- Mindenki látta. - tette hozzá büszkélkedve az anya
- Mindenki? - kérdezte Kook
- Igen, még anyudék is.
- Ők hogy kerültek ide? - folytatta a kérdezősködést Lucy teljesen elhűlve anyukája tette miatt.
- Úgy hogy elhívtam őket ide, este olyan 8:30 körül hogy nézzék meg milyen aranyosan alszotok.
- Na, de, anya! - mondta hangosabb hangon Lucy
- MinAh... nyugi. Ne izgasd fel magad - nyugtatta JungKook Lucy-t
- És mondjátok csak gyerekek.
A kér barát egymásra nézett majd kérdőn Lucy anyukájára. Aki a két tinédzser mögé állt és megfogta azok jobb és bal vállát. Ezt követően lehajolt a két gyerek közötti réshez, és úgy folytatta.
- Pont úgy aludtatok el mint 10 évvel ezelőtt. Lucy - ránézett lányára - Kook - ránézett a fiúra.

- Mondjátok, nem gondoltátok még azt, hogy egy pár legyetek?