rengeteg szék és pad van egymás mellé rakva. Kettő ilyen sor volt háttámlával egymásnak fordítva, és két ilyen sor volt egymással megint szemben. A székek kissé kopottak voltak, és ócskák, majd bele fájdult az ember dereka az ülésbe, ami egy fél órás egy helyben ülés után, már sugárzik az egész gerinc oszlopra. A terem jobb oldalán volt egy háromszög alakú asztal ahol számítógépek, és iratok voltak, ez a recepció. Ebből a teremből ajtók nyaltak, azaz orvosi szobák. Két ember jobban mondva egy házaspár a nevük szólítására vár. Majd egy órás várakozás után kinyílt a 003-as ajtó és kilépett belőle egy kedves mosolyú, baba arcú nő.- Mrs. Park?! - szólalt fel hangosan mire Mrs. Park felállt és az ajtó felé kezdett el sétálni. Léptei lassúak de mégis szaggatottak voltak. Kezeivel hasát fogta, de nem görnyedt meg, úgy, mint akinek fájna. Teste egyenes volt, sőt kicsit hátra dőlt. Arcával a hasára pillantott majd egy kis gyengéd mosolyt húzott arcára. Mr. Park felállt, hogy bekíséri feleségét a szobába. Karon és derékon fogta, úgy segítette feleségét. Az ajtónál gyenge feleségét átadta a nőnek, aki továbbkísérte, majd bezárta maga mögött az ajtót. Mr. Park visszasétált a helyére. Ismét várni kezdett. Telefonja vibrálni kezdett, fekete öltönye nadrágjában.
- Igen?
- Szia cimbora! A lányod, MinAh kórházban van. - közölte a vonal másik végén lévő hang, aki nem volt más mint Mr. Jeong, Kooknak az édesapja.
- Tessék? - állt fel aggódva a helyéről, és a legközelebbi terasz ajtóhoz ment, hogy ne zavarja telefonos beszélgetésével is a rendelést.
- MinAh kórházban van, Los Angelesben a Szent Anna Klinikán.
- De mégis mi történt? Hogyan? Kevin nem vigyázott rá vagy mi? Mond el kérlek, és ebbe bele őrülök. - arcába lógó haját feje tetejére simította, hogy ezzel is jobban, tisztábban lásson, de nem lelki szemeivel, hiszen azzal, most már semmit sem látott, csak azt, ahogyan elsőszülött lányának, Lucynek élettel teli mosolya felvillan, ami egyszer csak veszít fényéből és a sötétség nyeli el.
JungKook apja elmondott mindent mait csak meg tudott NamJoontól. Az égő házat, a hős lovagot, fia balesetét, és barátjának, lánya súlyos helyzetét is elmondta.
- Mikor volt ez? - könnyeivel küszködve mondta a családfő, legbelül közben reménykedve abban, hogy lánya jobban lesz.
- Három napja. Mihelyst megtudtuk azonnal vettünk négy repülőjegyet, nektek is. Holnap indul a gépünk Los Angelesbe. Azonnal pakoljátok össze a legfontosabbakat és másnap 07:30-kor várunk a reptéren.
- Nem jó! Kateet nem vihetem magammal. - halkult el a végén.
- Miért nem?
- Nem akartunk még elmondani, de Kateenek... gyermeke lesz. Apa leszek, megint!
- Istenem, barátom! Ez nagyszerű. Gratulálok teljes szívemből. - hallatszott a vonal másik oldalán lévő fél arcára ragadó vigyor. Szívből örült, barátja örömének.
- Nem akarom, hogy Ketee felizgassa magát, mert félek, hogy az a gyerek lelki állapotára már most kihatna és én, azt nem akarom.
- Persze, akkor? Mégis, hogyan tovább?
Mr. Park elmondta Mr. Jeongnak az ötletét. Katee majd fél órás vizsgálat után, megnyílt a 003-as vizsgáló és kisétált rajta. Férje egyből odaszaladt hozzá, hogy segítse minden léptét. Próbálta elrejteni aggódását, de nem sikerült neki. Legalábbis feleségét nem tudta átverni. Túl jól ismerte már.
- Mi a baj? - a nő bársonyos hangja, meglágyította az addigi aggódó apai szívet, minek hatására egy kis sejtelmes mosoly jelent meg a férfi arcán.
- Holnap korán el kell utaznom Amerikába, Los Angelesbe.
- Miért? - nyúlt a kabátjáért a terhes asszony, amit a férje segített felvenni.
- Üzleti ügy. - Mr. Park ugyanis üzletember, ez az okból is költöztek el 10 évvel ezelőtt. A munka, kötelez.
- Megyek veled. Majd meglátogatom Lucyt a versenyre való készülődése közben. Meg amúgy is, rég beszéltem már Naomi barátnőmmel. - mosolyodott el Katee
- Nem leszek túl sok időt ott. Meg nem abban a városrészben lesz ahol Naomiék laknak. Teljesen máshol lesz. Meg nem is lesz olyan érdekes - próbálta lebeszélni feleségét - csak tárgyalások, meg ilyenek. Nagyon unalmas lesz. De ez kell ahhoz, hogy hamarabb kapjak bér emelést.
- Jó, de! Én szeretnék menni! - kiléptek a terhes gondozó fő ajtaján és már indultak is a parkoló felé.
- Kincsem. A te állapotodban, kérlek, maradj itthon. - nyitotta ki a kocsi autót - Pihenésre és nyugodtságra van szükséged.
- Rendben van, de csak a lányod miatt! - ült be az autóba. Mr. Park szíve elkezdett erőteljesebben dobogni, hirtelen olyan érzése volt mintha felesége tudta volna mi van Lucyvel.
- Lucy miatt? - érdeklődött, még mindig zaklatottan.
- Ő miatta! - Katee simogatta meg a hasát, ezzel is jelezve is, hogy "lesz még egy lányod, apuka!"
Mr. Parknak a szíve még az eddiginél is nagyobbat dobbant. Ismét apa leszek - ez a tudat tudatosult benne, méghozzá lánya lesz. Nem volt szomorú az miatt, hogy nem fia lesz. Pedig sokan azok lettek volna az ő helyében, de az ő szívét, csak az öröm, a boldogság kerítette hatalmába.
Felesége, Katee a szíve alatt hordja második lányát, aki hat hónap múlva napvilágot láthat. Lucy milyen boldog lesz, ha megtudja. De ekkor, bevillant barátjával folytatott beszélgetése, amit az autóban ülő feleség észre is vett. De nem szólt, arra fogta, hogy biztosan ideges a holnapi tárgyalás miatt.
Másnap reggel már el is indult a reptérre. A bejáratánál találkozott barátjával és NamJoon apjával illetve feleségével EunHaval. Mind hármójuknak alig volt csomagjuk, tényleg csak a legszükségesebbeket pakolták be maguknak.
08:00-kor indult a gép. A jegyük a 043-as sorba szólt, ahol a jobb oldal melletti ablakok mellett egy sort el is foglaltak négyen.
Mr. és Mrs Kim elmondták, hogy fiuk MinGyu elszökött egy szó nélkül, ezrét is jöttek ketten. Meg kell találniuk a fiukat. Meg persze, NamJoont is féltették, hisz ő felel a többiek állapotáért, mert ő a Leader. Lucy apja elhűlt MinGyu viselkedésén. De valahogy nem volt meglepve, attól amit tett. Lánya mindent elmond neki, vele kapcsolatban, az apa és lánya közötti kapcsolat náluk teljesen eltűnt. Inkább Legjobb Barát szerepét vette át az apa, lánya életében, persze némi tisztelettel övezve.
A házban öt szoba volt, három fürdőszoba, egy nagy konyha és egy még nagyobb étkező. Ahogy beléptél a házban egy kis előszobába léptél ahol a cipőket és a kabátokat lehet lerakni. Ebből nyílik bal oldalt a nagy kandallós nappali, amiben bőr fotelek, 1 dohányzó aszta, és könyvespolcok voltak. Jobbra nyílt az étkező, majd a konyha. Az étkező asztal fölött nagy "gyémánt" csillár lógott a szépen faragott fa mennyezetből. A bejárati ajtóval szemben volt egy lépcső ami az emeletre vezetett. Az emeleten volt négy szoba. Az emelet egyik sarkából még egy kis lépcső mutatott fel, egyenesen a tetőtér felé, ahol az ötödik szoba volt található, hét ággyal. Azért vették ki ezt a házat, mert úgy gondolták, hogy a fiúkat is majd átköltöztetik oda. Ahol még felügyelet alatt is lehetnek.
Miután végeztek a csomagjaik kipakolásával, egyből a Szent Anna Klinikára mentek. A recepción érdeklődtek, a gyerekek felől, ki JungKook felől és Lucy felől is. Miután megtudták, hanyadik emeleten vannak, egyből liftbe szálltak, megnyomták a 4-es számot. Ahogy kinyílt a lift ajtaja egyből a megadott szobához siettek Mr. Jeong megállt a 204-es szoba előtt. Szeme könnybe lábadt amikor meglátta az ablakon keresztül, immáron már éber fiát. Mikor benyitott a szobába, fia szemébe is könnynek gyűltek...
- Apa! - JungKook az erejét teljét még nem nyerte vissza, jobb kezét apja felé nyújtotta, aki látván fia erőtlenségét, egyből oda sietett, és megfogta azt.
- Sajnálom! - folytatta. Kook orrából átlátszó szondák lógtak ki. Agy egyik a tápanyag bevitelt segítette. Mivel a fiúnak nem volt elég ereje ahhoz, hogy egyen, így egy csövet nyomtak le, az orrán keresztül a vékonybeléhez. Kook haja kócos volt, de a körülmények ellenére a szája mosolyra állt.
- Örülök... hogy itt.... vagy... apa! Kérlek, ne hagyj... magamra! - suttogta, hiszen még hangját sem nyerte vissza. Lucy apja mindezt az apa -fia találkozást kint az ablak mögül figyelte, teljesen meghatódva.
A Kim család egyenesen a folyosó végében lévő kis csapathoz sietett, amikor Mr. Park odanézett, meglátta az ölelkező NamJoont és szüleit. De a háttérből mást is észrevett, jobban mondva, valakit. A fiú magas volt, de még így is messziről is az arcberendezése, és a nyakvonása, test tartása is ismerős volt. Ahogy közelebb sétált, észrevette, hogy a fiú is felfigyelt rá. A magas fiú szeme nagyra kinyílt majd vissza szűkült. Az éppen megérkező férfin szokásához híven, fehér ing volt, de a zakó felsőt most elhagyta, inge a nadrágjába volt tűrve, amit az öve tartott derekához.
- Jó napot, Mr. Park! - hajolt meg Jin
- Neked is, Jin! - tette ugyan azt, amit a fiú - régen nem láttalak. Mikor is 10 éve? Jól megnőttél. - komoly hangon mondta a férfi.
- Ugyan uram, ez az élet rendje, hogy mindig váltottunk, és valami jobbat alkossunk. - mondta ugyan olyan komolysággal Jin. Aki nem ismerte volna Jint és Lucy apját azt hitte volna, hogy rokonok.
De ez a feltételezés jogos, és igaz!
- Még mindig ugyan olyan komoly vagy mint 10 évvel ezelőtt JiJi. - féloldalas mosolyt húzott az oldalára Mr. Park.
- Ugyan bácsikám. Ne hívjon így! Akkor még kicsi voltam.
- Bá... bácsikám?! - dadogott TaeHyung. Mindenki értetlenül állt a tények előtt.
- Igen! - mondta határozottan Mr. Park.
Jin egy féloldalas mosolyt húzott az arcára, ami csak pár pillanatig volt látható. Minden még az apjuk idejében kezdődött. Lucy apja HyungSu egy egészséges családban nőtt fel. Amikor 4 éves volt a apja megcsalta az anyját, ebből az egy éjszakás kalandból született meg Jin apja ChangJo. Amikor ChangJo megszületett akkor, az anyja belehalt a szülésbe. NaHyu Lucy apjának az anyja, szégyellte, hogy az ura megcsalta, de még nagyobb szégyen lett volna az, ha még el is hagyja ez miatt. Így sajátjaként nevelte és szerette ChangJot is épp úgy mint HyungSut. Szegény asszony azóta már a mennyből figyeli gyermekeit.10 évvel ezelőtt Lucy 6 éves volt míg Jin 12. Lucy és Jin sokat játszottak egymással. De amikor Lucy megismert JungKookot, a lány egyre többet volt az új baráttal és a régit szinte elfelejtette. Jinnek ez nagyon rosszul esett, akkor magába fordult és azért lett olyan, amilyen. Tizenhárom éves korától kezdve nagyon komolyan és éretten kezdett el viselkedni. Amikor csatlakozott RapMonsterékhez akkor kissé kinyílt és többet nevetett mint azelőtt. De egy bizonyos idő után, új tag csatlakozott hozzájuk, egy tizenhat éves fiú.
A fiú JungKook volt.
De ahogy telt múlt az idő, Jin megismerte Kookot, és a fiú természete magával ragadta. Olyannyira, hogy már legjobb barátok is lettek.Már nem neheztelt rá. JungKook mindig hozzá szaladt ha valami baj volt, sokszor adott neki jó tanácsot.
- Lucy és én, unokatestvérek vagyunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése