33. rész - Jobban, fáj!

- Minden olyan puha és bársonyos. Simogatja a lelkem, olyan mint a bársony, amit a fenyő és a citrom finoman megkomponált illata jár be. Elrepít a kéklő hegységekig és vissza. Leírhatatlan ez a gyönyör. Soha nem akarok felébredni. És ez, mind olyan jó. Olyan megnyugtató és érzéki. Imádok itt lenni, soha nem akarok innen haza menni.
- Mert a karjaim között fekszel. - mondta Kook Lucynek, bársonyosan simogató hangján, aki abban a pillanatban kinyitotta szemét, és meglátta a feléje tornyosodó fiút aki az arcát simogatta és mosolyával ajándékozta. A fiú feje fölött aranyszínű sugárban világított a Nap, ezzel is glóriát fonva a fiú feje köré.
   A lány kezét nyújtotta a mosolygó fiú arca felé, hogy megérintse azt. Kook lentebb hajolt és egy gyengéd mozdulattal egy majd kettő csókot lopott ölében fekvő kedvesétől. Lucyin az a fehér ruha volt, mint az égőházbeli látomásán viselt. Annyi kivétellel hogy most a nyakában, kettőjük nyakékének az egyik fele, ékeskedett. JungKookon egy fekete öltöny volt, nyakkendő nélkül. Csak egy fehér-rózsaszínű rózsa ékeskedett szíve felett. 
   Lucy lassan felült majd vissza nézett a fiúra, de akkor már nem volt ott. Tenyerét felfele fordítva ölébe helyezte, és nézte annak egyre jobban mélyülő ráncait. 
   Egyszeriben egy fekete lakkcipő, és egy a hozzá tartozó fekete nadrág szárt látott meg térdei előtt. Követve a nadrág szabásvonalának felfele haladó útirányát, a Nap erős fénye kezdte eltompítani szemét, a férfit ragyogni látta, aki a kezét nyújtja feléje. Jobb kezét a férfi kezébe nyomta majd felállt. Meglepve vette észre a férfi személyében, apját, akinek az arcát már mély barázdák fedtek. 
- Apa... te? Itt? 
- Még szép. Jó, hogy eljövök a saját lányom esküvőjére.
- Esküvő? De még csak 16 vagyok. - ámult el a lány.
- 23 éves vagy Lucy, és nézz csak oda - mutatott el a távolba, ahol egyszeriben egy út lett, fehér márvánnyal kikövezve. Az út két oldalán hó fehér székek álltak sorokba rendezve, és minden széken volt egy szál vörös -  vagy fehér rózsa. A székek előtt pedig, ismerősök, szomszédok, rokonok és a barátok álltak, kiöltözve,akik mosolyogva néztek felé. Az út végén nagy boltív ékeskedett amin gyönyörű kompozícióban elhelyezett virágok tündököltek. A boltíven túl állt egy fekete ruhás ember, kezében egy "BIBLIA" felirattal ellátott könyvel. A pap mellett állt egy fekete öltönyös fiatal ember. A férfi megfordult és ekkor már nem volt olyan ismeretlen, hiszen... JungKook volt az.
- Indulhatunk MinAh? - kérdezte a büszke apa. Lucy egy nagyot mosolygott apjára aki karon fogta lányát, ezzel is jelt adva Jinnek, Jiminnek és V-nek illetve a zongora előtt ülő BaekHyunnak, akik egyszeriben elkezdték játszani az esküvői dalukat, amit maga JungKook komponált. 
   Ahogy egyre közelebb értek az oltárhoz illetve a büszke leendőbeli férjhez. A menyasszony és a vőlegény arcán egyszerre ült ki, a meglepettség, a boldogság és végre a beteljesedettség gyönyörű, szinte már sziporkázó mosolya. 
- Átadom, legféltettebb kincsemet, Lucyt. - Kook kezébe helyezte lánya kezét - Vigyázz rá, még akkor is ha én már nem leszek. Mostantól, te óvod álmát, és te teljesíted minden kívánságát. Kérlek, légy a legjobb apa, és még annál is jobb férj. - az öröm apa, a mély meghajlást követően visszasétált felesége mellé, amin gyönyörű krémszínű kosztüm volt. Az öröm anya előtt egy fekete hajú 6-7 éves fiúcska állt, épp úgy kiöltözve mint Kook. Ő volt Lucy késői, de annál jobban szeretett öccse. 
   Az ifjú pár belekezdett dicsőítő és boldogító beszédébe. A násznép ekkor már helyet foglalt székükön. NamJoon, YoonGi, HoSeok és Mint az elsősorban foglat helyet a jobb oldalon, míg a bal oldalon Jin, Jimin és TaeHyung. Mindenki arcán a mosoly, szinte már éltre kelt és örökké tartó táncra hívta volna az egész világot.
- Jeong JungKook, akarod az itt megjelent Park MinAhot feleségedül? Mellette leszel jóban-rosszban, egészségben-betegségben, amíg a halál el nem választ?- tette fel a kérdést.
- Akarom - válaszolta nagy mosollyal arcán, miközben leendő béli arájára nézett.
- És te, Park MinAh akarod az itt megjelent Jeong JungKook-ot férjedül? Mellette leszel jóban-rosszban, egészségben-betegségben, amíg a halál el nem választ? - ismételte meg a kérdést a pap.
- Akarom - felelte Lucy, elképesztő nagy határozottsággal, de mégis lágyan.
- Immáron, házastársak vagytok. JungKook... csókold meg a menyasszonyt. 
  Házasságukat egy csókkal pecsételték meg, amit a násznép ujjongva fogadott.

- Valaki! Gyorsan! Siessen! - hajolt ki a lány kórtermének ajtaján TaeHyung, védőfelszerelésben.
   Egyből négy doktor szaladt be Lucy szobájába. Ahogy beértek a szobába egyből a szoba végébe küldték a fiút, hogy álljon ott, és ne lábatlankodjon a kezük alatt.
- Gyorsan esik a vérnyomása. Mit tegyünk? - kérdezte a női doktor
- Belsővérzése van. - állapította meg az a doktor, aki Lucyt operálta előző nap. - Azonnal! Műtőt! Meg kell műteni! - és már tolták is ki az ágyon fekvő lányt.
   TaeHyung remegő kezekkel nyúlt a zsebébe, miközben szemeivel csak előre meredt. Szemében semmi sem látszott, se élet, se halál, csak az üres semmi. Majd lassú, még jobban remegő kézzel tárcsázni kezdett
- Monie, baj van... siess be. Azonnal! Szükségem van rád! - ám ekkor már szipogott, könnyezett.
   15 perc elteltével, siető lépteket lehetett hallania folyosó egyik végéből. TaeHyung csak ott állt, mereven a szobában, pont ott ahova a dokik állították. Mikor NamJoon és a többiek beléptek, és
meglátták az üres termet és a lesokkol állapotban lévő V-t, azonnal érezték, valamit tenniük kell. TaeTae-t leültették kint a folyosón, RapMon elé guggolt, neki a jobb oldalára SUGA és Jin állt míg a másik oldalára J-Hope, Jimin és Mint.
- Mi történt! -kérdezte RapMonster kedves hangon. Próbált együttérzést tanúsítani de valahogy nem ment neki. Hiszen magában már előző este eldöntötte, hogy erős marad még akkor is ha nehéz, hisz ő a Leader és neki kell a többieknek a gondját viselni.
- Az isten szerelmére V, Mi történt? - fakadt ki végül. Heves vérmérséklete ismét elő tört, most épp olyan volt mint tavaly nyáron. Heves, pattogó, irányító zsarnokoskodó. Azon a nyáron ő is megváltozott. Azon a napon, amikor kint a Han-folyó partján bántották az idős bácsit. Amikor az a lány ide ért és megvédte az apót, és nem félt szembeszállni 7 "kemény" fiúval. Akkor valami megpuhult odabent, attól a naptól kezdve már nem volt olyan.
- Minden túl gyors volt... Az egyik pillanatban még stabil minden, de a másikban meg már labilis. A gépek csipogni kezdtek... egyre gyorsabban... Lucy egyik monitorján az a görbe vonal, elkezdett laposodni... Én... - elkezdett sírni - ...bepánikoltam... vagy öt másodpercet hezitáltam... mire kiszóltam... ha meghal az az én hibám lesz... - temette tenyerébe a kezét.
- Nem a te hibád. És amúgy se írd még le a kis csajt. Apja vére, biztos felépül. - nyugtatta Jin V-t, miközben a hátát simogatta. A többiek is épp úgy próbálták vigasztalni az elkeseredett fiút ahogy Jin. Idővel Jin lelépett és egyenesen JungKook szobájának ablakához sétált.
- Hogy értetted az, hogy "ha olyan mint az apja"? - kérdezte SUGA. Jin mellé állt összefont karokkal, és nézték a még mindig alvó JungKookot. Olyan békésen aludt.
- Az a jó amíg alszik. Legalább nem érez és nem lát semmit. Szegény, belehalna ha látná mi történik, azzal akit szeret! - mondta Jin elhalkult hangon, szinte már suttogott.
- Hát, haver. Nem lennék egyikőjük helyében sem. Remélem hamar rendbe jönnek. De még mindig nem értem, hogy mire mondtad azt! - célozgatott SUGA
- Mi? Miről beszélsz? Bocs, nem figyeltem! - mentegetőzött Jin, két fejrázás között, épp úgy mint akit egy mély gondolatmenetből rángattak ki.
- Nem figyeltél rám? - akadt ki YoonGi - Azt kérdeztem, mire értetted hogy "ha olyan mint az apja"? - ismételtre meg önmagát SUGA
- Mindegy. Nem lényeg.

- Doktor úr, még mindig esik a vérnyomása. - szólalt meg az egyik asszisztens.
- Adja a két kanalat. - mondta a sebész professzor.
A két kanalat, a lány szívének két oldalához helyezte majd ütés szerűen, ismét adott egy löketet a lány szívének, hogy még tovább kapjon időt és életet.
- Megtalálták már a belső vérzést okozó csomót*?
- Igen, épp most varrtam össze - mondta Joe az egyik tanonc.
- Nagyon ügyes! Magából még jó orvos válhat! - dicsérte meg a professzor.
- Köszönöm uram! - mosolyodott el a tanuló. Mosolyát még a maszk mögül is lehetett látni, hiszen szeme is mosolyra állt.
- De addig még sokat kell magának is tanulni. Vigyük vissza a kisasszonyt a szobájába.
   Mikor betolták Lucyt a szobájába, megtiltották a látogatóknak, hogy bemenjenek hozzá. V az ablakra tapadt, és úgy nézte. Eszébe villantak az egy órával ezelőtti események. Mrs. Spark a lemosakodást követően a lány szobájához sietett, ahol a többi barát még mindig aggódóan állt a lány ablaka előtt.
- Jó napot Mrs. Spark vagyok, Lucy doktora. Értik amit mondok?
- Igen. - válaszolta Jin
A nő igenlően bólintott - Turda, a lánynak elszakadt a belső varrata, ezért esett a vérnyomása. Bátran cselekedett a fiatal úr, hogy azonnal szólt nekünk. Ha nem szólt volna, akkor már nem lenne közöttünk.
- Értem. A fiúról a 204-esben fekvő fiúról? - érdeklődött Jin, Kook állapotáról
- Nem tudok róla semmit Professzor Dr. David L. Green tudna róla bővebben mesélni. Ő a kezelőorvosa. Mivel ő tud a maguk nyelvén, ezért is vállalta el az esetet. Szólok neki ha kell, ő majd mindenről jobban be tud számolni, mint én.
- És a lány? - lépett közelebb TaeHyun. Nem remélte, hogy megérti mit is mond a doki, de tudta, hogy Jin majd elmond neki mindent.
   Így is lett. V tényleg egy kukkot sem értett abból, hogy mit mondott a doki, így elsétált a kórházban lévő kis büféhez. Leült egy székre. Kis idő elteltével Jin is csatlakozott hozzá. Mély- feszült csend lett úrrá rajtuk, amit a vendég tört meg.
- Azt mondta hogy jól tetted, hogy szóltál.
- Mit? - ocsúdott fel V.
- A doki... - nyomatékosította - ha nem szóltál volna Lucy már rég halott lenne. Megmentetted az életét TaeHyung - veregette meg a hátát - Gratulálok! Megmentettél egy ember életet!
- Kö... köszi. És Kook?
- A doki szerint, ma már elvileg elmúlik az altató hatása. Te, V... lehet egy kérdésem? - könyökölt az asztalra a rangidős Jin.
- Mond tesó. - belekortyolt az időközben megrendelt kévéjába.
- Hogy lehet... a... te bátyád.... hogy is mondjam.... ilyen okos... te meg... ilyen...
- Hülye? Ökör? Barom? - találgatott V Nevetgélve, de látszott rajta hogy közben még mindig magát sértegeti. Valahol legbelül még mindig mardossa magát a Lucyvel történtek miatt.
- Sötét! - fejezte be mondatát Jin
- Nos, TaeNo mindig is okosabb volt, mint én. Vagyis nem volt okosabb, csak ő tudta, hogy mit akar az életben, én meg nem. Későn érő típus vagyok, ő meg korán. Ez a különbség kettőnk között. Csak 4 év van kettőnk között, de ő már többre vitte mint én. Nézd meg! Ő itt tanul Los Angelesben a doktori egyetemen. Tudod mit lesz? Agysebész! Mindent megadnék, ha egyszer ő büszke lenne rám.
- Agysebész? - ámuldozott Jin, - de ahhoz, minimum 10 év egyetemi képzés kell.
- Ő már a 5-et húzza, és itt kint. Amerikában.
- Lenyűgöző egy koponya.
- Az.
- De fel a fejjel. V ez a te napod. Életet mentettél, és nem is akárkiét. A bátyád is büszke lesz rád, ha megtudja. Biztos.

- Kook. Hol vagyok? Mi történt? 
- Ha én azt tudnám, Lucy.... hogy vagy?
- Jól, azt hiszem. Ma hallottam V hangját.
- Tényleg? És mit mondott?
- Segítségért kiáltott. 
- Miért?
- Valami történt velem. De nem tudom mi. Egyszer azt éreztem, hogy valami megvág, majd egy erős dobbanó érzést éreztem a szívemnél. Ezt követően, szúró érzések sokaságát éreztem. Mintha varrtak volna valamit. Te hogy vagy Kook?
- Jól, bár... fáj itt - mutatott a tüdejére - és itt - majd a szívére - De ez itt - végig mutatott magán - még jobban fáj.
- A tested?
- Nem, a lelkem.
- Miért?
- Mert hiányzol. 
- Akkor gyere át!
- Át fogok menni.
- Nálad van a nyakláncunk?
- Az egyik fele, igen. A tied?
- Az is itt van - kiemelte a zsebéből.
- Odakint majd találkozunk Szerelmem. Szeretlek Lucy.
- Szeretlek JungKook.

A JungKookra kötött műszerek egyszeriben, csipogni kezdtek, egyre hevesebben és hevesebben. A műszerek riasztották Professzor Dr. David L. Greent aki egyből a kórterembe sietett. Két ápolónővel. Mire már beért a szobába, addigra észrevette, hogy a fiú pulzusa felszökött, elmúlt az altató hatása. Szemeit nyitogatni kezdte, ujjfejeit egyre sűrűbben kezdte el mozgatni. A doki az ébredező fiú felé hajolt, és megszólalt Koreaiul
- Üdv újra közöttünk JungKook. - mosolyodott el
   Kook szemeit egyre jobban tudta nyitogatni. Egyre jobban ébredezett, egyre éberebb lett. Száját próbálta nyitogatni, hangot akart kicsikarni hangszálain keresztül, elakarta érni azt a hangszínt amin tud beszélni, de nem ment neki. Ez helyett csak halkan suttogott...

- Hol... van... Lucy?