15. rész - Döntés

NamJoon sietve szaporázta lépéseit, hiszen minél hamarabb beszélni szeretett volna „rég nem látott” öcsikéjével. A házba lépve furcsa érzés kerítette hatalmába. A mellkasa elkezdett szorítani, egyenesen már szúró érzés kerítette hatalmába azt a testrészt. Kezeivel a fájó részhez nyúlt és úgy ballagott szobája felé.

-          Fiam jól vagy? – lépett ki a konyhából az anya kezét törölgetve

-          P- persze.

-          Dehogy is vagy jó. Gyere és ülj le a konyhába – és bekísért a fiút oda – hol fáj?

-          Itt. – mutatott mellkasára

-          Várj egy kicsit.

Azzal kisétált az anya, mire visszajött kezében egy égszínkék pamut takarót tartott. Azt ráterítette fia hátára majd egy szó nélkül elindult forró csokit készíteni.

-          Anya kérdezhetek valamit?

-          Mond csak.

-          MinGyu-nak volt valaha barátnője?

-          Nem tudok róla, miért? – fordult vissza fia felé

-          Mert most egyik barátom legjobb barátnőjére, vagyis remélem már *elmosolyodik* barátnőjére pályázik és…

-          Ki pályázik kire? – lépett be az ajtón az említett

-          Hát…- kezdett bele az anya mire ránézett leső szülöttjére, akinek arckifejezései a következőt sugallták –ezt most ne-  

Majd felállt elvette a pultról a bögrét, amiben benne volt a meleg nedű és folytatta útját a szobájába. MinGyu értetlenül nézte bátyja reakcióját kérdésére, de tudta, hogy róla volt szó. Így hát testvére után ment. Benyitott szobájába, aki az ablakpárkányon ülve, betakarózva a takaróval, összekuporodva itta a meleg löttyöt. Az ajtónyitódásra felemelte fejét és a hang irányába nézett. Mikor meglátta testvérét szép gyorsan visszafordult és folytatta a lassú kortyolgatást.

-          Na, még anyánál is be akarsz mártani? – zárta be az ajtót a legkisebb fiú miközben összefonta karjait és úgy támasztotta az ajtót. 

-          Nem értem miről beszélsz.

-          Ugyan NamJoon vagy mondjam úgy, hogy RapMonster? – huncut mosolyt feszítve arcára „döfte” oldalba bátyját.

-          Te nem hívhatsz így! – öccsére nézett mérgesen – minek jöttél ide?

-          Én csak azt akarom megtudni, hogy mit mondtál anyának. – sétált egyre közelebb

-          Állj meg!

-          Mert ha nem? – feszegette a határokat MinGyu

-          Takarodj ki a szobámból – pattant fel RapMonster, miközben hátáról leesett a takaró.

Látszott rajta hogy feszült. Idegrendszere pattanásig feszült. Testvére elé lépett gallérját megfogta úgy húzta egyre feljebb, MinGyu már lábujjhegyen állt és úgy nézett farkas szemet fivérével.

-          Miért mondtad azt, hogy „Már megtettem”? Mire értetted ezt.

-          Ha leteszel, elmondom.

Azzal RapMon elengedte a gallérját mire az a földre esett hatalmasat döbbenve.

-          Azt mondtam tegyél ne nem azt, hogy dobj le, te barom!

-          Én letettelek arról már nem én tehetek, hogy nem vagy képes megállni te, Barom! Akkor most csicseregj mit tettél?

-          Hogy mit? – állt fel miközben a fenekét simogatta az előzmények miatt. – Megcsókoltam Lucy-t.

-          Hogy mi van? – kerekedett ki RapMon szeme – eszednél vagy?

-          Tökéletesen! És egy tippet is adtam neki. Remélem, meg is fogadja.

-          Ugyan, kérlek! Te meg a tippjeid, mit mondtál neki?

-          Nem vagyok „Google” hogy mindent elmondjak. Elégedj meg ennyivel. – megigazította ruháját

-          Vagy most elmondod, vagy addig ütöm a fejed, amíg ki nem törlődik, és nem fogok használni BackSpace gombot. Csak öklöt.

-          Jól van, na. Annyit mondtam neki, hogy hallgasson a szívére, és hogy mennyire fogadta meg azt nem tudom!

-          Hát megfogadta! – motyogta orra alatt a fivér

-          Mit tett? – nézett NamJoon-ra – ugye kidobta azt a barmot? – megcsillant a szeme

-          Hát erre ment ki a játék… nem is vagy te annyira tudatlan, mint amennyire látszol.

-           He, attól hogy 97-es vagyok, még megvan a magamhoz való eszem. Na mit tett a kis csajszi?

-          Nem dobta ki JungKook-ot azt a „barmot”, akit te is mondtál! Sőt! *sejtelmes mosoly* Szerintem már egy párt is alkotnak.

Ennél, több sem kellett MinGyu-nak. Idegességében feltépte az ajtó kilincset és kiszáguldott a szobából, maga mögött pedig becsapva az ajtót. Szobájába száguldott. Reávetődött az ágyára.  „Hogy állhatnék kettőjük közé?”

Eközben Lucy-ék háza előtt a fiatalok még mindig egymásba gabalyodva álltak, de immáron csók nélkül. A nap már lement. A levegő lehűlt, előjöttek az évnek talán utolsó baglyai még egyszer utoljára vadászni egyet, és azért hogy erőteljes huhogásukkal sejtelmessé tegyék az éjszakát. A csillagok már elfoglalták helyüket az égboltozaton, mindegyik erejének teljében ragyogott. Egyszer csak felgyulladtak a ház előtti lámpák. Erre mind a ketten egyszerre felnéztek az égre és a lámpákra, majd újból egymás arcát fürkészték.

-          Menni kéne haza

-          Még ne! – próbálta maradásra bírni a lányt JungKook 

-          De… késő van már

-          Csak egy percet még! – és ismét magához ölelte Lucy-t

Még álltak ott egy ideig. De a végére már mind a ketten elindultak a saját útjukra. JungKook haza míg Lucy be a házba. Odabent a szülők nem kérdeztek semmit. Csak odasétált Katee lányához megölelte, és csak annyit mondott „Ugye megmondtam, szükséged van a karkötőre!” Lucy egyenesen szobája felé vette az irányt, ahol az ágyra ülve az éjjeli szekrényben kezdett el kereskedni. Megtalálta a levelet, amit még Kevin írt neki 1 egész hete. Újra elolvasta a levelet, majd leült az íróasztalához felgyújtotta a lámpáját, elővett egy lapot, egy tollat és elkezdett gondolkozni majd írni. A levél megírása után egy borítékot vett elő azt megcímezte Los Angeles-be beletette táskájába azzal a szándékkal, hogy majd holnap iskola előtt vagy iskola után feladja a postán. Elment lefürdött szokásához híven levendulás forró vízben. Majd belebújt a jó kis meleg ágyába és úgy hajtotta álomra fejét.

Másnap elérkezett az a nap a hétből, amit mindenki imád, a péntek. Jön a hétvége, és ami a legjobb, hogy hétvégén irány a jelmezbál hiszen Halloween is van egyben. Reggel minden kis diák ki fáradtabban, ki durcásan, és ki a boldogságtól majd kicsattanva kelt útra az „utolsó” munkanapra. Még az iskola előtt Lucy feladta a levelet, amit Los Angeles-be címzett. Az iskolához érve a kapuban megpillantotta Lucy Mintie-t aki egyből barátnőjéhez rohant elújságolni neki azt hogy ma miből írnak dolgozatot. A tanterembe érve immáron Lucy-t hatalmas nagy fogadtatás érte, hiszen mindenki szinte egyszerre köszönt neki. A két lány leült a helyére majd Mint rátért a lényegre.

-          Na, mi volt tegnap? – könyökölt rá az asztalra

-          Semmi különös… - Lucy nem tud semmit sem titkolni legfőképpen a tegnapi napot hiszen fülig elvörösödött.

-          Aha… én meg az Angol Királynő vagyok. Na, mesélj csak!

-          Igen is úrhölgyem. Tegnap elmentem MinGyu-val ugye kutyát sétáltatni. Ott adott egy jó tanácsot, amit megfogadtam és úgy érzem életemben először jól döntöttem.

-          Mert?

-          Hát… mert…

-          Jaj, ne Lucy mindent harapófogóval kell kihúzni?

-          Nem… de ha mindig beleszólsz akkor igen… na, lényeg hogy összefutottam JungKook-kal és elkértem tőle a nyakláncomat, amit még anno hozzávágtam.

-          És?

-          És ide adta – válaszolta fapofával.

-          Csak ennyi történt, már azt hittem valami izgisebb is.

-          Folytatnám, ha nem szólnál bele mindig.

-          Jól van, na!

-          Ezek után, elmondtam neki, hogy sajnálom, amit tettem és… *elpirult*

-          Nee… - kiáltott fel Mint

-          De…

-          Lucyyy – vinnyogott Mint miközben állva ugrált már – és mi volt még?

-          Hát…

-          Mint Tudnál jönni egy percre? – ment oda hozzá J-Hope

-          Persze.

Azzal J-Hope és Mint kisétáltak a folyosóra, majd ott a fiú bele kezdett.

-          Ugye te vagy Mint?

-          Igen J-Hope én vagyok az, még mindig. Emlékszel az osztálytársad… 4 éve – bagatellizált a lány

-          Hahaha, nagyon vicces vagy!

-          Minek hívtál ki!

-          JungKook kérne tőled egy szívességet…

-          És mi lenne az?

-          Neked mániád hogy mindig belebeszélsz mások mondanivalójába?

-          Már te is kezded, na mondjad mert dogát is írunk.

-          Mi? Földrajzból?

-          Nem tanultál mi?

-          Nem – húzta oldalra J-Hope a száját – nem baj egy 1-es ide vagy oda. Na, de, visszatérve a lényegre. Az 5. óránk a „D” szárnyban lesz a 2. emeleten a 301-es teremben igaz? *bólint a lány* JungKook akkor akarja megkérdezni Lucy-től hogy… lesz-e a barátnője.

Erre a lány elkezdett lányokhoz hasonlóan vinnyogó hangot kiadni. J-Hope kezeivel fogta be a lány száját és úgy nyomta a falhoz.

-          Nyugi, nem házasodnak! – nyugtatta nevetve a fiú a lányt –

-          Én nekem ebben mi a szerepem. Az hogyha megcsörgetlek akkor Lucy-t rá kéne venned arra hogy kinézzen az ablakon.

-          Csak ennyi?

-          Aha. Ja, meg add meg a számod.

-          Erre ment ki az egész játszma, hogy megkapd a telószámomat igaz?

-          Ugyan ne viccelj, nem kezdek ki tőlem kissebekkel.

-          Idősebb vagyok nálad! – győzködte a fiút Mint

-          Nem is úgy értettem! – vakarta meg a tarkóját Mint.

-          Szemét állat… - boxolt egyet OhSeok vállába

-          Köszi! Na, megoldható ez?

-          Persze, nesze itt a számon te magas zsiráf.

-          Nem tehetek róla, hogy nem ittál elég tejet kis korodban. – nevette el magát 

-          Kapsz még egyet, ha nem mész most el!

-          Be! – mondta miközben kicsit nyögött is bele a szóba, magyarul erotikusan mondta.

-          Hááá… perverz állat.  

Mint még állt kint pár percet mire eszébe jutott mire is értette az „elég tejet” kifejezést. Arca erre a lánynak eltorzult, majd extra vékony hangon, beleborzongva felvinnyogott „Fúúj!” Azzal belépett az osztályterembe, már készült is, hogy ő most mennyire le fogja teremteni most a „perverz” fiút, de nem így lett, mert mikor megpillantotta Lucy-t és a mellette ülő MinGyu-t elfogta egy érzés, az az érzés, amit mi csak akkor érzünk, ha valami nem helyes, és nem jó. Ez az érzés a legjobban akkor lett erősebb mikor ránézett J-Hope-ra és az a tetteivel azt a jelet adta a lánynak, hogy azt a fiút, az az MinGyu-t vigye el Lucy közeléből. Válaszképpen Mint csak bólintott egyet és oda ment a helyéhez. Megköszörülte a torkát mire mind a két nevető fiatal felfigyelt.

-          MinGyu… Drágám… ez az én helyem – mondta kissé cinikusan, de úgy hogy érezze a fiú, hogy „sipirc van”

-          Bocsánat Mint – azzal felállt a fiú meg hajolt és már ment is a helyére.

Mintie ránézett J-Hope-ra aki csak igenlően bólintgatott. Azzal helyez foglalt a lány és már kezdetét is vette a Föci óra, mert belépett a terembe a tanárnő. Óra végére mindenki agyát leszipolyozták a Delta torkolatok így következhetett a „C” szárnyban egy énekóra pihenés képen. Addig, amíg átértek a másik szárnyba, J-Hope és Mintie között történt még egy párbeszéd, a folyosón.

-          Tudtad?

-          Nem

-          Gondoltam! – és megszaporázta a lány a lépéseit.

Idővel igaz, de elérkezett az 5. óra. Mintie már tűkön ült, hogy mikor fogja őt hívni OhSeok. Már 5 perce ment az óra. Hiányzónak beírták a fiút. Majd egyszer csak megcsörrent a lány telefonja. J-Hope hívta. Kinyomta. Ki kellet találnia valamit, hogy menjen ki a tanárnő egykis időre, a folyosóra. Így hát telefonálást utánzott. 

-          OhSeok te vagy az? Hogy mi? Legurultál a lépcsőről? És nem tudsz beszélni? Azonnal megyek és segítek neked! Megyek máris! – kinyomta a telefont

-          Tanárnő OhSeok Legurult a lépcsőről mennem kell segíteni neki. Kimehetek?

-          Hogy mi? Legurult a lépcsőről? Majd megyek én, addig te maradj itt. Osztály 10 perc és remélhetőleg jövök, addig tessék tanulni a következő órára – és kiment az óráról

-          Legurult? és nem tud beszélni? De telefonon felhív? – nézett kérdőn Lucy barátnőjére.

-          Meglepetés! Tádáá…

-          Miben mesterkedsz?

-          Gyere, nézz ki az ablakon.

-          De nagy baj lesz, ha nem azt csináljuk, amit a tanár mond.

-          Istenem, csak nézz már ki azon az istenverte ablakon – kelt ki magából Mintie

-          Jól van, na!

Azzal először Mint kidugta a fejét az ablakon, hogy ezzel is jelezze, hogy a következő Lucy lesz. A fiúk észrevették Mint-et mire lent JungKook felszólalt, de csak úgy hogy a fiúk hallják meg.

-          Készen álltok?

-          Persze ennyi a minimum! – vállon veregette a fiút Jimin

-          Figyelem! Bármikor jöhet! – szólt Kook

Eltelt egy perc, de még sehol semmi és senki. Majd megjelent Lucy az ablakban.

-          JungKook mit keresel lent? Nem órádnak kéne lennie? – mosolyodott el!

-          De, csak ezt még el kellett mondanom történelem óra előtt, mert ezzel is történelmet írok! – kiabálta vissza a 2. emeleten lévő lánynak. Lucy furcsán nézett a fiúra.

-          BTS – Elkiáltotta magát elképesztően nagy hangon – Tekerd fel a hangerőt. *elindul a Rise of The Bangtan* - a zene végére egy meghatározott sorba álltak majd egymás után a fiúk levették a pulcsijukat. Amit már persze az egész iskola hallott és látott, mivel a zenét hangfalakkal erősítették meg. Kezdte RapMon(I) majd Suga(L), Jin(O), Jimin(V), J-Hope (E), V (U), és a végén JungKook (<3). A pulóverek hátulján a következő feliratot lehetett tökéletesen leolvasni: „I Love U <3”

Lucy szemében a könnyek már kibuggyanásig voltak. De még mindig nézte a lent zajlódó eseményeket. „Gyere le!” Hallatszódott lentről Kook hangja. Lucy visszahajolta tanterembe. A teremben lévő diákok már mindegyik az ablakból figyelte az eseményeket, nem volt kivétel a többi osztály sem. Lucy Mint-re nézett majd a többiekre. Az osztályban lévő lányok közül mindenki, sőt még a fiúk is 1-től 1-ig mindenki bólintott.

-          Mint? – nézett barátnőére Lucy akinek tekintetéből le lehetett olvasni a kétségbeesettséget

-          Menj! Ne várasd meg szegényt!

-          Biztos?

-          Menj már! –kiabálta rá az osztály egyszerre

-          Köszönöm!

Azzal az ajtó felé szaladt kinyitotta azt és már szaladt is le az udvarra. Az udvarra nyíló ajtónál még megállt megigazította magán a haját, ruháját és a végén kilépett az udvarra. Szíve torkában dobogott. Lassú, de biztos léptekkel haladt a 6 fiú felé. Ugyanis a 7. azaz JungKook eltűnt. Nem látta őt sehol sem.  4 méterrel a fiúk előtt megállt. Majd a fiúk középről kezdve, szépen lassan, a hatást fokozva szétnyíltak. A fiúk mögül előbukkant JungKook hátratett kézzel. Előrelépett ezzel is beépülve a sorba.

-          Tudod, nagyon megörültem mikor megtudtam, hogy visszaköltöztetek. Az egészben a poén az az volt, hogy erőteljesen megdobbant a szívem, úgy, mint azelőtt nem nagyon sokszor. Ez más volt. Valahogy éreztem. Régen is sokat voltunk együtt, csak akkor 5- és 6 évesen. Gyermekded homokozásnak indult egy kis játszótéren. Azután adtam neked a követ. Amiből te valahogyan 2-őt csináltál és annak a felét nekem adtad. Annak céljából, hogy mi akkor anno, ott megfogadtuk, hogy mindig barátok maradunk. Bármi történjen, mi mindig ott leszünk egymásnak. Jóban-rosszban. Még a 6. születésnapi bulimra is meghívtalak. Utána közölte velünk apud hogy itt ennek vége, hiszen ti elköltöztök. A mai napig a szívem dobban bele, ha csak arra gondolok, hogy sírtál és sírtunk aznap együtt, összeg gabalyodva kint az utcán. És arra mikor apuék minket megfogva téptek szét. Hónapokig nem jöttem rendbe ezek után. Próbáltam visszatérni önmagamhoz, de nem ment. Mígnem eltelt 10 év és ti visszajöttetek. Eltelt az óta majdnem fél év. De szégyenszemre, én csak 3 hónapja láttalak először. Pedig annyiszor de annyiszor egymásba botlottunk akkor. A tegnapi nap… az… maga volt a csoda, a mennyország. Főleg estefelé. Akkor már biztos voltam abban, hogy nem haragszol rám. Mára pedig egy hatalmas nagy erőt vettem magamon ahhoz, hogy ezt megmerjem tenni, amit itt a fiúkkal. – előhúzta háta mögül a vörös rózsa csokrot és a lány elé tartotta – Szeretném, ha ezt elfogadnád, és válaszolnál a kérdésemre: Lennél a barátnőm?

-          Kook én… - tette kezét szája elé úgy takarva az örömkönnyeket – én… én leszek a barátnőd!

-          Komolyan? – felcsillant a fiú szeme! Mire a lány csak bólintott egyet.

Elvette a fiú kezéből a csokrot, azt szépen lerakta a földre. Majd a fiú nyakába ugrott. Az egész iskola elkezdett zengeni. A 6 fiú örömében tapsolt és kiabált, csak úgy, mint a többi diák, tanár az iskolában. A tanáron Lucy anyukáját kell érteni. 

Egy hét sem telt bele mire Lucy levele megérkezett Kevin-ékhez.

-          JJ leveled jött Lucy-től!

-          Ilyen hamar? – nézett apjára Kevin

-          Ezek szerint, átgondolta a helyzetet, na bontsd fel gyorsan mond mit ír!

Kedves Kevin!

Nagyon szépen köszönöm, hogy egyből rám gondoltál és köszönöm kérdésed nagyon jól vagyok, épp úgy én, mint JungKook. És igen a neve tényleg a sütire rémlik, Kookie. A kérésedre persze nagy örömmel igent mondok. Elmegyek veled a versenyre, csak arra kérlek, hogy karácsony után had menjek vissza, mert az ugyan csak a szeretet ünnepe és épp, úgy ahogy te is én is szeretnék a szeretteimmel tölteni ezt az időszakot. Nagyon sok minden történt velem amióta haza jöttem. Majd mesélek. Úgy érzem, hogy tényleg megtaláltam a boldogságomat, és a 10 éve elveszett fényemet is visszanyertem. De ezt levélben nem lehet elmondani. Majd akkor, ha kint leszek, mindenről bőven mesélek, egészen unásig. Ha minden jól megy, akkor már Halloween után 1 héttel már meg tudom venni a repülő jegyet. Legyen szép napod Kevin, üdvözlöm szüleidet és kis húgodat.

Millió puszi:      LUCY

U.I: A szívemre hallgattam, épp, úgy ahogy az egyik barátom is javasolta és meghoztam életem 2. legjobb döntését.