33. rész - Jobban, fáj!

- Minden olyan puha és bársonyos. Simogatja a lelkem, olyan mint a bársony, amit a fenyő és a citrom finoman megkomponált illata jár be. Elrepít a kéklő hegységekig és vissza. Leírhatatlan ez a gyönyör. Soha nem akarok felébredni. És ez, mind olyan jó. Olyan megnyugtató és érzéki. Imádok itt lenni, soha nem akarok innen haza menni.
- Mert a karjaim között fekszel. - mondta Kook Lucynek, bársonyosan simogató hangján, aki abban a pillanatban kinyitotta szemét, és meglátta a feléje tornyosodó fiút aki az arcát simogatta és mosolyával ajándékozta. A fiú feje fölött aranyszínű sugárban világított a Nap, ezzel is glóriát fonva a fiú feje köré.
   A lány kezét nyújtotta a mosolygó fiú arca felé, hogy megérintse azt. Kook lentebb hajolt és egy gyengéd mozdulattal egy majd kettő csókot lopott ölében fekvő kedvesétől. Lucyin az a fehér ruha volt, mint az égőházbeli látomásán viselt. Annyi kivétellel hogy most a nyakában, kettőjük nyakékének az egyik fele, ékeskedett. JungKookon egy fekete öltöny volt, nyakkendő nélkül. Csak egy fehér-rózsaszínű rózsa ékeskedett szíve felett. 
   Lucy lassan felült majd vissza nézett a fiúra, de akkor már nem volt ott. Tenyerét felfele fordítva ölébe helyezte, és nézte annak egyre jobban mélyülő ráncait. 
   Egyszeriben egy fekete lakkcipő, és egy a hozzá tartozó fekete nadrág szárt látott meg térdei előtt. Követve a nadrág szabásvonalának felfele haladó útirányát, a Nap erős fénye kezdte eltompítani szemét, a férfit ragyogni látta, aki a kezét nyújtja feléje. Jobb kezét a férfi kezébe nyomta majd felállt. Meglepve vette észre a férfi személyében, apját, akinek az arcát már mély barázdák fedtek. 
- Apa... te? Itt? 
- Még szép. Jó, hogy eljövök a saját lányom esküvőjére.
- Esküvő? De még csak 16 vagyok. - ámult el a lány.
- 23 éves vagy Lucy, és nézz csak oda - mutatott el a távolba, ahol egyszeriben egy út lett, fehér márvánnyal kikövezve. Az út két oldalán hó fehér székek álltak sorokba rendezve, és minden széken volt egy szál vörös -  vagy fehér rózsa. A székek előtt pedig, ismerősök, szomszédok, rokonok és a barátok álltak, kiöltözve,akik mosolyogva néztek felé. Az út végén nagy boltív ékeskedett amin gyönyörű kompozícióban elhelyezett virágok tündököltek. A boltíven túl állt egy fekete ruhás ember, kezében egy "BIBLIA" felirattal ellátott könyvel. A pap mellett állt egy fekete öltönyös fiatal ember. A férfi megfordult és ekkor már nem volt olyan ismeretlen, hiszen... JungKook volt az.
- Indulhatunk MinAh? - kérdezte a büszke apa. Lucy egy nagyot mosolygott apjára aki karon fogta lányát, ezzel is jelt adva Jinnek, Jiminnek és V-nek illetve a zongora előtt ülő BaekHyunnak, akik egyszeriben elkezdték játszani az esküvői dalukat, amit maga JungKook komponált. 
   Ahogy egyre közelebb értek az oltárhoz illetve a büszke leendőbeli férjhez. A menyasszony és a vőlegény arcán egyszerre ült ki, a meglepettség, a boldogság és végre a beteljesedettség gyönyörű, szinte már sziporkázó mosolya. 
- Átadom, legféltettebb kincsemet, Lucyt. - Kook kezébe helyezte lánya kezét - Vigyázz rá, még akkor is ha én már nem leszek. Mostantól, te óvod álmát, és te teljesíted minden kívánságát. Kérlek, légy a legjobb apa, és még annál is jobb férj. - az öröm apa, a mély meghajlást követően visszasétált felesége mellé, amin gyönyörű krémszínű kosztüm volt. Az öröm anya előtt egy fekete hajú 6-7 éves fiúcska állt, épp úgy kiöltözve mint Kook. Ő volt Lucy késői, de annál jobban szeretett öccse. 
   Az ifjú pár belekezdett dicsőítő és boldogító beszédébe. A násznép ekkor már helyet foglalt székükön. NamJoon, YoonGi, HoSeok és Mint az elsősorban foglat helyet a jobb oldalon, míg a bal oldalon Jin, Jimin és TaeHyung. Mindenki arcán a mosoly, szinte már éltre kelt és örökké tartó táncra hívta volna az egész világot.
- Jeong JungKook, akarod az itt megjelent Park MinAhot feleségedül? Mellette leszel jóban-rosszban, egészségben-betegségben, amíg a halál el nem választ?- tette fel a kérdést.
- Akarom - válaszolta nagy mosollyal arcán, miközben leendő béli arájára nézett.
- És te, Park MinAh akarod az itt megjelent Jeong JungKook-ot férjedül? Mellette leszel jóban-rosszban, egészségben-betegségben, amíg a halál el nem választ? - ismételte meg a kérdést a pap.
- Akarom - felelte Lucy, elképesztő nagy határozottsággal, de mégis lágyan.
- Immáron, házastársak vagytok. JungKook... csókold meg a menyasszonyt. 
  Házasságukat egy csókkal pecsételték meg, amit a násznép ujjongva fogadott.

- Valaki! Gyorsan! Siessen! - hajolt ki a lány kórtermének ajtaján TaeHyung, védőfelszerelésben.
   Egyből négy doktor szaladt be Lucy szobájába. Ahogy beértek a szobába egyből a szoba végébe küldték a fiút, hogy álljon ott, és ne lábatlankodjon a kezük alatt.
- Gyorsan esik a vérnyomása. Mit tegyünk? - kérdezte a női doktor
- Belsővérzése van. - állapította meg az a doktor, aki Lucyt operálta előző nap. - Azonnal! Műtőt! Meg kell műteni! - és már tolták is ki az ágyon fekvő lányt.
   TaeHyung remegő kezekkel nyúlt a zsebébe, miközben szemeivel csak előre meredt. Szemében semmi sem látszott, se élet, se halál, csak az üres semmi. Majd lassú, még jobban remegő kézzel tárcsázni kezdett
- Monie, baj van... siess be. Azonnal! Szükségem van rád! - ám ekkor már szipogott, könnyezett.
   15 perc elteltével, siető lépteket lehetett hallania folyosó egyik végéből. TaeHyung csak ott állt, mereven a szobában, pont ott ahova a dokik állították. Mikor NamJoon és a többiek beléptek, és
meglátták az üres termet és a lesokkol állapotban lévő V-t, azonnal érezték, valamit tenniük kell. TaeTae-t leültették kint a folyosón, RapMon elé guggolt, neki a jobb oldalára SUGA és Jin állt míg a másik oldalára J-Hope, Jimin és Mint.
- Mi történt! -kérdezte RapMonster kedves hangon. Próbált együttérzést tanúsítani de valahogy nem ment neki. Hiszen magában már előző este eldöntötte, hogy erős marad még akkor is ha nehéz, hisz ő a Leader és neki kell a többieknek a gondját viselni.
- Az isten szerelmére V, Mi történt? - fakadt ki végül. Heves vérmérséklete ismét elő tört, most épp olyan volt mint tavaly nyáron. Heves, pattogó, irányító zsarnokoskodó. Azon a nyáron ő is megváltozott. Azon a napon, amikor kint a Han-folyó partján bántották az idős bácsit. Amikor az a lány ide ért és megvédte az apót, és nem félt szembeszállni 7 "kemény" fiúval. Akkor valami megpuhult odabent, attól a naptól kezdve már nem volt olyan.
- Minden túl gyors volt... Az egyik pillanatban még stabil minden, de a másikban meg már labilis. A gépek csipogni kezdtek... egyre gyorsabban... Lucy egyik monitorján az a görbe vonal, elkezdett laposodni... Én... - elkezdett sírni - ...bepánikoltam... vagy öt másodpercet hezitáltam... mire kiszóltam... ha meghal az az én hibám lesz... - temette tenyerébe a kezét.
- Nem a te hibád. És amúgy se írd még le a kis csajt. Apja vére, biztos felépül. - nyugtatta Jin V-t, miközben a hátát simogatta. A többiek is épp úgy próbálták vigasztalni az elkeseredett fiút ahogy Jin. Idővel Jin lelépett és egyenesen JungKook szobájának ablakához sétált.
- Hogy értetted az, hogy "ha olyan mint az apja"? - kérdezte SUGA. Jin mellé állt összefont karokkal, és nézték a még mindig alvó JungKookot. Olyan békésen aludt.
- Az a jó amíg alszik. Legalább nem érez és nem lát semmit. Szegény, belehalna ha látná mi történik, azzal akit szeret! - mondta Jin elhalkult hangon, szinte már suttogott.
- Hát, haver. Nem lennék egyikőjük helyében sem. Remélem hamar rendbe jönnek. De még mindig nem értem, hogy mire mondtad azt! - célozgatott SUGA
- Mi? Miről beszélsz? Bocs, nem figyeltem! - mentegetőzött Jin, két fejrázás között, épp úgy mint akit egy mély gondolatmenetből rángattak ki.
- Nem figyeltél rám? - akadt ki YoonGi - Azt kérdeztem, mire értetted hogy "ha olyan mint az apja"? - ismételtre meg önmagát SUGA
- Mindegy. Nem lényeg.

- Doktor úr, még mindig esik a vérnyomása. - szólalt meg az egyik asszisztens.
- Adja a két kanalat. - mondta a sebész professzor.
A két kanalat, a lány szívének két oldalához helyezte majd ütés szerűen, ismét adott egy löketet a lány szívének, hogy még tovább kapjon időt és életet.
- Megtalálták már a belső vérzést okozó csomót*?
- Igen, épp most varrtam össze - mondta Joe az egyik tanonc.
- Nagyon ügyes! Magából még jó orvos válhat! - dicsérte meg a professzor.
- Köszönöm uram! - mosolyodott el a tanuló. Mosolyát még a maszk mögül is lehetett látni, hiszen szeme is mosolyra állt.
- De addig még sokat kell magának is tanulni. Vigyük vissza a kisasszonyt a szobájába.
   Mikor betolták Lucyt a szobájába, megtiltották a látogatóknak, hogy bemenjenek hozzá. V az ablakra tapadt, és úgy nézte. Eszébe villantak az egy órával ezelőtti események. Mrs. Spark a lemosakodást követően a lány szobájához sietett, ahol a többi barát még mindig aggódóan állt a lány ablaka előtt.
- Jó napot Mrs. Spark vagyok, Lucy doktora. Értik amit mondok?
- Igen. - válaszolta Jin
A nő igenlően bólintott - Turda, a lánynak elszakadt a belső varrata, ezért esett a vérnyomása. Bátran cselekedett a fiatal úr, hogy azonnal szólt nekünk. Ha nem szólt volna, akkor már nem lenne közöttünk.
- Értem. A fiúról a 204-esben fekvő fiúról? - érdeklődött Jin, Kook állapotáról
- Nem tudok róla semmit Professzor Dr. David L. Green tudna róla bővebben mesélni. Ő a kezelőorvosa. Mivel ő tud a maguk nyelvén, ezért is vállalta el az esetet. Szólok neki ha kell, ő majd mindenről jobban be tud számolni, mint én.
- És a lány? - lépett közelebb TaeHyun. Nem remélte, hogy megérti mit is mond a doki, de tudta, hogy Jin majd elmond neki mindent.
   Így is lett. V tényleg egy kukkot sem értett abból, hogy mit mondott a doki, így elsétált a kórházban lévő kis büféhez. Leült egy székre. Kis idő elteltével Jin is csatlakozott hozzá. Mély- feszült csend lett úrrá rajtuk, amit a vendég tört meg.
- Azt mondta hogy jól tetted, hogy szóltál.
- Mit? - ocsúdott fel V.
- A doki... - nyomatékosította - ha nem szóltál volna Lucy már rég halott lenne. Megmentetted az életét TaeHyung - veregette meg a hátát - Gratulálok! Megmentettél egy ember életet!
- Kö... köszi. És Kook?
- A doki szerint, ma már elvileg elmúlik az altató hatása. Te, V... lehet egy kérdésem? - könyökölt az asztalra a rangidős Jin.
- Mond tesó. - belekortyolt az időközben megrendelt kévéjába.
- Hogy lehet... a... te bátyád.... hogy is mondjam.... ilyen okos... te meg... ilyen...
- Hülye? Ökör? Barom? - találgatott V Nevetgélve, de látszott rajta hogy közben még mindig magát sértegeti. Valahol legbelül még mindig mardossa magát a Lucyvel történtek miatt.
- Sötét! - fejezte be mondatát Jin
- Nos, TaeNo mindig is okosabb volt, mint én. Vagyis nem volt okosabb, csak ő tudta, hogy mit akar az életben, én meg nem. Későn érő típus vagyok, ő meg korán. Ez a különbség kettőnk között. Csak 4 év van kettőnk között, de ő már többre vitte mint én. Nézd meg! Ő itt tanul Los Angelesben a doktori egyetemen. Tudod mit lesz? Agysebész! Mindent megadnék, ha egyszer ő büszke lenne rám.
- Agysebész? - ámuldozott Jin, - de ahhoz, minimum 10 év egyetemi képzés kell.
- Ő már a 5-et húzza, és itt kint. Amerikában.
- Lenyűgöző egy koponya.
- Az.
- De fel a fejjel. V ez a te napod. Életet mentettél, és nem is akárkiét. A bátyád is büszke lesz rád, ha megtudja. Biztos.

- Kook. Hol vagyok? Mi történt? 
- Ha én azt tudnám, Lucy.... hogy vagy?
- Jól, azt hiszem. Ma hallottam V hangját.
- Tényleg? És mit mondott?
- Segítségért kiáltott. 
- Miért?
- Valami történt velem. De nem tudom mi. Egyszer azt éreztem, hogy valami megvág, majd egy erős dobbanó érzést éreztem a szívemnél. Ezt követően, szúró érzések sokaságát éreztem. Mintha varrtak volna valamit. Te hogy vagy Kook?
- Jól, bár... fáj itt - mutatott a tüdejére - és itt - majd a szívére - De ez itt - végig mutatott magán - még jobban fáj.
- A tested?
- Nem, a lelkem.
- Miért?
- Mert hiányzol. 
- Akkor gyere át!
- Át fogok menni.
- Nálad van a nyakláncunk?
- Az egyik fele, igen. A tied?
- Az is itt van - kiemelte a zsebéből.
- Odakint majd találkozunk Szerelmem. Szeretlek Lucy.
- Szeretlek JungKook.

A JungKookra kötött műszerek egyszeriben, csipogni kezdtek, egyre hevesebben és hevesebben. A műszerek riasztották Professzor Dr. David L. Greent aki egyből a kórterembe sietett. Két ápolónővel. Mire már beért a szobába, addigra észrevette, hogy a fiú pulzusa felszökött, elmúlt az altató hatása. Szemeit nyitogatni kezdte, ujjfejeit egyre sűrűbben kezdte el mozgatni. A doki az ébredező fiú felé hajolt, és megszólalt Koreaiul
- Üdv újra közöttünk JungKook. - mosolyodott el
   Kook szemeit egyre jobban tudta nyitogatni. Egyre jobban ébredezett, egyre éberebb lett. Száját próbálta nyitogatni, hangot akart kicsikarni hangszálain keresztül, elakarta érni azt a hangszínt amin tud beszélni, de nem ment neki. Ez helyett csak halkan suttogott...

- Hol... van... Lucy?

32. rész - Élmény a négyzeten

    A helikopter rotorja zúg a magasban, majd 1000 láb magasan. Sebessége gyors, de lentről nézve mégis lassúnak tűnik. A gép belsejében a két fiatal életért küzdenek az orvosok. Lucy kezdeti felébredése óta kétszer állt le a keringése, és mind a kétszer szerencsére vissza tudták őt hozni az életbe.
- Ha nem érünk be minél hamarabb, meghal! - kiáltotta a repülő doktornő aki szív masszázst hajtott végre a lányon.
- Még három perc és be érünk, tartsd még itt. - szólt vissza a vezető.
- Igyekszem - mondta és folytatta magában a számolást.
   Úgy is lett, három és fél perc múlva landoltak a LosAngelesi fő kórház tetején ahol már két kisebb orvos csoport várta őket. A Kórház tetejéről több felhőkarcolót lehetett látni, 10 emeletestől egészen a 20 emeletesig. Az autósok dudálása hallatszott fel a 6 emeletes épület tetejére.
- A srácnak comb nyak törése van, fején a vérzést sikeresen elállítottuk de egy CT-t jó lenne megcsinálni. A légutak is kritikus állapotban vannak a sok forró levegő miatt. Amióta kihozták őt és a lányt a házból mind a ketten eszméletlenek. - Mondta a repülős doktor, miközben a lifthez kísérte az eszméletlen fiút és adta át az információkat JungKook mostani orvosának Mr. Timnek.
- Értem, Innen át veszem. Mi hamarabb értesítsék a fiú szüleit.
- Dél-Koreában vannak.
- Akkor rángassa ide őket, vagy mit tudom én, ha komolyabb dologra lesz szükség akkor ahhoz az ő beleegyezésük is szükséges lesz. - azzal bezáródott a lift ajtaja magába zárva a fiút, a három doktor urat, akik egyenesen a vizsgálóba vittek. A mentős doktor pedig maga elé nézve meredt egyenesen a lift ajtaja felé.
   Visszaindult a lányhoz, hiszem ő felelt érte is. Mire vissza ért a lányt már kihozták a gépből. Lucy arcán a lélegeztető maszk és egy, a karjába szúrt infúzió csöpögött le. A doktorok már indultak vele is a kettes számú lift felé. De megszólalt ismét a doktor.
- Britney figyelj, a lány vagy 3 órát a füstös házban töltött, erős szén-monoxid mérgezése van. A gépben többször leállt a keringése, a bőrének 15%-a megégett de nem vészesen, nincs szükség transzplantációra. A légutai súlyosan károsultak a nagy hő miatt. Fején kisebb-nagyobb horzsolások találhatók és egy nagy zúzódás a derekánál.
- Köszönöm az infókat. Innentől átviszem. A lány szüleinek értesítését rád bízom.
- Kérlek, tegyél meg mindent a lány életének megmentéséért.
- Mindig megteszek mindent - egy kedves mosolyt intett felé - De, hogy-hogy ennyire szíveden viseled sorsát?
- A fiú a szerelme. Olyanok ők ketten mint te meg én,anno. - Tim közelebb lépett Britneyhet majd eg puszit nyomott a homlokára.
- Ne, itt. Ez a munkahely.
- De ígérd meg!
- Nem ígérhetek semmit sem, de minden tőlem telhetőt megteszek. - A lányt betolták a liftbe és már útban is voltak a 3. emeletre. A harmadik emeletre azokat a betegeket vitték akiknek az állapotuk kritikus volt.     
    Időközben Jin és többiek is megérkeztek. A recepción érdeklődtek a két fiatal állapota után, de csak Kookrl tudtak meg információkat. JungKook a negyedik emeleti gyengélkedőre vitték. Hamar felsiettek hozzá. A fiú a 204-es szobában volt, karanténban. A kórterembe belehetett nézni egy 1x1 méter nagyságú ablakon keresztül. A fiú körül doktorok legyeskedtek. Kettő jobb oldalt és kettő bal oldalt. A fejénél két oldalt két nővér állt, az egyik a műszert programozta, míg a másik egy infúziót nyomott a fiú jobb kezébe. Két férfi állt JungKook lábánál. Az aki az ablak felől állt egy gép segítségével a jobb lábát felkötötte a levegőbe, amit a szerkezet tartott. A másik doki, az aki az ajtó felől állt épp a pulzusát mérte. Majd elővette a kórtörténeti beteg lapot és beírta az eredményeket.
     Az ablak másik oldalán 6 aggódó barát állt. Jimin és SUGA az ablakra tapadva nézték, hogy mi történik odabent. Kisírt szemük égett és fájt. Jin bekopogott az ajtón, mire kijött a doktor.
- Jó napot kívánok - szólalt meg a doktor angolul
- Jó napot! - hajoltak meg egyszerre
- Értik amit mondok? - kérdezte meg a doktor, mire Jin bólintott és megjegyezte hogy nem nagyon érti az angol orvosi szaknyelvet. A doktor hátat fordított, telefonját elővette egy számot tárcsázott, majd elindult és elment. Senki sem értette, hogy hogyan lehet ennyire érzéketlen a doktor, hogy egy szó nélkül faképnél hagyja őket, úgy, hogy még a beteg állapotáról is meg felejtkezik beszámolni. RapMonster agya kezdett eldurranni ettől a szemtelenségtől de legfőképp tiszteletlenségtől. 10 perc elteltével megjelent a doktor egy másik fehér ruhás ázsiai emberrel. A doktor, rezidensi ösztöndíját tölthette az Államokban, a húszas éveiben járt éj fekete haja volt, és fehér makulátlan bőre. Foga fehéren villogott a mesterséges fényben. A rezidens nagyot mosolygott mikor meglátta a fiúkat.
- Áhh... BTS, nem gondoltam volna hogy valaha találkozunk. TaeHyung és hogy megnőttél. - dicsérte meg a doktor a fiút aki csak tarkóját vakargatva nézte a földet, majd hatalmas mosollyal közelebb lépett és meghajolt.
- Szia Bátyó!
- HOGY MI? - Kiáltott fel egyszerre mindenki ámulatában.

A harmadik emeleten a 2-es számú műtőben éppen élet-halál küzdelmet folytattak Park MinAh életért. Mint az időközben kiderült a lánynak súlyos hasi belsővérzése volt. A légcsövének 30%-a megégett és egy súlyos agyi katasztrófa sem kizárt ilyen állapotban
- Kérem tamponálja a sebet. - jelentette ki Mrs. Spark sebész professzor. - Törlést! - a nővérke megtörölte a doktornő homlokát majd folytatta a munkát. Rengeteg vért vesztett MinAh az operáció közben.
- Lora, hozzon még  három adag vért! - szólt a sebész főorvos.
- Ennyire súlyos az állapota?
- Súlyosabb mint gondoltuk. Mit áll még itt, siessen! Azt akarja, hogy meghaljon?!
A nővér csak lehajtott fejjel ment ki a műtőből egészen a vérellátó szobáig ami a negyedik emeleten volt. Út közben beleütközött JungKook orvosába, aki megállította és a lány állapotáról faggatta. Halkan és lassan elmondta, mi is a helyzet. Mire a fiatal doktor elhúzta a száját és csak annyit mondott "Mindent bele"
    Hamar visszatért a Nővérke a két adag vérrel a kezében.
- Éppen időben, mi tartott eddig? - oltotta le a doktor mihelyst belépett a műtőbe.
- Mr. Louw megállított, és a fiatal hölgyről kezdett el érdeklődni.
- Maga, leáll trécselni miközben mi a lány életéért küzdünk? Szégyellje el magát! Ez még az állásába is kerülhet. Ha ezzel végeztem, erről még beszélünk. Most pedig álljon vissza a helyére, megértette?!
- Igen. - felelte halkan, de biztosa miközben elszégyellte magát.
- Nem kérdés volt. Hanem parancs! Megértette?!
- Igen. - meghunyászkodva helyére állt majd folytatta a munkáját.
A többi asszisztens, felcsatolta az első adag vért. El elkövetkező 15 percben feszült csend lett úrrá a műtőben.
- Esik a vérnyomása. - jegyezte meg Maria, a spanyol asszisztens, borzalmas nagy akcentussal.
- Ha nem találjuk meg hamar, nagy bajban leszünk. - tette hozzá Mrs. Spark. Ahogy ezt kimondta egyből a főorvos úr megtalálta az artériát és már varrta is össze. A majd 4 órás műtét után, végre megtalálták minden bajnak forrását.
- Most, én mennék is.Varrják össze a sebet, majd tolják a negyedik emeleti 206-os szobába. Mérjenek neki 30 percenként EKG-t és pulzust. Ha lecsöpögött az infúzió adjanak neki még egyet, egy nap max 4-et. Osszák be. A hozzátartozóknak elmondok mindent, a légutak védelmében kérem tegyenek a levegőbe egy és fél adag érzéstelenítőt, amit előtte elpárologtattak. Így nem fog fájni neki a levegővétel.
    A termet elhagyva egyből a mosakodóba vette az irányt. Lehámozta magáról a véres köpenyt, a kesztyűt és a maszkot. Mindeközben azon gondolkozott, hogy hogyan mondja el a szülőknek, hogy a lány testés súlyos trauma érte, és nem biztos hogy épségben fel fog épülni.

    Hamar végzett az adminisztrációs dolgokkal majd megkereste a lány hozzátartozóit, pontosabban barátait, remélve, hogy akad közöttük olyan valaki aki közeli vagy esetleg távoli rokon. A negyedik emeleten a 206-os szobában gépekre kötve feküdt egy lány, kinek állapota kritikus. A szoba előtt három ember állt míg kettő sajtóval előrébb még három ember. Jin Lucy ablakának támaszkodva nézte a gépekre kötött lányt, kinek orrából szonda állt ki, kezébe branül volt vezetve és arcán pedig lélegeztető maszk hevert. SeokJinben előtörtek az emlékek.


"... - Egy év az nagyon hosszú idő, tudod hogy összefog törni? Mikor felkerült gimibe 2 éve, még akkor sem heverte ki azt mikor elmentél. Még nekünk sem beszélt róla. Alig tudtuk kihúzni abból a mély pontból. Erre 10 év után vissza jössz, és megint felkavarsz mindent majd 3-4 hónap múlva bejelented, azt hogy "Elmész!"..."

"... - Jin?
- Igen?
- Mit csináljunk velük, most hogy így kiütötték magukat, főleg ezek itt ketten? - mutatott végig Lucy Suga-n és Jimin-en
- Én nem olyan messze lakok innen, szerintem az lenne a legjobb ha felvinnénk őket, oda. Akkor még jó helyen is lennének.
- De Suga-t és Jimin-t hogy visszük fel, ha csak mi ketten bírjuk el őket, mert mi vagyunk még csak józanok, és a többiek meg be számíthatatlanok
- Wuhúúúúúúú - kiált fel Suga felugorva Jimin-ről miközben a földre esett - Imádom ezt a számot... Baby baby baby ooooh... - énekelte, miközben Lucy Jin mögé ugrott úgy megijedt.
- Na, erről beszéltem... - mondta Lucy, miközben az immáron földön fekvő Suga-ra mutatott.
- Már értem! - vakarta meg a fejét Jin és Lucy-re nézett
- Akkor? Terv?
- Van egy!
- Hallgatlak!
- Én először felviszem a 2 jómadarat, kezdem Suga-val majd Jiminnel. Utána pedig a többieket is felterelgetjük a lakásba,
- Mint a birkákat?
- Nem akartam így fogalmazni de lényegében igen! - nevették el magukat
- És miért nem Jimin-t viszed fel az először?
- Mert Suga ilyen állapotban beszámíthatatlan, és láttad miket csinál ha iszik, ha ezt bevállalod viszem először Jimin-t.
- Inkább nem, ragaszkodom hogy YoonGi-t vidd fel először.
- Mindjárt gondoltam - azzal felvette a hátára Suga-t és már indult is...." 

Jin mosolyogva gondolt vissza a SUGA mentőakcióra, arra ahogy JungKookot belökték a kirakat üvegébe, és közmunkára kellett mennie és a többi mesés de egyben dili pillanatra, amikre olyankor nem, de most szívesen emlékszik vissza. Lucy, vagy fél éve lépett a hat srác életébe, de azóta gyökeresen megváltoztatta azt. JungKookot telibe találta ámor nyila, épp úgy ahogy Mr. Én nem leszek senkibe se szerelmes Hope-ot. RapMonster kemény szíve is meglágyult, SUGA most már még többet iszik mint eddig és Jimin illetve V még gyerekesebben viselkedik. Mindenki az ellentéte lett. És itt van ő, Jin.
   Jin, nos benne semmit sem változtatott meg. De akkor miért érzi magát olyan közel a lányhoz? Talán a lány kedvessége, és barátságos közeledése illetve közelsége megpendített valamit szíve lantján. Ki tudja, de az biztos, hogy ebben a pillanatban nagyon de nagyon segíteni akart a lánynak.
   A doki közelebb ért a kórteremhez, majd mikor meglátta az előtte álló embereket megszólalt, mindenki nagy meglepetésére koreai nyelven.
- Sziasztok! - hajolt meg az ízig-vérig amerikai doki.
- Szép napot! - köszönt Jin - Tud koreaiul?
- Ott szereztem meg a professzori címemet. Professzor Dr. David L. Green vagyok. De mindenki csak Davnek hív. - nyújtott kezet a fiú felé.
- Örvendek, Jin a nevem. A többiek pedig Mint és J-Hope. Mit tud Luc... MinAh állapotáról?
- Ön hozzátartozó?
- Igen a bátyja vagyok! - Hazudta Jin mire Mint és J-Hope is felkapták a fejüket és egymásra néztek.
- Oh, remek. Már azt hittem, hogy nincs itt senki. - fújta ki a levegőt a doki - A testvérének, erős hasi vérzése volt. A műtét során két tubus vér használódott el, az ő vércsoportjából. A CT kimutatta, hogy kisebb agyrázkódása lett a fiatal hölgynek. Ami kezelhető. Tekintetben a légcsövének állapotára, mesterséges kómában tartjuk, hogy ne érezzen fájdalmat, majd egy maximum két hét múlva ezt az állapotot megszüntessük és ha fel tud ébredni akkor örülök, ha pedig nem akkor...
- Mi lesz akkor? - kérdezett közbe J-Hope, közben mindenki már oda sereglett.
- Reménykedünk, hogy nem lett komolyabb baja. Mivel kómában van, és kisebb agyrázkódása van, így a gyógyulási folyamat a gyógyszerkezelés ellenére is, igen csak lelassul. Ez azt vonhatja maga után, hogy esetleg részleges emlékezet kiesét is kiválthat nála, vagy pedig a test saját magát még egy kómába helyezi.
- Még egy kómába?
- Igen, ezt nevezik kettős kómának. Amikor a doktorok és a test is úgy mond "hibernálja" magát azaz duplán védi. De ez a védelem is eltűnik egy idő után. Csak nem mindegy, hogy kinek meddig marad meg, de mondom, mivel a lánynak azaz MinAhnak agyrázkódása is volt, ez nagyban befolyásolja a végkimenetelt. Lehet, hogy az ütődés során a rövidtávú memóriája sérült, rosszabb esetben a kis agy vagy a mozgást és érzékelési receptorokat érte az ütődés. Ezt még nem tudjuk pontosan megmondani. Majd csak később. Lehet, hogy emlékezet kiesése lesz vagy ami rosszabb fel sem fog tudni épülni, és örök életére nyomorult marad.
- Mi mit tehetünk? - kérdezte Jimin
- Mondjanak el érte egy imát, és reméljék a legjobbakat. - hátat fordult és elment.

    Mind a heten a Kórházzal szemben lévő kis étterembe mentek, hiszen majd egy napja nem ettek. Mind a heten kértek egy normális amerikai reggelit ami tükör tojásból, szalonnából, kávéból és szemléből állt.
- Undorító, hogy hogyan tudtok ennyire nyugodtan enni. Ilyen állapotban - oltotta be V-t és Jimint SUGA
- Bocs már, éhes vagyok - nőtt a feszültség. - nem tehetek róla, hogy ennyire kákabélű vagy. Jobban tennéd te is ha ennél a végén még bajod lesz.
- Elég legyen, nem elég hogy ez történt még ti is veszekedtek?! -szólt le őket Jin - Ti menjetek a hotelbe majd én vigyázok rájuk. Pihenjétek ki magatokat.
- És veled mi lesz?
- Nyugi NamJoon, én még bírom. Ti fáradtak vagyok, sok volt ez így mára. Itt a hotel szám - átnyújtott egy kis papír fecnit még JungKook írt meg nekik - 340-es szoba. Majd estére levált valamelyikőtök.
  Nagy nehezen, mindenki belement, így miután elfogyasztották a reggelijüket taxiba szálltak és elmentek. Jin visszasietett a kórházba. A doktor felajánlotta, hogy védő felszerelésben bemehet "testvéréhez" és barátjához. Először JungKook szobájába ment be. Leült az ágy mellé, ujjait összefonva mondott egy imát Kookért.
   Kint az ablakon kívül, már hallani lehetett LosAngeles reggeli nyüzsgő hangját. A türelmetlen taxisok és autóvezetők reggeli duda csatáját. A Nap fénye átvilágított a hófehér függönyön amit a reggeli tavaszi szellő fújt meg. Jin Mr. Louw doktornak szavai forogtak fejében...

"A fiúnak combnyak törése van, ez annyit jelent, hogy 6 hónapig jó esetben nem mozoghat, semmi komolyabb sportágat, csak sétálhat, de azt is mértékkel. 6 hét után a gipszet levesszük róla, utána ismét meg kell majd tanítani járni. A CT semmi komoly dolgot nem mutatott ki nála. Csak szimplán valamibe beütötte a fejét és az kicsikarta elég mélyen a fej bőrét és ez miatt vérzett olyan nagyon. Légzés könnyítő szert fúj a gép abba a levegőbe amit beszív, így nem fáj neki a levegő vétel. Kettő adag altatót adtunk neki, had pihenje ki magát, legalább ez idő alatt sem fog fájni semmije. Három nap múlva ismét elvisszük egy CT-re. Ha minden jó lesz, onnantól számítva még 1 hét és haza mehet"

- De Lucy mikor jöhet haza? - motyogta maga elé.

31. rész - Friss Levegőt!

Ezt hallgasd végig, miközben olvasod: MBLAQ(엠블랙) - G.O 내 꿈에서라도

    Utolsó erejével, még egyszer kitörölte szeméből a kicsúszott könnyeket, és a még gyülekezőket. Két szipogás között zsebébe nyúlt és kihúzta belőle az egész nyakláncot. Az egyik felét nyakába rakta. Kezével megemelte a földre esett lány fejét, hogy ezzel is

könnyebben nyakába tudja helyezni a kő másik felét. Leila, nagyra nyílt szemekkel nézte mit is csinál, a hős, aki életét adta volna szerelméért. Lucy nyakába helyezte a nyakláncot, majd egy puszit nyomott a homlokára. Arcáról legördült egy könnycsepp, ami másodpercekkel később a földre hullott. Leila a földre esett, túl sok füstöt lélegzett be. Kook próbálta felébreszteni, de nem volt semmi esélye sem. Megnézte pulzusát, ami kezdett alábbhagyni, de még így is erősen vert, hisz nem akarta még abba hagyni ezt az életet. Kook Lucy mellé térdelt, akinek fejénél a kislány feküdt. A barátnője felé hajolt, ahogy jobban megnézte az eszméletlen arcot, egyszerre érzelmei eltompultak, és az eddigi boldog pillanatokat elevenítette fel gondolatban. Kezei közé fogta a lány kezét, amit szívéhez érintett,

-       -   Látod, szívem még mindig ver, mert azt, hiszi, hogy egyszer még újból a tieddel egyszerre, egy ütemre verhet. Sajnálom, hibáztam… kérlek, bocsáss meg. Mindenem odaadnám, ha még egyszer megszorítanád a kezem, úgy, mint 10 évvel ezelőtt, mikor sírtam. Akkor is te tartottad bennem a lelket, egészen a mai napig. De ha te nem vagy, akkor az én életem sem ér semmit sem… Inkább eldobom az életem, mint hogy nélküled éljek…

    Kook arcáról egy könnycsepp legördült, arca dombját keresztülszelve, így már álla felé vette az irányt. Állán még egy ideig elidőzött, az a bizonyos sós csepp, majd szélnek eredt és Lucy arcára érve, útját tovább folytatta le, egészen a nyaki erekig.  A fiú, utolsó erejét elvesztve, a lányra zuhant.

-      - Állj le! Nem mehetsz be! – ordította RapMonster Jinnek miközben a fiú arcára ütött. – térj magadhoz, ő sem ezt akarná. – könnyezett bele mondatába a Leader.

-      - De ha megtalálnám, őket ki tudnám hozni, biztosan. Érzem! – ütött vissza NamJoonnak, majd elcsendesedett. Ezt követően feszült csend lett úrrá mind hét emberen, akik között csak hárman tartották még magukat. J-Hope, SUGA és Jimin nem sírt. Úgy gondolták, hogy valakiknek tartaniuk kell magukat, hiába fáj, hiába éget a vágy, hogy utána menjenek. Nem tehették!

-      - Elmentek! – szólalt fel Mint. Könnyes szemét megtörölte és a még mindig hevesen égő házra nézett – Érzem! – nagyot nyelt.

-      - NEM! – kiáltott fel egyszerre Jin és RapMonster a ház felé futva.

     Két szív egyszerre dobbant. A két mellkas egyszerre emelkedett a magasba, megtelve füstös levegővel, amiben elvétve lehetett érezni egy-két tiszta oxigén molekulát. Az egyik kéz megmozdult, megszorítva a másikat. A megszorított test gazdája magához tért egy röpke pillanatra, nagy levegőt vett.

-      - Nem! Itt még nem lehet vége! – de az oxigén hiány erősebbnek bizonyult, így visszaesett a kezdeti állapotba.

„ Kelj fel, és járj!” – mondta Jézus és a járásra képtelen ember felállt és járni kezdett.  „ Állj fel, és folytasd, soha ne hagyd abba!” – mondta a nagyapa fehér ruhában. „Ha meg sem próbálod, már vesztettél, nem így neveltelek!” – mondta a nagymama a nagypapa mellett térdig érő gyönyörű fehér, kagyló gyöngy fényű csipkés ruhában. A nagymama lábánál megjelent egy kis fekete szőrcsomó, aki elvakkantotta magát. Fejecskéje fölött kis sárga kör ragyogott. Hátából fehér szárny nyílt ki, és egyenesen felé szaladt. Szárnyait még nagyobbra kitárta és felé röpült. Fejével követte az állatot, így teljesen megfordult hátat fordítva az előző három személynek.

  Egy új kép tárult elé. Egy szikla szirt, aminek a hátterében az óceán húzódott, naplemente volt. Az ég a rózsaszín, a piros és az aranysárga ezernyi árnyalatában pompázott. Sirályok repültek az égen, és vijjogtak.  A szirt szélénél egy barna hajú lány állt, kinek haja a derekáig ért. Gyönyörű arany és fehér színű ruhában állt ott. Lábán semmi sem volt. A zöld fű simogatta a talpát, a szél lobogtatta hosszú hajkoronáját a válla fölött. A lány megfordult és Ő állt ott. Arca mosolygott, és büszkeséget sugárzott. Közelebb indul felé, a lány egy lépést tett felé, majd ujjait összefonva lógatta kezét teste előtt.

-      - Mi ez a fehér ruha rajtad, JungKook? – kérdezte Lucy, bájos mosollyal arcán.

-      - Nem… tudom… csak úgy rajtam lett! – jelentette ki, értetlen tekintettel, de ez hamar füstbe ment, hiszen a lány csillogó szeme magával ragadta és teljesen elvarázsolta.

-      - Hiányoztál! – mosolyodott bele mondatába Lucy.

-      - Te még jobban nekem, hidd el.  – magához húzta derekánál fogva, és egy gyengéd csókot hintett ajkára. –  Ha ez a Mennyország, akkor én már boldog vagyok, és nem akarok innen elmenni.

-       - Annak, még nincs itt az ideje! Még élsz!

-       - Akkor hogyan lehetünk itt?

-       - Csak beképzeled, azt hogy velem vagy, azt, ahogy megölelsz, és azt, ahogy megcsókolsz.

-       - Még mindig a házban vagyunk?

-       - Talán?!... Kérlek, ments meg! Éljünk kint boldogan, csak Te meg Én.

-       - De képtelen vagyok nem mozdul a lábam,mindenem olyan nehéz! Túl sok a füst,nem látok semmit én … én csak egy 17 éves fiú vagyok. Aki, azt hitte, hogy megmentheti a barátnőjét. Lásd be, én nem vagyok Superman. Én gyenge vagyok. – Lucy letörölte a kósza könnycseppet.

-       - Ne beszélj, ostobaságot. Lehet,hogy nem vagy Superman de te annál több vagy nekem, te vagy életem értelme. Arra kérlek,vegyél magadon erőt és menj ki a házból.

-       - Nem hagylak itt. Veled leszek örökké.

-       - Önfejű vagy! Akkor próbáljunk kimenni együtt. – biztató mosolyt intézett arcára.

A lány mögött a tenger eltűnt, helyette vöröslő égbolt lett, Lucy oldala elkezdett lángolni, majd füstölni. Szépen lassan a test hamuvá vált, amit a feltámadó szél repített a magasba. 

Eltűnt.

  A fiú visszafordult. Ismét egy fehér teremben volt, egymás mellett állt a nagyapa és a nagymama, akinek lábánál ott volt a kis kutya. A Nagymama mellett ott állt egy hosszú ruhás férfi, kinek tekintetéből a nyugalom, a béke, a tisztelet és a HIT sugárzott. Mind a hárman egyszerre jobb kezüket feléje nyújtották, közelebb léptett és a hosszú ruhás szakállas férfi kezébe helyeztem keze, aki egyszeriben megszorította a kézfejét.

„ Kelj fel, és járj! A történeted folytatódik, kapsz még egy utolsó esélyt! Élj vele!” 

Egyszeriben, hirtelen JungKook felköhögött, az egész szoba lángokban állt már. Lucyre majd Leilára nézett, miközben pulcsijába temette arcát. „Élek vele!” Mondta halkan.  Lucyt jobbjával a hátára emelte, míg  Leilát megpróbálta bal kezével cipelni. Egy hatalmas levegőt vett, és megindult.

   Alig egy perc alatt a lépcsőhöz ért. A lépcsőre lépve nagyot roppant a faszerkezet. A lépcsőről leérve a bejárati ajtóhoz vonszolta magát a két ájult testtel. Az ajtóba érve meglátta, ahogyan Jin és RapMonster fut az ajtó felé, mögöttük pedig egy-egy rendőr volt. Ahogy a két fiú odaért,kikapták fáradt kezeiből a lányokat. NamJoonnak odaadta Leilát majd Jinnek Lucyt. Hirtelen nagy reccsenésre lettek figyelmesek. A ház gerendái, és tartópillérjei megadták magukat a tűznek, és a ház első emeletéről egy nagyobb tartógerenda esett Kook felé. Két kezével a gerenda elől ellökte Jint és NamJoont. A két fiú a földre esett, kezükben a két megmentett lánnyal. Jin gyorsan lefektette a fűre Lucyt majd megfordult és ekkor meglátta a gerenda szorítása alatt Kookot, aki már a földön feküdt, combján az égő fa tartógerendával. A fiú kezei vérző feje mellett helyezkedtek el, feje két oldalán. Fájdalomtól eltorzult arccal nézett ki az épület ajtaján várva a segítséget. A két rendőr benyúlt az ajtón és egy erőteljes mozdulattal kirántották a fiút. Ekkor már hallani lehetett a helikopter hangját.

-       - Gyere már és segíts! – ordította oda NamJoonnak Jin.

   -  A rendőrök már hívták  a mentősöket- kiabálta valaki.  Lucyt és Leilát oxigénmaszkkal ellátva hordágyra fektették és már vitték is az időközben megérkezett mentő helikopter felé. Jin Kookot a hátára fordította. Megnézte a fiú pulzusát, ami alig érezhető volt, levegőt nehezen vett. Mindeközben megérkezett egy három főből álló, mentős csoport, akik a lehető leggyorsabban próbálták elállítani, a vérzést és stabilizálni az állapotát. JungKookra is oxigén maszkot helyeztek. Megmérték a pulzusát, közben hordágyra fektették. A hordágyat a helikopter felé tolták. Bezárták a járműnek az ajtaját és már a magasba is szálltak. Lucy az oxigén hatására nyitogatni kezdte a szemét, de még mindig homályosan nézett körül.

-       - Üdvözlöm hölgyem! – monda a repülőgépben a doki. – útban vagyunk a Kórház felé. – Lucy a fejét jobbra majd balra fordította, keresvén valakit. – Ha a fiút keresi, itt van ön mellett. – a doktor úr a lány kezét az eszméletlen fiú kezére helyezte. – Egy igazi hős a barátja.

Igen, az én hősöm!

30. rész - Égés

Mindenki egyre feszültebb. Jin és RapMonster visszamentek a többiekhez. Arcukról útközben letörölték a kicsordult könnycseppet.

- Ha kijön élve, esküszöm, hogy megverem, kiosztom, és megint megverem. Hogy lehet valaki ennyire

Felelőtlen, istenem. 

- Jin, állj le! - utasította RapMonster - Nem fogsz te semmit sem csinálni! Leülsz, és ha kijön - már ha kijön - áldani fogod az istent, hogy a barátod életben maradt. - mutatott végig Jinen miközben ezt mondta. 

- Akkor most Kook bent van? - kérdezte SUGA miközben elszörnyülködve nézett a hevesen égő házra.

Mindenki odanézett, és egytől egyig mind az ott lévő 7 emberen egyszerre lett úrrá a félelem és a borzongás.

- Nincs esély hogy kijöjjenek! - mondta J-Hope

- LUCY! - kiáltotta el magát Mint.

* * *

"Ki itt belépsz, hagy fel minden reménnyel" 

Ez volt az a mondat amit elfelejtettek az égő ajtó felé írni, mert ha megtették volna akkor talán Kook nem ment volna be.

   Pulcsiját levetette magáról és orra elé gyűrte. Egyre forróbb lett a hangulat a házban és annak környékén, már furcsa nyikorgó hangokat is lehetett hallani, ahogy a tűz által meggyengült padlás szerkezet egyre jobban kezdi elveszíteni erét, és tartósságát. Az ajtón belépve egyből a lépcsőt pillantotta meg. Lábait egymás után tette, léptei egyre nehezebbé váltak, hisz izmai nem tudtak kellőképpen elég oxigént kapni. Fejét a pulcsiba hajtotta és csak néha-néha nézett fel. Mikor felért az első emeletre, egyből bevillant neki az az információ, amit Kevin mondott neki. Lucy... első emelet... baloldali szárny, 16-os ajtó. Elfordult balra és ismét megindult a hatalmas nagy folyosón előre. Elment kettő ajtó mellett, majd megtorpant egy kis időre a harmadik előtt. Az az ajtó más volt, mint a többi, mint kinézetre, mit anyagilag. Azon az ajtón egy balerina formájú matrica volt. Benyitott oda. A körülményekhez képest, ebben a szobában alig volt füst és hő, tűznek nyoma sem volt. A falak teljesen épek voltak. Nem olyan rég újíthatták fel, mert nagyon korszerű cuccok voltak benne. Az ágy az ablak alatt volt ahol a takaró alól valami kitornyosodott. Közelebb lépett és észrevett egy kislányt. A lány még aludt, és eszméleténél volt. Kook felköltötte a lányt, akinek kómás tekintete volt. A lány megszeppenve feküdt az ágyban, amikor meglátta a feléje tornyosuló fiút. 

- Kook bácsi?! - kérdezte kómásan szemeit dörzsölgetve. 

- Hol van Lucy szobája? - kérdezte a fiú, a lány ekkor érzékelte a körülötte történteket. Mikor meglátta a szobába beáramló füstöt azonnal bepánikolt. Elkezdett sírni. Kook megfogta a vállát, nyugtatás képen. 

- A mellettem lévő szoba az.

- Elmegyek Lucyért utána együtt kimegyünk innen, jó? - a kislány bólogatott - Maradj itt, és várd, meg míg vissza jövök. 

  Elindult az ajtó felé. Vett egy még nagy levegő lélegzetet és kiment az ajtón. Maga mögött bezárva azt. A kis lány szobájában nagyon tiszta volt a levegő a körülményekhez képest. Gyorsan megindult megkeresni a 16-os szobát, amikor azt megtalálta, benyitott. A szobában teljességgel nem lehetett látna, a sűrű füsttől, szinte már harapni lehetett azt. Az ajtó kinyitásával a szoba belsejéből egyre jobban kezdett el kifelé áramlani a füst, és így tisztult meg a valamennyivel a belső levegő. JungKook szemét elkezdte marni a füst, könnyezett a szeme és a levegő vétel is egyre nehezebbé vált számára. 

  A megtisztult levegőből egy testet lehetett kivenni, ami a földön feküdt. Közelebb ment és látta, hogy Lucy az és mellette Bubble a kutyus feküdt. Lucy hason feküdt a padlón, jobb keze előre nyújtva hevert miközben feje azon volt, másik keze pedig fejénél volt. Lábai pedig a test meg hosszabbításaként követte lefelé. Ahogy leguggolt a lány mellé, kifakadtak érzelmei és könnyei kezdték el mosni arcát, amire a korom már rátelepedett. 

Hallasd ezt!  

  Lucy fehér ruháját szürke és fekete foltok tarkították, épp úgy ahogy arcát és a többi csupasz testfelületét. Lucyt hátára fordította és megpróbálta felébreszteni, de teljesen hatástalanul. Megfordult és Bubblehez nyúlt, a kutyus is teljesen mozdulatlan volt. Meghalt. A tehetetlen testet hátára vette majd megindult az ajtó irányába ahol már az ajtókeret teljesen égett. Az ajtón kívülről még visszanézett a szobába, ahol az ágy, a függönyök égtek. A kis kutyus a szoba közepén feküdt, teljesen mozdulatlanul. 

- Sajnálom... - mondta Kook, könnyes szemmel.

  Azt, amit barátnője megvédésére adott, azt most itt kell hagynia, az égő házban. Akárhogy is gondolta, nem tudott volna a kutyuson segíteni, hiszen a kislányra is gondolnia kellett. Minden eshetőségre fel kellett készülnie, ha esetleg a lány elesik vagy összeesik, akkor őt is fel kell vennie, de ha a kutyus is ott van, akkor nem tudta volna. Egy ember élet többet ér mint bármi másé.

  Tovább indult egyenesen a 15-ös szoba felé, oda ahol a kislányt is megtalálta. Mikor benyitott a szobába, megdöbbenve vette észre, hogy a levegő tisztább, mint volt. Maga mögött bezárta az ajtót, és Lucyt lefektette a földre. Arcát két kezével megsimította, hogy valamennyi koszt le tudjon szedni. 

- Mond csak, itt a kinti füst ellenére, miért ilyen tiszta a levegő? - kérdezte Kook a mellette térdelő lánytól aki Lucy élettelen testét nézte, ahogy a földön elterül.

- Átépítették a szobámat. Légszűrő berendezést tettek be, és a fallal is csináltak valamit. - válaszolta. - Lucy néni jobban lesz? 

- Remélem. Nagyon sok szénmonoxidot szívhatott be, amióta ott van - folytatta sírva - remélem, hogy a nagy hő hatására nem keletkezett légző szervrendszeri elégtelensége és egyéb végzetes dolog.

- Vigyük ki innen. - folytatta a kis lány

- Igen. - Kook igenlően bólintott. Felvette hátára Lucyt és megindultak vele az ajtó felé. 

- Készen állsz? - kérdezett vissza Kook miközben a lánynak megfogta a kezét.

- Igen.

- Vegyél egy nagy levegőt és indulj meg a lépcső felé. Ne fuss, mert annál több levegőre lesz szükséged. Háromra indulunk, egy... kettő... három... - Kook kinyitotta az ajtót és ahogy azt kinyitotta egyből a tűz becsapott a szobába. Minek hatására mind a ketten hátra estek. Lucy leesett Kook hátáról és a földre került. A fiú egyből oda sietett, hozzá, közben áramlott be a füst. 

- Sajnálom Lucy, nem tudlak ki vinni... én ehhez kevés vagyok... bárcsak soha ne engedtelek volna el... - sírva omlott a lány mellkasára.