Egyre többet gondolt arra, hogy miért kezdett el fájni a feje, majd végül be ugrott neki.
Abban apillanatban, mikor meglátta a gikszet, szemei előtt megjelent azaz emlék, mikor a repülőgépen fekszik, és a férfi aki, akkor ott volt mellette azt mondta, kedves, kellemes hangon, persze csak annyira, amennyire azt, a rotot zúgása engedte:
"- Üdvözlöm
hölgyem! Útban vagyunk a Kórház felé. - ekkor elkezdett tapogatózni, emlékezett vissza. – Ha a fiút keresi, itt
van ön mellett. - akkor a doktor , a fiú kezére tette – Egy igazi hős a barátja." - ismételte hangján, ekkor már Lucy.
Lelkét elöntötte a boldogság, hogy vissza tért egy kis része emlékeinek csak az izgatta még tovább, hogy miért voltak, akkor abban a gépben és, hogy mi történt előtte. Ismét elkapta az a bizonytalan érzés, épp olyan, mint amilyen nem olyan rég kerítette hatalmába. Hátradőlt az ágyára, és úgy nézte a plafont.
Percek múlva, nyílt az ajtó, és belépett rajta JungKook két oldalán, egy-egy mankóval.
Lucy a kinyiló ajtó felé fordult. Az ajtóban JungKook állt és az őt kísérő orvos, aki oldalról olykor-olykor támogatta. Az ajtón belépve, mikor meglátta Lucyt elmosolyodott, majd a mosolyt felváltotta egy erőteljes köhögés a fiú felől.
Ez a hang valamire emlékeztette... csak nem tudta, hogy mire. Ahogy egyre tovább és tovább nézte a fiút, úgy erősödött benne, a köhögés puszta tudata. Egyre jobban kezdett el kaparni a torka, amit kis tartogatás után kiengedte magából. Erős, fullasztó köhögésbe kezdett, szinte már öklendezett.
JungKook odasietett hozzá, és magához ölelte. Lassan kör-körös mozdulatokkal simogatta a lány hátát, míg másik kezével, közel húzta magához. A lány arcát a fiú mellkasába fúrta.
- Lucy... nézz rám... kérlek... - mondta, mire MinAh felkapta a fejét - Itt egy zsebkendő, köhögj ebbe bele... - Ahogy ezt kimondta a fiú, úgy hasított a lány fejébe a fájdalom.
- Megint az emlékek. - mondta halkan.
- Ezt mondtad akkor is. - motyogta hallkan Lucy, nem nézve Kook szemébe.
- Mikor?
- Akkor, amikor... én a lány WC-ben sírtam, mert NamJoon megbántott. És még azt, is mondtad, hogy:
"Jól jegyezd meg azt, amit most fogok neked mondani! Nem fogom hagyni, hogy sírj! Mellettem csak mosolyogj! Világos?"
- Ezt mondtad. - mondta még biztosabban Lucy, kicsit elmosolyodva.
- Emlékszel NamJoonra? - hitetlenkedett Kook
- Igen.
- Mióta?
- Mostantól.
Odahaza, Katee éppen az, aznapi Japán dolgozatokat javította, mikor hírtelen erős alhasi fájdalmat érzett meg, ami összehúzta. Kezeit a fájdalom centrumához helyezte, és óvatosan ujjaival elkezdett zongorózó mozdulatokat végezni. Hallkan, néha fel szisszentett egyet. Mély levegőket vett, amiket mélyen be szívott majd ki fújt.
Lassan elmúlt a fájdalom, de még mindig aggódott affelől, hogy mi is volt ez, az előbb. Székéről felállva indult el az ajtó felé, de az az éles fájdalom amit az előbb is érzett, még jobban megerősödött. Ismét elkezdte maszírozni a fájdalom helyét, de ezuttal nem hogy elmúlt volna, még jobban felerősödött a fájdalom. Kezével az ajtó kilincsére támaszkodott, mert úgy érezte, hogyha nem támaszkodik meg valmaiben, akkor el fog esni. De a kilincs lenyomódott, az ajtó kinyílt és Katee átesett az ajtón, egyenesen ki a folyosóra. Fejét erősen beütötte a csempébe, utolsó erejéből pedig, csak annyira jutott, hogy magzat pózba összehúzza magát, majd végezetül elnyelte a sötétség.
LosAngeles nyüzsgő városában zajlik az élet. Mindenki nyüzsög és végzi a munkáját, ki iskolából ki munkából megy haza. LosAngelesben találkató egy nagyon szép, park közepén egy tóval. A tó körül padok és filagóriák állnak, ezzel szolgálva a járókelők kénelmét. A tavat körül öleli a kisebb erdő - a város szívében.
Az emberek mosolya, kacaja és boldog hangulata bejárja a park minden egyes zugát, de hogy mi rejtőzik, ezalatt a kis nyugi zóna alatt, azt senki sem tudja... egyenlőre. MinGyu és újdonsült barátainak titkos zegzuga ez.
A park alatt tekergős alagútrendszer helyezkedik el, ahol tudják szabályozni a vízvezeték hálózat működését. Az alagút egyes részeibe ajtók, illetve csapdákat építettek még az 1900-as évek elején. Rejtélyes múlt kötődik ehhez a titkos rendszerhez, melynek bejárata, az egyik nyilvános férfi WC 3-as számú illemhelységének, titokzatos mozgó fala vezet, le a mélybe, amit mindenki csak, Barlangnak hív.
- Állj fel! - ordítja
- Fáj, nem tudok!
- Ne nyafogj szarházi! Akarod a csajt? Állj fel!
- De nem ilyen áron!
- Ha meghátrálsz megöllek! Te kerestél fel mindet, hogy segítsünk, és meghátrálsz? Nyuszi vagy!
- Nem vagyok nyuszi!
- Bizonyítsd be, MinGyu. - Nehezen feltápászkodott a földről, és hangos üvöltés közepedte trénerére támadt. Ahogy mestere tanította, úgy ütött, rúgott és ha kellett gáncsolt.
- Üvölt még! Úgysem hallja senki, csak én - halvány mosoly jelent meg arcán, egy pillanatra - imádom, ahogy fáj neked. Üvölts! - MinGyu pedig készséggel kiadta hangszálai rejtett színeit.
Mr. Park szokásához híven délután kettő és három között már végzett a munkával, így beült fekete Hyundai I40-es autójába. Beindította a motort, kikanyarodott parkolóhelyéről, és ráhajtott az autó felvonóra. Három perc alatt a felszínre vitte, és már indulhatott is haza. Bekapcsolta a rádiót, nagy meglepetésére egy számára eddig ismeretlen együttes a GOT7 énekelt, vagy reppelt... nem tudta eldönteni. Tetszett neki az ütem, ujjaival a kormányra ütötte le a Girls, Girls, Girls nevezetű dalunak ütemét, közben néha már fügyülte is a dallamot.
Otthonában beállt a parkolóba, és leállította a motort. Az anyósülésről felkapta aktatáskáját. Mikor beért a házba, nagy csend fogatta, fusztrálóan nagy csend. Cipőjét betette az annak a tárolására fenntartott cipős szekrénybe, zakóját felakasztotta a ruhatartó fogasra, táskáját pedig a nappaliban lévő dohányzó asztlra tette. Körülnézett, de sehol sem látott senkit sem. Érdekelte, hogy miért nem hall egyetlen hangot sem, se egy TV műsor hangját, sem a mosó vagy mosogató gép zörgését.
Hiányolta felesége deves mosolyát, és az ahogyan kilép a konyhából, törölgeti a kezét. Katee lassan egy hónapja nem jár be az iskolába, hiszen kiírtál szülési szabadságra.
- Katee! - kiablát. De nem feletek neki.
Elkezdett aggódni, így egyből elindult, megkeresni feleségét. Kizárta a nappali lehetőségét, így egyből a konyhába majd azt követően az étkezőbe ment, de sehol senki. Megnézte kint a hátsó udvaron de senki, úgy szint'. Felsietett az emeletre, benyitott a lánya szobájába, a fürdőszobába, majd a saját szobájukba, de sehol sem volt.
Egyre idegesebb lett, csípőre tett kézzel többször körbeforgott a szobában, majd benyitott a szobából nyíló kis gardróbba, de ismét csalódott. Kilép a gardróbból majd a szobából a másik ajtóra néz, ami egyenesen a dolgozóba vezet. Odalán és kinyitja az ajtót, belép és körbenéz. Először az ablak előtti íróasztalra veti pillantását, majd a vele szemben lévő fanon végig tekint és szeme megáll a nyitott ajtón, ami a kis folyosóra vezet.
Az ajtó mögül kettő kilógó lábat látott, egyből oda sietett, mikor meglátta feleségét a földön feküdni, egyből mellé térdelt és ölébe vette az eszméletlen testet.
- Katee ... Katee... Kat... -szólogatta. Lassan ébredezett. Földön lógó bal kezével férde arcát megsimította, aki próbálta tartani magát, és nem mutatni a félelem, aggódás parányi szikráit sem.
- Jól vagy? - kérdezte Mr. Park
- Fáj... - mondta, elhalkuló hangon - PyoJin... a... gyerek! - kezét elhagyta erejé és lesiklott a másnapos borostán, le megint a földre.
Egyből felkapta feleségét, és már indult is vele le a lépcsőn, lassan, de mégis gyors óvatos léptekkel. Az autóhoz vitte, nehezen kinyitotta a hátsó ajtót, és az ülésre ráfektette, féloldalasan. Ő maga beült a vezető ülésre, bedugta a slusszkulcsot, fel bőgette a motort, kihajtott az útra, és a rendőrökkel nem törődve, a gázra lépett, úgy sietett a kórházba.
Lucy kórtermében maga a megtestesült nyugodtság uralkodik. Az ablakon befúj a hűs tavaszi szél, és körbejárja a szobát meglebegtetve a fűrészboros fehér függönyt. Az ágyon JungKook fül, ölébe dőlve Lucy alszik. Mosolyogva néz le rá, és olykor a haját simítja ki fehér makulátlan arc bőréről. Lucy haja puha és selymes, épp olyan amilyenre emlékezett. Csak benned bízik - súgta rejtélyes tudatalatti énje.
Vidd el olyan, helyekre, amik meghatárók voltak eddigi életében - ad tanácsot, saját magának az a bizonyos hang a fejében. Lassú körkörös mozdulatokkal simogatta Lucy haját és arcát. Kicsit előre hajolt, és derékig betakarta az alvó lányt.
Gondolkozás menetéből az ajtó nyitódása zakkantotta ki, amikor belépett PyoJin Lucy apja. Arcáról sugárzott a zaklatottság. A földről felemelte tekintetét az üzletember és a fiatalokra nézett. Nem köszönt, csak meghajolt, amit JungKook csak egy fej biccentéssel viszonzott. Lassú, magabiztos léptekkel az ágyhoz sétált, és leült a székre amit még JungKook használt, előző este.
- Mikor kelt fel? - kérdezte komoly arccal, de csak lányát figyelte.
- Reggel nyolckor. - Kook nem mert a férfire nézni, de érezte, hogy valami baj van.
- Mondott valamit az orvos?
- Igen, de szeretné, ha személyesen megkeresné.
- Vigyázz rá, fiam! - JungKook bólintott egyet. PyoJin lehajolt lánya felé, megsimította arcát, és egy gyengéd puszit, nyomott hosszú hajkoronájára és elhagyta a szobát.
Park PyoJin lesietett, és megkereste lánya orvosát aki a második emeleti irodájában ért utól. Az iroda tipokus orvosi iroda volt. A falon az szív képe és annak külön részeinek - pitvarainak - Latin neve, az emberi érrendszer képe, az agy felülnézeti és kereszt képe. A gesztenye barna szekrényeken kis makettek, amik az érrendszer falának szerkezetét mutatja, és különböző DNS-ek kapcsolódási falytái.
- Üdvözlöm Park PyoJin, - hajol meg - már vártam.
- Kérem, mondja meg hogy van a lányom! - Az urvos egy székre mutatott, ahova az apa helyet is foglalt. Kezeit ölébe helyezte, és az orvosra nézett, aki a fiókjából elővette Lucy aktáját.
- A lánya a mai napon ébredt fel a mesterséges kómából. Szerencsére, nem esett másodlagos kómába, ez jó jel! - nézett fel az iratokból, majd vissza. - A reggli vizsgálatok alapján a lányának részleges emlékezet kiesése van!
- Részleges? Ez mit jelent?
- A disszociatív zavarok közös jellemzője, hogy az emlékek, az identitás, a tudatosság, az érzékelések és a mozgások funkciói között integráció részlegesen vagy teljes egészében megszűnik. Az állapot többnyire hirtelen kezdődik és általában hitelen is ér véget, kivéve ha az agyfélteket valamilyen trauma éri. A zavar néhány héten, esetleg hónapon belül szűnik meg. - mondja. Feláll és a falon lévő agyhoz sétál, ott folytatja, közben mutogat - Elsősorban személyes jellegű emlékanyag veszik el, és általában traumatikus eseményeket követően lép fel, például természeti katasztrófa, háború, súlyos baleset, halál eset és a többi. A lányának az emlékezet kiesése mivel részleges, ezért egy meghatározott időtartamra terjed ki. Ez az emlékezet kiesés lehet generalizált, amikor az emlékezési képtelenség az egész eddigi életre visszanyúl. Igaz, ez ritkán fordul elő. A Disszociatív amnézia esetén jellemző a zeverodottság, tanácstalanság. tájékozatlanság, és a következő időkben a beteg azaz Lucy képtelen lesz információt megadni, illetve fogadni. Lucy esete ettől nehezebb, hiszen ő az egész eddigi életére SEM emlékszik, csak egy valakire.
- Kire?
- JungKookra. - közli az orvos, és az apa arcára mély döbbenet ül ki.
- Ahhoz, hogy kigyógyítsuk a lányát kettő módszer van - folytatja - az egyik az, hogy hipnotizáljuk és gyógyszeres kezeléssel illetve hosszas elbeszélgetéssel vissza hozzuk az emlékeit.
- Használják ezt! - határozott felszólalása meglepi a doktort.
- A másik pedig az, hogy hagyjuk, hogy magától jöjjenek vissza az emlékek. Én ezt javaslom! Hogy miért? Mert nem tartom jó ötletnek a betegeket telenyomni gyógyszerrel, ha arra nincs szükség.
- Mi az, hogy nincs szükség? - csattan fel - Hát nem elékezik semmire sem!
- Igen, de ha már emlékszik egy valamire, és ez történetesen a barátja, akkor nem tartom szükségesnek gyógyszerekkel tömködni a fiatal lányt. Még élete elején jár, és még sok van neki hátra. Szedhet elég gyógyszert még.
- Akkor? Mit tegyünk?
- Hagyja a fiúra. A lánya magára sem az édesanyjára sem emlékszik. Ha most, odaállítana, és közölné vele, hogy szia, én vagyok apa ő meg anya, akkor nagyobb kárt tenne benne mint valaha gondolná. Hogy mit tegyenek? Ne menjenek a gyermekük közelébe, kivéve akkor, ha csak ő nem keresi fel önöket.
- Maga nem tudja milyen ez! Olyan mintha elvesztenénk agy egyetlen gyermekünket.
- Azt akarja, hogy emlékezzen? Akkor most lépjen ki egy kis időre az életéből. Ha megfogad egy tanácsot akkor a lányának a cuccait átviteti a fiú házába, és oda költözteti - oda megy az ajtóhoz kinyissa, már majdnem kilép rajta, de vissza fordul - A fiú az egyetlen reménye! Tetszik vagy sem, most tényleg a lánya jövője és élete a tét! - kimegy.
Mindeközben LosAngeles titkos eldugott földalatti zugában, zajlik a kiképzés, immáron 10 kemény órája. Jackson felkapja a -egyenlőre - gyenge, MinGyut és az egyik székre löki, ami súlyától fogva összetörik, így a földre kerül. MinGyu nagyot nyög, és hátsó felét fájlalja, simogatja.
- Állj fel! Nyomorék! - kiállt rá, izzadtságtól csillog a homloka, és egész testén izadság foltok hevernek ruhadarabjain, épp úgy, ahogy a fiúnak - Nem hallod?
Már meg is indult a fiú felé amikor hírtelen MinGyu nagy lendületet vagy és bal lábával kirúgja kiképzője alól a lábát. Nagyot nyekken amikor a földre ér Jackson, fejét erősen beütötte. Ekkor hasára ugrott MinGyu, bal kezével nyakát szorongatja így tartja a földhöz közel. Másik kezét a magasba emelte Mindent bele... bíztatta magát, és egy hatalmasat ütött, oktatója arcába, minek hatására kicsattant szemhéja, és keze véres lett.
A vér látványára MinGyu leiszkolt a testről és a fal mellé kuporodott. El akart tűnni, nem akart megmozdulni. Magához húzta lábát, kezeivel szorosan megölelte azt, fejét rájuk hajtotta és előre-hátra kezdett mozogni, úgy mint aki begolyózott.
Lassan felemelte a fejét térdéről, ekkor már tisztán látta, hogy Jackson feje körül vértócsa terül szét, és a test fölött guggol valaki, egy olyan valaki, akinek szőke haja még a homályos fények ellenére is világít. Mikor jött be? - kérdezte magában A hajáról már felismerte ki az. A különleges frizura tulajdonosa, a fej fölé nyúlt, ide-oda mozgatta kezét a vér tócsában, és egyszeriben lassan felemelte kezét. Látszott a halvány fényben, ahogyan a kezéről lecsorog a vér. Arcán nagy mosoly jelent meg, amit a 100 wattos csillogás egészített ki.
Lassan felemelkedett a test felől és lassú komótos lépésekkel odalibbent MinGyu elé, leguggolt. Véres kezével a fiú tekintetét még jobban felemelte, így a szemébe tudott nézni.
- Jól csináltad, oppa*! Úgyis felesleg volt már! - halvány mosoly jelent meg az arcán pár pillanat erejéig - Üdv, a csapatban.
Oppa = Ebben a részben idősebb fiú testvér, és nem más!
LosAngeles nyüzsgő városában zajlik az élet. Mindenki nyüzsög és végzi a munkáját, ki iskolából ki munkából megy haza. LosAngelesben találkató egy nagyon szép, park közepén egy tóval. A tó körül padok és filagóriák állnak, ezzel szolgálva a járókelők kénelmét. A tavat körül öleli a kisebb erdő - a város szívében.
Az emberek mosolya, kacaja és boldog hangulata bejárja a park minden egyes zugát, de hogy mi rejtőzik, ezalatt a kis nyugi zóna alatt, azt senki sem tudja... egyenlőre. MinGyu és újdonsült barátainak titkos zegzuga ez.
A park alatt tekergős alagútrendszer helyezkedik el, ahol tudják szabályozni a vízvezeték hálózat működését. Az alagút egyes részeibe ajtók, illetve csapdákat építettek még az 1900-as évek elején. Rejtélyes múlt kötődik ehhez a titkos rendszerhez, melynek bejárata, az egyik nyilvános férfi WC 3-as számú illemhelységének, titokzatos mozgó fala vezet, le a mélybe, amit mindenki csak, Barlangnak hív.
- Állj fel! - ordítja
- Fáj, nem tudok!
- Ne nyafogj szarházi! Akarod a csajt? Állj fel!
- De nem ilyen áron!
- Ha meghátrálsz megöllek! Te kerestél fel mindet, hogy segítsünk, és meghátrálsz? Nyuszi vagy!
- Nem vagyok nyuszi!
- Bizonyítsd be, MinGyu. - Nehezen feltápászkodott a földről, és hangos üvöltés közepedte trénerére támadt. Ahogy mestere tanította, úgy ütött, rúgott és ha kellett gáncsolt.
- Üvölt még! Úgysem hallja senki, csak én - halvány mosoly jelent meg arcán, egy pillanatra - imádom, ahogy fáj neked. Üvölts! - MinGyu pedig készséggel kiadta hangszálai rejtett színeit.
Mr. Park szokásához híven délután kettő és három között már végzett a munkával, így beült fekete Hyundai I40-es autójába. Beindította a motort, kikanyarodott parkolóhelyéről, és ráhajtott az autó felvonóra. Három perc alatt a felszínre vitte, és már indulhatott is haza. Bekapcsolta a rádiót, nagy meglepetésére egy számára eddig ismeretlen együttes a GOT7 énekelt, vagy reppelt... nem tudta eldönteni. Tetszett neki az ütem, ujjaival a kormányra ütötte le a Girls, Girls, Girls nevezetű dalunak ütemét, közben néha már fügyülte is a dallamot.
Otthonában beállt a parkolóba, és leállította a motort. Az anyósülésről felkapta aktatáskáját. Mikor beért a házba, nagy csend fogatta, fusztrálóan nagy csend. Cipőjét betette az annak a tárolására fenntartott cipős szekrénybe, zakóját felakasztotta a ruhatartó fogasra, táskáját pedig a nappaliban lévő dohányzó asztlra tette. Körülnézett, de sehol sem látott senkit sem. Érdekelte, hogy miért nem hall egyetlen hangot sem, se egy TV műsor hangját, sem a mosó vagy mosogató gép zörgését.
Hiányolta felesége deves mosolyát, és az ahogyan kilép a konyhából, törölgeti a kezét. Katee lassan egy hónapja nem jár be az iskolába, hiszen kiírtál szülési szabadságra.
- Katee! - kiablát. De nem feletek neki.
Elkezdett aggódni, így egyből elindult, megkeresni feleségét. Kizárta a nappali lehetőségét, így egyből a konyhába majd azt követően az étkezőbe ment, de sehol senki. Megnézte kint a hátsó udvaron de senki, úgy szint'. Felsietett az emeletre, benyitott a lánya szobájába, a fürdőszobába, majd a saját szobájukba, de sehol sem volt.
Egyre idegesebb lett, csípőre tett kézzel többször körbeforgott a szobában, majd benyitott a szobából nyíló kis gardróbba, de ismét csalódott. Kilép a gardróbból majd a szobából a másik ajtóra néz, ami egyenesen a dolgozóba vezet. Odalán és kinyitja az ajtót, belép és körbenéz. Először az ablak előtti íróasztalra veti pillantását, majd a vele szemben lévő fanon végig tekint és szeme megáll a nyitott ajtón, ami a kis folyosóra vezet.
Az ajtó mögül kettő kilógó lábat látott, egyből oda sietett, mikor meglátta feleségét a földön feküdni, egyből mellé térdelt és ölébe vette az eszméletlen testet.
- Katee ... Katee... Kat... -szólogatta. Lassan ébredezett. Földön lógó bal kezével férde arcát megsimította, aki próbálta tartani magát, és nem mutatni a félelem, aggódás parányi szikráit sem.
- Jól vagy? - kérdezte Mr. Park
- Fáj... - mondta, elhalkuló hangon - PyoJin... a... gyerek! - kezét elhagyta erejé és lesiklott a másnapos borostán, le megint a földre.
Egyből felkapta feleségét, és már indult is vele le a lépcsőn, lassan, de mégis gyors óvatos léptekkel. Az autóhoz vitte, nehezen kinyitotta a hátsó ajtót, és az ülésre ráfektette, féloldalasan. Ő maga beült a vezető ülésre, bedugta a slusszkulcsot, fel bőgette a motort, kihajtott az útra, és a rendőrökkel nem törődve, a gázra lépett, úgy sietett a kórházba.
Lucy kórtermében maga a megtestesült nyugodtság uralkodik. Az ablakon befúj a hűs tavaszi szél, és körbejárja a szobát meglebegtetve a fűrészboros fehér függönyt. Az ágyon JungKook fül, ölébe dőlve Lucy alszik. Mosolyogva néz le rá, és olykor a haját simítja ki fehér makulátlan arc bőréről. Lucy haja puha és selymes, épp olyan amilyenre emlékezett. Csak benned bízik - súgta rejtélyes tudatalatti énje.
Vidd el olyan, helyekre, amik meghatárók voltak eddigi életében - ad tanácsot, saját magának az a bizonyos hang a fejében. Lassú körkörös mozdulatokkal simogatta Lucy haját és arcát. Kicsit előre hajolt, és derékig betakarta az alvó lányt.
Gondolkozás menetéből az ajtó nyitódása zakkantotta ki, amikor belépett PyoJin Lucy apja. Arcáról sugárzott a zaklatottság. A földről felemelte tekintetét az üzletember és a fiatalokra nézett. Nem köszönt, csak meghajolt, amit JungKook csak egy fej biccentéssel viszonzott. Lassú, magabiztos léptekkel az ágyhoz sétált, és leült a székre amit még JungKook használt, előző este.
- Mikor kelt fel? - kérdezte komoly arccal, de csak lányát figyelte.
- Reggel nyolckor. - Kook nem mert a férfire nézni, de érezte, hogy valami baj van.
- Mondott valamit az orvos?
- Igen, de szeretné, ha személyesen megkeresné.
- Vigyázz rá, fiam! - JungKook bólintott egyet. PyoJin lehajolt lánya felé, megsimította arcát, és egy gyengéd puszit, nyomott hosszú hajkoronájára és elhagyta a szobát.
Park PyoJin lesietett, és megkereste lánya orvosát aki a második emeleti irodájában ért utól. Az iroda tipokus orvosi iroda volt. A falon az szív képe és annak külön részeinek - pitvarainak - Latin neve, az emberi érrendszer képe, az agy felülnézeti és kereszt képe. A gesztenye barna szekrényeken kis makettek, amik az érrendszer falának szerkezetét mutatja, és különböző DNS-ek kapcsolódási falytái.
- Üdvözlöm Park PyoJin, - hajol meg - már vártam.
- Kérem, mondja meg hogy van a lányom! - Az urvos egy székre mutatott, ahova az apa helyet is foglalt. Kezeit ölébe helyezte, és az orvosra nézett, aki a fiókjából elővette Lucy aktáját.
- A lánya a mai napon ébredt fel a mesterséges kómából. Szerencsére, nem esett másodlagos kómába, ez jó jel! - nézett fel az iratokból, majd vissza. - A reggli vizsgálatok alapján a lányának részleges emlékezet kiesése van!
- Részleges? Ez mit jelent?
- A disszociatív zavarok közös jellemzője, hogy az emlékek, az identitás, a tudatosság, az érzékelések és a mozgások funkciói között integráció részlegesen vagy teljes egészében megszűnik. Az állapot többnyire hirtelen kezdődik és általában hitelen is ér véget, kivéve ha az agyfélteket valamilyen trauma éri. A zavar néhány héten, esetleg hónapon belül szűnik meg. - mondja. Feláll és a falon lévő agyhoz sétál, ott folytatja, közben mutogat - Elsősorban személyes jellegű emlékanyag veszik el, és általában traumatikus eseményeket követően lép fel, például természeti katasztrófa, háború, súlyos baleset, halál eset és a többi. A lányának az emlékezet kiesése mivel részleges, ezért egy meghatározott időtartamra terjed ki. Ez az emlékezet kiesés lehet generalizált, amikor az emlékezési képtelenség az egész eddigi életre visszanyúl. Igaz, ez ritkán fordul elő. A Disszociatív amnézia esetén jellemző a zeverodottság, tanácstalanság. tájékozatlanság, és a következő időkben a beteg azaz Lucy képtelen lesz információt megadni, illetve fogadni. Lucy esete ettől nehezebb, hiszen ő az egész eddigi életére SEM emlékszik, csak egy valakire.
- Kire?
- JungKookra. - közli az orvos, és az apa arcára mély döbbenet ül ki.
- Ahhoz, hogy kigyógyítsuk a lányát kettő módszer van - folytatja - az egyik az, hogy hipnotizáljuk és gyógyszeres kezeléssel illetve hosszas elbeszélgetéssel vissza hozzuk az emlékeit.
- Használják ezt! - határozott felszólalása meglepi a doktort.
- A másik pedig az, hogy hagyjuk, hogy magától jöjjenek vissza az emlékek. Én ezt javaslom! Hogy miért? Mert nem tartom jó ötletnek a betegeket telenyomni gyógyszerrel, ha arra nincs szükség.
- Mi az, hogy nincs szükség? - csattan fel - Hát nem elékezik semmire sem!
- Igen, de ha már emlékszik egy valamire, és ez történetesen a barátja, akkor nem tartom szükségesnek gyógyszerekkel tömködni a fiatal lányt. Még élete elején jár, és még sok van neki hátra. Szedhet elég gyógyszert még.
- Akkor? Mit tegyünk?
- Hagyja a fiúra. A lánya magára sem az édesanyjára sem emlékszik. Ha most, odaállítana, és közölné vele, hogy szia, én vagyok apa ő meg anya, akkor nagyobb kárt tenne benne mint valaha gondolná. Hogy mit tegyenek? Ne menjenek a gyermekük közelébe, kivéve akkor, ha csak ő nem keresi fel önöket.
- Maga nem tudja milyen ez! Olyan mintha elvesztenénk agy egyetlen gyermekünket.
- Azt akarja, hogy emlékezzen? Akkor most lépjen ki egy kis időre az életéből. Ha megfogad egy tanácsot akkor a lányának a cuccait átviteti a fiú házába, és oda költözteti - oda megy az ajtóhoz kinyissa, már majdnem kilép rajta, de vissza fordul - A fiú az egyetlen reménye! Tetszik vagy sem, most tényleg a lánya jövője és élete a tét! - kimegy.
Mindeközben LosAngeles titkos eldugott földalatti zugában, zajlik a kiképzés, immáron 10 kemény órája. Jackson felkapja a -egyenlőre - gyenge, MinGyut és az egyik székre löki, ami súlyától fogva összetörik, így a földre kerül. MinGyu nagyot nyög, és hátsó felét fájlalja, simogatja.
- Állj fel! Nyomorék! - kiállt rá, izzadtságtól csillog a homloka, és egész testén izadság foltok hevernek ruhadarabjain, épp úgy, ahogy a fiúnak - Nem hallod?
Már meg is indult a fiú felé amikor hírtelen MinGyu nagy lendületet vagy és bal lábával kirúgja kiképzője alól a lábát. Nagyot nyekken amikor a földre ér Jackson, fejét erősen beütötte. Ekkor hasára ugrott MinGyu, bal kezével nyakát szorongatja így tartja a földhöz közel. Másik kezét a magasba emelte Mindent bele... bíztatta magát, és egy hatalmasat ütött, oktatója arcába, minek hatására kicsattant szemhéja, és keze véres lett.
A vér látványára MinGyu leiszkolt a testről és a fal mellé kuporodott. El akart tűnni, nem akart megmozdulni. Magához húzta lábát, kezeivel szorosan megölelte azt, fejét rájuk hajtotta és előre-hátra kezdett mozogni, úgy mint aki begolyózott. Lassan felemelte a fejét térdéről, ekkor már tisztán látta, hogy Jackson feje körül vértócsa terül szét, és a test fölött guggol valaki, egy olyan valaki, akinek szőke haja még a homályos fények ellenére is világít. Mikor jött be? - kérdezte magában A hajáról már felismerte ki az. A különleges frizura tulajdonosa, a fej fölé nyúlt, ide-oda mozgatta kezét a vér tócsában, és egyszeriben lassan felemelte kezét. Látszott a halvány fényben, ahogyan a kezéről lecsorog a vér. Arcán nagy mosoly jelent meg, amit a 100 wattos csillogás egészített ki.
Lassan felemelkedett a test felől és lassú komótos lépésekkel odalibbent MinGyu elé, leguggolt. Véres kezével a fiú tekintetét még jobban felemelte, így a szemébe tudott nézni.
- Jól csináltad, oppa*! Úgyis felesleg volt már! - halvány mosoly jelent meg az arcán pár pillanat erejéig - Üdv, a csapatban.
Omonaaa :000 juj de izgii. Kövit!
VálaszTörlés