* * * 3 héttel később * * *
Immáron Szöuli Klinikán vagyunk.
Lucy állapota elérte a szállíthatót, így már egy hete a Koreai Közellátó Klinikában fekszik, kómában. JungKookot haza engedték, de szigorúan csak feküdhet és ülhet. Magán tanuló lett és nagy örömére a Japán tanárnő, - még állapotosan is - házhoz megy, és tanítja a fiút, illetve együtt pótolják be a felhalmozódott tananyag mennyiséget, amit három öt kiesés okozott.
A Szöuli Klinikán JungKook járó gipszet kapott, - amit a szülei nem is értettek, hiszen egy combnyak törést nem lenne szabad ennyire félvállról venni - így már, mankóval is látogathatja Lucyt. Persze a szülők ragaszkodnak a tolókocsihoz. Az orvos, szigorúan a fiú és a szülők lelkére kötötte, hogy az ifjú kis "titán", - a tűzvész óta ezt a becenevet kapta - Iskolába nem mehet, és csak otthon feküdhet, de minden nap segítséggel jártatnia kell lábait, hogy lekerülje a felfekvés és a trombózis veszélyét. Szerencsére a barátok, készségel segítenek neki, hiszen mindenkinek nagyon hiányzik már. Épp úgy, mint az iskolában - hiszen a nagymenőt a Valentin napi bál óta nem látták - mint pedig a barátokkal való hülyéskedés, és lógás, iskola után - vagy közben.
* * * Egy nap * * *
JungKookék udvara nagy és tágas, Közepén egy nagy cseresznye fával, aminek árnyékában, nagyon jó érzés hűsölni, de még csak a tavaszi órákban is, pont úgy, mint most. Március közepe van. A fák újra életre kelnek, viráguk édes aromája betölti az egész udvart, majd pedig a világot. A tölgyfa fehér virágai, mint apró, pillék, úgy szállingóznak a levegőben. Rózsaszín levele, meglágyítja a még zord, kopár tavaszi földet.
Kellemes tavaszias meleg idő van még a szél sem fúj, tökéletes egy baráti összejövetelre. A fa alatt, egy nagy tölgyfa kerti bútor szett helyezkedik el, ami egy nagy asztalból kettő - három-három fős - padból és még kettő kisebb - kettő-kettő - fős padból, ami az asztal két rövidebbik végénél foglal helyet.
Az asztalon, ásványvizes üvegek és poharak helyezkednek el. Pár kis tál is elkószálva, helyezkedik el a nagy asztal tetején, amikben egyéb rágcsálni valók vannak.
- Lassítsatok kérlek! - mondta Kook - Nem vagyok olyan fürge.
- Ennél gyorsabban nem is tudnánk vinni, max lassabban, mert vagy 80 kiló lettél vagy több. - morgott SUGA közben jobb vállán tartotta az udvar közepén JungKookot bal kezénél alátámasztva.
- Bocs már! Nem tehetek róla, hogy a gipsz ilyen nehéz. - fordult fintorogva SUGA felé - közben persze mosolygott - aki erre csak köhintett egyet.
- Legyen már vége a traccs partinak, mert leszakad a kezem, és még arra szükségem van! - kommentálta a dolgot Jin miközben előrébb lépett egyet. A többiek pedig követték, lassú kis lépésekben. Így tornáztatták Kookot, kint, az udvarokon egy szép tavaszi napon.
- Hát igen, akinek nincs csaja, szüksége van a kezére. - szólt be J-Hope, Mintet vállánál átkarolva. Arcára perverz mosolyt biggyesztve.
- Fú, te! - dobta le magáról JungKook kapaszkodó kezét, hogy közelebb érve megüsse J-Hopeot. Ahogy haladt egyre közelebb, úgy fehéredett le a kötözködő egyén. Mikor már csak 3-4 méter volt közöttük, hirtelen egy puszit nyomott Mint homlokára és a kerti pad mögé szaladt és bebújt Mint, illetve a bútor mögé. Mint felállt és közelebb lépet Jinhez, vállainál megfogta a fiút, úgy tartotta el magától, és persze, barátjától távolabb.
- Jinie, ne szívd mellre, hamarosan lesz valakid....
- Vagy nem! - kiabálta el magát J-Hope, miközben kiugrott Mint mögül.
- Jin! - szólt egy hang
- Gyere ide Hopie, nem fog fájni... annyira. - tolta férre Mintet
- Jin! - szólalt meg ismét.
- MI VAN?! - fordult meg a szólított személy. - Úr isten JungKook! - futott oda hozzá. Felsegítette a földről a begipszezett lábú fiút a földről, aki SUGA-n feküdt. Magatehetetlenül.
- Mi az hogy JungKook? Rám esett gipszestül, nem pedig rád! - állt fel SUGA öreg apó módjára, - az hiszem leszakadt a vesém, - nyúlt az említett helyhez - Jössz nekem egyel és egy lengő bordával is!
- Bocs YoonGi. Meghívlak egy felesre! De viszont bordát nem adhatok! - féloldalas mosolyt biggyesztett arcára. - Gyere, vigyük oda a padhoz!
SUGA Kook alá karolt és ismét szép, lassú, komótos lépésekkel haladtak előre. A kitűzött célig még vagy 3 méter kellett, amihez 10 lépéssel értek. Lassan leültették a fiút, aki közben nagyokat nyögött fájdalmában. Lábait pedig felrakták a pad többi részére, hogy úgy ülhessen kint a szabadban, mint oda bent a szobájában az ágyon.
- Ennyire lefáradtál, JungKook? - kérdezte J-Hope, miközben egy zsepivel törölgette le a fiú homlokára kiült izzadság cseppeket.
- Igen. Bár úgy érzem, hogy napról-napra, egyre nehezebb a gipsz. - nyúlt egy pohárért ami az asztalon volt. - Jin nem hallottad, hogy szólok neked? - kérdezte, miután ivott pár kortyot a vízből.
- É...
- Tudod, mi okoz hallás károsodást? Ugye? - vágott közbe J-Hope, JungKook mögül miközben mutató ujját a magasba emelte, épp úgy mintha, egy óriási tényt közölne.
- És te ugye tudod milyen egy begipszezett kéz érzése? - lépett közelebb egyet... majd még egyet - Emlékszel nem? Az éjszakai műszak igaz? - lépett megint közelebb. HoSeok egyszer csak megfogta JungKook begipszezett lábát felemelte, és fenyegetően megszólalt.
- JungKook van nálam és nem félek használni!
- HoSeok... Nem hiszem... hogy ez lenne a legjobb... módszer. - szólt közbe Kook. Foga között sziszegve, hiszen. még mindig érzékeny a legkisebb mozdulatra is!
- Bocsi! - hajolt meg a fiú előtt. - Bocsánat, Kook! Nem akartam! - hajlongott, fel 's le.
- Ugyan! - mentegetőzött Kook, mintha ez az ő hibája lett volna.
- Meg vagy! - fogta meg Jin, J-Hopeot.
Pár másodperccel később lépett ki az ajtón Jimin és RapMonser. NamJoon kezében egy vezeték nélküli otthoni telefont tartott. Mind kettőjük szeme nagyra kerekedett, amikor meglátták hogy Jin hátulról karolta át J-Hopeot aki a kerti pad háttámlájába kapaszkodott, kissé félre érthető pózban. Bár ha jobban megnézte őket az ember mindegyikőjük furcsa volt, hiszen, SUGA a földön heverészett, mellközépig felhúzott pólóval, JungKook homlokán gyöngyözött az izzadtság.
Ajkainak jobb oldaláról kifojt egy kis víz, amit még az előbb ivott, így azt letörölte, közben fejét a nap felé fordította VOLNA ha J-Hope feje nem lett VOLNA pont a nap fölött. J-Hope még mindig a Jin "támadása" okozta meglepettséget sugározta arcáról, közben Kookra nézett. Jin pedig még mindig ölelte hátulról J-Hope derekát.
LOL, szituáció alakult ki!
- Mi a...? - szólalt meg RapMonster
- JungKook! - kiáltott fel Jimin,nagyon magas hangon, szinte már visított, mire az említett és a többiek rá néztek. - Te megcsalod Lucyt? - esett le az álla - Még hozzá vele? Pont vele? - mutatott J-Hopera - Vagyis velük? Többel is? - a látványtól teljesen elhűlt Jimin. - Csoportban...? - mondta ugyan olyan hangon, hirtelen pedig elhalkult, hangja pedig visszatért a normálisba. - Engem nem is hívtak! - leszegezett fejjel és lebiggyesztett alsó ajakkal nézett maga elé.
- Mi van? - nézett rá RapMon, és egy lépéssel hátrébb húzódott.
- EZ GRUPEN! - kiáltotta el magát Jimin, kezeivel pedig a levegőbe bokszolt.
- Fogd már be a szádat! - vágta nyakon RapMon. - Biztos csak valami félreértés. Különben is? Mszály ezt kiordítani, hogy fél Szöul hallja? Barom!
A leader megindult a többiek felé, őt pedig követte pár másodperc múlva a nagy szájhős is. Mire oda ért már mindenki kiegyenesedett, és semmi "rendelleneset" sem látott. Jin, J-Hope mellett állt, mellette pedig JungKook ült a padin, kinyújtott lábakkal. SUGA nagy nehezen felállt, és oda bicegett a másik három jó madár mellé. Mint pedig beállt J-Hope elé, aki egyből átkarolta barátnőjét derekánál fogva.
- Most hívott Katee. - kezdett bele RapMon - Kook, nem tud ma jönni korrepetálni.
- Miért? Pedig már kezdtem megérteni az egész nyelvtant... meg úgy... mindent. - nézett a leaderre.
- Be kellett mennie a kórházba.
- Miért? - hallatszott egyszerre a kérdés, mindenki szájából.
- Lucyt ma ébresztik fel, a mesterséges kómából.
Eddigi élete legszebb pillanata volt az, amit RapMon mondott. Lucy újra a karjai között lehet. Újra egyek lehetnek. Újra kimondatja azt, hogy szereti. Szíve hevesebben kezdett el verni, szemei össze szűkültek, és könnybe borultak.
- Szeretnék ha te is bemennél.
- Megyek! - vágta rá Kook, és már mocorogni is kezdett.
- Akkor gyerünk. V hozza a kocsit.
RapMon és Jimin felvitték az emeletre JungKookot aki a szobájába érve, beleült a tolókocsiba, és elirányította a szekrényéig. Ők kimentek, és csak J-Hope maradt bent, ő segít mindig elkészülni a fiúnak, ha szülei nincsenek bent. Hiszen, a Bangtan "anya" J-Hope, és az csak természetes, hogy ő segít mindenkinek, persze abban, amiben tud.
- Ezt vedd ki! - mutatott az egyik fehér ingére. J-Hope készségesen kivette szekrényből a kivasalt fehér hosszú ujjú inget.
- Biztos ezt akarod felvenni?
- Igen! - és már emelte is le magáról az otthoni piros pólót JungKook. J-Hope ráadta az inget, amit a fiú magának be is gombolt. Kezein az ing ujját felhajtotta könyék alattiig.
Kerekes székével visszább gurult egy kicsit és a második polcra mutatott.
- Vedd ki a fekete bő szárú nadrágot.
- Bő szárút? - értetlenkedett J-Hope
- Igen, mert másba nem fér bele a gipsz. Anyáék vették. - A segítő kivette a nadrágot és az ágy szélére tette.
HoSeok a fiút felállította és az ágyra ültette. JungKookról segítette az otthoni melegítő nadrágot. Ezt követően elvette a fekete farmer nadrágot az ágy széléről, és a két lábára húzta a szárait. JungKook hátradőlt az ágyán, csípőjét enyhén megemelte, és felhúzta magára a nadrágot. Begombolta a nadrágjára varrt ezüst színű gombot és felhúzta a sliccét. J-Hope felállította a fiút az ágyról, és beleültette a kerekes székbe.
- Melyik övet?
- A kéket.
- Világos?
- Sötét.
Kihúzta az ágya melletti éjjeli szekrény fiókját és kivette belőle a fiú kedvenc sötétkék ADIDAS márkájú övét. Odaadta a fiúnak, aki mindegyik nadrág bújtatójába beledugta, majd pedig nadrág gombra felett meghúzta és összedugta az övet.
- Kész?
- Aha. Mehetünk. Lucy... már vár!
HoSeok szája tudat alatt mosolyra állt, és valahogy legbelül a büszkeség és az öröm lepte el egész testét.
- Nagyon szereted, igaz?
- Igen.
- Látom. Jó látni, hogy boldog vagy, haver.
- Köszönöm. De ez a boldogság, még nem valódi.
- Igaz. - hajtotta le fejét, HoSeok
- Akkor lesz valós, ha ismét láthatom mosolyogni. Ha hallhatom édes hangját, ahogyan a nevemet mondja. Akkor lesz, ha ismét megölelhetem, úgy, hogy ő is viszonozza. Ami pedig a legmeglepőbb, mert abszolúte nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet mondok. De amióta láttam a házban, abban a gyönyörű fehér ruhában, majd pedig az eszméletlen arcát, éreztem, ahogyan megérint a halál szele. Akkor abban a pillanatban, úgy éreztem, hogy nem tudnék nélküle, tovább élni. És tudod mi tartotta bennem a lelket odabent? Tudod mi vitt arra, hogy kijöjjek, mert legbelül már feladtam. Az, hogy élnie kell, nem magam miatt hoztam ki, hanem ő miatta. Amíg ő kómában van, addig érzem, és tudom, hogy van remény, addig én is reménykedek a legjobban. De mihelyst ő már nem lesz, csak az emléke, - kezébe vette a plüss mackót, amit még karácsonyra kapott Lucytől - Az életem... értelmét veszti. Legalábbis számomra. Ott akarok lenni ahol ő. Ha tehetném reggeltől, estig mellette lennék a kórházban. Tudod milyen nagyszerű érzés volt, hogy csak egy kórterembe feküdtem vele? El sem tudom mondani. Nem szólt egy szót sem, de tudtam mit gondol, és hogy mit érez. Haver, teljesen megbolondultam - felkacagott - de ha ez a bolondság kell ahhoz, hogy elhiggyem, hogy még van remény kettőnknek, akkor nem állítom meg az érzést. Mindenemet oda adnám, csak azért, hogy rám nézzen és egy mosolyt küldjön felém.
- És ez a pillanat hamarabb el jön mint gondolnád.- mosolygott biztatóan Hopie
- Igen. Az a pillanat amire már egy hónapja várok. Olyan boldog vagyok - sírja el magát Kook - ma végre...minden... rendbe jöhet!
Jöjjön is rendbe minden! *-*
VálaszTörlésAz elején nevetgéltem :D nekem is volt combtöig gipszem szoval el tudtam jol képzelni.. kövit hamar!