3. rész - Megpróbálom!

 

(Tipp: Hallgasd ezt miközben olvasod )

    2 hét telt el az ominózus eset, vagyis jobban mondva a „találkozás” óta. Azóta Kook minden egyes nap este 19 órától 20:30-ig azon a „találkozás” helyén ült és várta, hogy Lucy fusson arra. Kook elméje kezdett egy kicsit begolyózni, hisz mindig, aki arra futott leszólította, és egy bizonyos „nyakláncról” kezdette el kérdezni az aktuális személyt. De sajnálatos módon ez nem volt a legjobb ötlet, így tehát semmi különlegeset sem talált. A két hét elteltével egyszer nem egyedül ment ki a Han-Folyó partjára, hanem elkísérte Jimin is.
- Miért jössz ide ki 2 hete, minden áldott este? Ahelyett, hogy velünk lógnál? – kérdezte kissé féltő hangon Jimi.
-Csak… tudod… szeretem nézni a naplementét. – válaszolta
Kook kissé bizonytalanul, de a végére egy mosolyt elengedett.
- Ja, aha… te meg a naplemente… jó vicc… ha te ezt elhiszed, akkor hidd el azt is, hogy én egy milliárdos vagyok! – nevette el maját Jimin, miközben egy jó nagyot Kook hátára ütött.

   A fiú erre csak egy nagyot köhintett és felállt. Kis terpeszállásban, zsebre tett kézzel állt és nézte a folyó igen aprócska hullámait. Elgondolkozott azon, hogy mi értelme volt annak, hogy ő 2 hétig mindig itt ült, és várt. Ezt az elmélyült gondolkozást Jimin hangja zavarta meg.

- Ideje lesz, haza menni, a szüleid aggódni fognak miattad.

- Majd megyek – válaszolta Kook nyugodt hangon – Kérlek, elmennél hozzánk és elmondanád anyáéknak, hogy olyan 22:00 körül megyek majd haza?

- Persze… de mit fogsz addig csinálni?

- Nem tudom, majd lesz, ahogy lesz! – azzal barátjára mosolygott, majd mikor visszafordult ismételten elkezdte nézni a hullámokat.

    A 2 hét alatt Lucy élete sem volt valami egyszerűnek vagy csupán unalmasnak mondható. Hiszen, elment és felkereste, akkori legjobb lány barátját Kimit. Mikor MinAhot meglátta a lány az ajtóban, először fel sem ismerte, majd miután a hívatlan vendég elmondta, hogy ki is ő akkor már mindjárt fordult a kocka. Hiszen, Kimi extra sebességgel vágódott barátnője nyakába.

- Anya elmegyek MinAhval a szemközti parkba, majd jövök! – kiabálta be a lány anyukájának a konyhába, miközben már kapta fel a cipőjét és már be is csapta az ajtót.

   Az a park semmit sem változott a 10 év alatt szinte, csak annyiban, hogy az óta a fák megnőttek és a padok-asztalok kopottabbak lettek. A két barátnő egy nagy tölgyfa alatti lócára ment leülni. Oda, arra a helyre, ahol régen is sokat hűsöltek a nagy melegben.

- Te MinAh… - mondta kissé zavarban Kimi – 10 évvel ezelőtt miért költöztetek el?

- Apát áthelyezte a munkahelye Los Angelesbe és nekünk is menni kellet vele.

- Értem, és most hogy-hogy megint itt vagytok?

- Egyszerű – nevette el magát Lucy – Visszahelyezték!

- Ja… tényleg erre nem is gondoltam! Mi történt ott veled 10 év alatt? - érdeklődött.

-  Huh… hát anyut először is felvették egy Egyetemre, hogy tanítson Japánt. Hisz tudod ő Japán szakos tanár. Apa dolgozott. Én meg elkezdtem az Általános sulit. Ott a kötelező nyelv az angol szóval… azt is meg kellet tanulnom anyanyelvi szinten, hogy tudjak velük együtt haladni a tananyaggal. Két évig magán tanuló voltam, hogy a harmadik osztályt, már úgy kezdhessem, hogy értem már mind azt, amit a tanár mond. Ötödik osztálytól meg jött az idegen nyelv… gyűlöltem a Spanyolt, de valahogy meg tanultam.

- MinAh te fantasztikus vagy 4 nyelven anyanyelvi szinten tudsz beszélni, ez nem semmi.

- Köszi Kimi, hát mit mondjak még? Negyedik osztályban mazsoretteztem két éven keresztül, majd elkezdtem pomponozni a kosár csapat pom-pom csapatában. Nyolcadik és kilencedik osztályban országos táncversenyre vittek, mert mind ezek mellett még táncoltam is. Ott is jó eredményt értem el.
- Igen, hányadik lettél? – érdeklődött Kimi.
- Első.
- Hányszor?
- Kétszer! – válaszolta szerényen.
- Úr Isten’ hát ez nagyon nagy. Legjobb barátnőm a táncparkett ördöge. Jut eszembe, itt is táncoltál? Taníts meg engem is táncolni? Lécccci… - kérlelte barátnőjét térden állva Kimi.
- Aj, te, semmit sem változtál! Én segítek, neked csak ne térdelj le elém, kérlek. Az számomra megalázó! – mondta Lucy hatalmas mosollyal arcán.
- Lucy, találkoztál már Kook-kal? – tette fel a kínos kérdést Kimi amire Lucy csak a fejét ingatta jobbra-balra.
- Mesélnél Kookról? – kérlelte MinAh lehorgasztott fejjel barátnőjét.
- Hát hol is kezdjem. Miután elmentél szó szerint összeomlott, egy világ dőlt össze benne. Harmadik osztályig viszonylag minden rendben volt vele, de ahogy telt az idő, és ahogy egyre jobban kezdett barátkozni a felsőbb évesekkel úgy amortizálódott le ő is az ő 0-ás szintjükre. Többször kapott igazgatói intőt ötödikben ablaktörés miatt, tízóraihoz kapott kakaós doboz belenyomás a budiba szituációkért… és had ne soroljam a többit. Hatodiktól nyolcadikig viszonylag nyugodt teremtés volt, hiszen egyszer kórházba került, mert össze verték, a felsőbb évesek, meg hát haza jött a katonaságból a bátyja és kissé a körmére nézett öcsikéjének. Idővel eljött a kilencedik osztály, ott megismerkedett a gimi menőcsávóival és az óta ő is hozzájuk tartozik. Ők viszonylag visszafogják, az addig elkanászodott JungKookot és megkérték, hogy ne keveredjen, több bajba, vagy ki teszik.
- Hogy került közéjük?
- Na, ez jó kérdés, mikor beszéltem vele erről ő csak annyit mondott, hogy „Kemény munka árán” hogy mi volt az, azt nem tudom, soha nem árulta el.
- Értem – bólintott egyet Lucy.
- Kilencedik osztályban a jegyei kezdtek felfele ívelni, egyre jobb lett a magatartása, de van az a fránya történelem meg az angol és Japán… Áh… . Azokból majdnem meghúzták. Mesélte egyszer Kook, hogy mikor az általánosba meg érkeztek a félévi eredményei, a volt osztályfőnöke és a volt igazgatója meglátogatták és megdicsérték milyen sokat változott.
- Igen? Azóta beszéltetek?
- Persze tegnap is átjött. Heti szinten találkozgatunk, és mindig kérdezgeti, hogy: „Lucy hogy van? Mikor jönnek vissza? Olyan jó lenne legalább egyszer látni” Ezeket, mindig olyan nagy áhítattal, és olyan sok érzelemmel mondja, hogy csak, na. Látszik rajta hogy nagyon jó barátok voltatok. Nagyon sokszor elmondta a nyakláncotok történetét…
- Tényleg a nyakláncról jut eszembe… - szakította félbe Kimi beszédét MinAh – 2 hete egy 7 tagú fiú banda zaklatott egy idős bácsit én meg megmentettem. – mondta nagy büszkeséggel MinAh
- Igen?! – ámuldozott barátnője.
- Igen, később egy fiú jött utánam, elmondta, hogy ő is velük volt, tudod azokkal, akik zaklatták a bácsit. Elkezdett kérdezősködni a nyakláncomról, majd mondott egy furcsa dolgot! – lehorgasztotta a fejét a mesélő lány és úgy nézte a földet.
- Furcsa… dolgot? – kérdezett vissza Kimi kicsit bizonytalanul.
- Aha, azt mondta, hogy az egyik barátjának is pont ugyan ilyenje van – előhúzta a nyakláncot a pólója alól - és ami a legrosszabb – folytatta – hogy a fiú is ott volt a között a 7 fiú között. - mély csend szált le közéjük, amit Lucy szipogása szakított félbe.

   Kimi megölelte barátnőjét, és elkezdte simogatni barátnője bal kezét, miközben jobb vállára dőlt. „Semmi baj, majd ha a sors is, azt akarja, akkor ismét találkozni fogtok, de ezúttal „remélem” észreveszitek majd egymást!” Vigasztalta, a szomorkás hangulatú barátnőjét, majd tíz perccel később arra kérte, hogy induljon haza, hiszen az óra már 21:30-at mutat! 
    Kimi taxit hívott barátnőjének, miután megérkezett a taxi Lucy beült a hátsó ülésre és búcsúzásul megölelte legjobb barátnőjét.   

  Miután elindult az autó a hátsó ablakon keresztül integetett ki barátnőjének, aki válaszképpen ugrált és integetett. A taxi befordult balra a Han-Folyóval párhuzamosan futó 2 sávos autóútra, amelynek jobb oldalán a folyó, míg bal oldalán az üzletek kirakatai sorakoztak. A Han-Folyó most mélyen feküdt medrében és mellette a rakpart és a város. A rakparton néhány hajó kötött ki, megszabadulva rakományaitól, melyek az üzletek polcaira voltak szánva. A rakpartot a sétálótól, ami olyan hosszúnak tűnt mintha a végtelenségbe nyúlna, a folyó felől múlt századi súlyos, kovácsolt vaskerítés szegélyezte, míg a másik oldalról egy hosszú zöld sáv zárta le a gyalogosoknak szánt teret. A sétányon, alig átölelhető nagy koronájú fák álltak, amik alatt szép, íves padok és a szépen gondozott pázsit nőtt.

   21 óra 45 perckor JungKook elindul haza a sétány menti gyalog úton, unta már a várakozást – az idő későre jár hosszú az út hazafelé – enyhe fuvallat simítja az arcokat, ami kellemessé teszi a nyári levegőt. A fények visszatükröződnek a nyugodt víztükrön. Előveszi fülhallgatóját már éppen rakta volna fülébe, mikor a vele szembe haladó taxiból észreveszi a kifelé merengő lányt. Ahogy a taxi halad, úgy fordul JungKook is. A taxi ablaka le van húzva és úgy süvít befele a levegő, ami meglengeti Lucy gyönyörű barna haját. 
    Abban a pillanatban mikor elhaladnak egymás mellet, tekintetük találkozott. Mind a kettőjükben végigfutott egy érzés. Egy érzés, amit régen éreztek, akkor, amikor együtt játszottak. Mind a ketten beleborzongtak ebbe az érzésbe. Kook nem bírta úgy volt vele, „Megpróbálom!” Egy hatalmas levegőt vett, amivel megtöltötte tüdejét és amilyen hangosan csak tudta kiengedte a levegőt (Kiáltott).

  LUCY!!

   Mikor meghallotta a lány a nevét hirtelen hátrafordult a kocsiban, miközben szívéhez kapott. A lányban elkezdtek kavarogni a múlt érzései, az mikor eljött a búcsúzás pillanata és úgy, mint az előbb JungKook kiáltotta a nevét. Szívszorító pillanat volt.

- Kook? – kérdezte magában.