5. rész - Végre...

   Szöul, Dél-Korea fővárosa, nyüzsög, mint mindig. Szép napra virradtunk, a madarak csicseregnek, amik mellet elengedhetetlen, egy ilyen nagyvárosban a kocsisok dudaszója, amivel furcsa módon akarják közölni a másikkal akaratukat vagy így akarják a másikat „helyre” utasítani az „eltévedt” autósokat. A mai nap még csak reggel nyolc óránál jár, de már a szokásosnál is több gyerek mászkál az utcákon. Szeptember van, elkezdődött az iskola. A városban szinte minden tizedik méteren legalább tíz tanulót lehet látni. A szorgos diákok felvették, a kötelező egyenruhát, kinek szoknya, kinek nadrág, hátukra pedig táskát aggattak, úgy indultak az iskolába. 
- Tíz perc indulásig kicsim, nem szeretném, ha elkésnél az első iskola napodról! - siettette lányát Mr. Park.
- Igen, édesapám! -  katonás tisztelgés képen vigyázz állásba vágta magát.

   Felsietett szobájába, ahol a sminkes asztal elé leülve egy leheletnyi sminket helyezett fel, tökéletes arcára, az asztaltól felállva még megnézte magát a nagy tükörben, majd pedig egy elégedett halvány mosolyt küldött maga felé a tükrön keresztül.  Hátára kapta halvány rózsaszín Converse hátitáskáját és már indult is le az ajtóhoz, amikor hirtelen, rossz előérzete lett. „Hiányzik valami” 
- A nyaklánc! - mondta, de szinte alig hagyta el száját ez az aprócska mondat, máris szaladt vissza, hogy megkeresse azt.
- MinAh, kérlek, el fogunk késni! - kiabált fel anyja, aki állást kapott abban az iskolában, ahova lánya is fog járni. Katee lesz az új japán tanárnő.
- Egy pillanat máris megyek anya, csak keresem a nyakláncomat!
- Azt este a fürdőszobában hagytad.
    Futott is a lenti fürdőszobába útközben odasietett anyukájához megölelte és fülébe súgta „Életmentő vagy!” A fürdőszobában szerencséjére hamar megtalálta az elvesztenek hitt nyakláncot és már indulhattak is. Mindössze húsz perces autókázás után meg is érkeztek a hatalmas iskolába, ami összesen hatszáz tanulónak nyújt tanulási lehetőségeket. Az iskolában van a normál gimi tagozat, a zene tagozat, az ének tagozat, a táncművészet tagozat, az angol nyelvi tagozat… és a többi kifejezetten nyelvekre szakosul tagozat. Ezeket még kiegészíti a kifejezetten tantárgyakra szakosult tagozatok, mint például a biológia, földrajz, történelem, irodalom, nyelvtan és a testnevelés. Az iskola ilyen szempontból elit iskolának számít, így érthető is, hogy nehéz oda bekerülni, de még nehezebb bent maradni.

- Jeon JungKook azonnal kimászol az ágyból és indulsz az iskolába, most! - rontott be a szobába a fiú apja - harminc perc és becsengetnek, te meg még alszol?!
- Hogy mennyi? - pattant fel az ágyából úgy, mint akinek ellőttek egy puskagolyót a feje mellet.
- Harminc perc siess… elviszlek tekintettel arra, hogy ez az első napot, mint 10/m osztályos szóval, siess, tíz perced van, hogy elkészülj.

  A kapott idő fele alatt, fel öltözött, így maradék öt percet a haja igazgatásával töltötte, és a külseje igazításával. Gyorsan fogat mosott és már indultak is apukájával. Az autóban ülve az anyós ülésen az előtte guruló autókat figyelte. Elgondolkozott azon, hogy Lucy melyik iskolába járhat, el sem tudta képzelni, mi lesz, ha nem találkozhat vele, vagy mi rosszabb hogy egy szót sem válthat vele. 
   Az iskola előtti parkolóba két autó kanyarodott be egymás után. Az egyikből Katee és Lucy szálltak ki, míg a másikból JungKook és apja. A két nő megköszönte, hogy elhozták ide őket, és sietve indultak az iskola belseje felé, hogy végre elkezdődjön itt újra, az életük. A másik kocsiból kiszálló fiú, csak meghajolt apja előtt, kezet fogott vele, és egy szó nélkül eltűnt az iskola kovácsolt vas kerítései mögött. 
   Mindkét sofőr ismételten beszállni készült az autóba. Mind a ketten egyszerre végig simítottak autójuk tetején, majd beültek az autóba, beindították a motort és elindultak vele a maguk útjára.

Mint

   Kateet és Lucyt meleg, kellemes fogadtatásban részesítették az itt dolgozók. Mindenki köszönt nekik, hiszen tudták, hogy kik ők, és hogy honnan jöttek. Az iskola méreteihez képes, könnyen terjednek a hírek. Az igazgató úr a tanári kar előtt, köszöntötte őket, és minden tanárt egyesével bemutatott. Lucy megkapta az új órarendjét, míg Katee az új tanári beosztását. Az újdonsült diáklányért, hamarosan megérkezett a diáktanács elnöknője is, Mint.
- Szia, Mint vagyok! - illedelmesen meghajolt.
- Szia, én pedig MinAh de mindenki Lucynek hív! - viszonozta kedvességét.
- Ha nem tévedek, te vagy az Amerikai bajnok, aki idén kezdi it tanulmányait, igaz? - érdeklődött. Mint egy nagyon kíváncsi és ügyes teremtés, aki szereti leellenőrizni a másikat, még mielőtt az az iskolába belépne és elkezdené tanulmányait, emiatt van kevés barátja.
- I-Igen - dadogta.
- Imádom, ahogy táncolsz! Társulnod kéne a tánccsapatunkhoz, igazi megtiszteltetés lenne számunkra az! - a komoly hangnemét átváltotta a kedves, megértő, amit akkor szokott használni, ha valakit tényleg megkedvelt, de az első találkozásnál még nem nagyon meri használni ezt az oldalát.
- Köszi, szépen, de egyelőre, még nem tudom mire lesz idő az iskola mellett, de ha lesz időm, akkor persze! - mosolyogva válaszolt.
- Na, akkor elkísérlek az osztályodhoz. - szorosan egymás mellett haladtak egészen az osztályterem ajtajáig.

- Megérkeztünk az osztálytermed elé, bemész egyedül, vagy bekísérjelek?
- Leköteleznél.

J-Hope

   Ahogy kinyitotta a diáktanács elnök az ajtót úgy lett egyre nagyobb a csend az osztályban, illetve, úgy szegeződött egyik pillanatról a másikra a tanulók szempárja az újonnan érkező lányokra. 
- Ah, MinAh, megérkeztél - fordult nagy mosollyal arcán felé az új osztályfőnök, majd vissza diákok felé - Figyelem osztály, köszöntsük körünkben az új osztálytársatokat. Kérlek, mutatkozz be nekünk, és mondj pár szót magadról!
- Sziasztok, az én nevem Park MinAh, 10 éve költöztünk Amerikába, mert apát áthelyezték oda, de a munka ismét vissza szólította szülőországomba. Hát... nem tudom, mit mondjak még magamról, de ha kérdeztek, akkor szívesen válaszolok.

    Az osztály nagyon szimpatikusan fogadta az új lányt, így mindenki kérdésekkel halmozta el. Idő közben Mint távozott, mert dolga volt még máshol, de megígérte Lucynek, hogy visszajön hozzá a következő nagy szünetben. Az óra utolsó másodperceiben Lucy tett egy fontos kijelentést, amit a többiek mosolyogva, és nevetgélve fogadtak.
- Ha kérhetek mindenkit, akkor hívjatok Lucynek! - azzal meghajolt és az osztályfőnök által mutatott helyre letette cuccát, majd az ajtóhoz ment, ahol már Mint várta.

   A két barátnő kiment az udvarra a többiekhez és ott fogyasztották el a tízóraikat, az egyik padnál. Ez idő alatt megérkeztek az iskola menő csávói is, akik szokásukhoz híven, gyilkolták a női szíveket, egyszerű de nagyszerű külsejükkel. Lucy is, épp úgy ahogy a többi lány is végig nézett a fiúkon, majd Lucy odasúgta Mintnek. 
- Mint… az a srác nekem ismerős... - és rámutatott Jiminre, de a srác külsejéhez nem tudta párosítani a srác nevét. 
- Lehet, hisz sok TV-s műsorban szerepeltek már, igen nagy sikerrel, na de gyere együnk.

- Új osztálytársam van! - jelentette ki HoSeok.
- Pasas? - kérdezte NamJoon.
- Nem! - válaszolta.
- Csaj? - kérdezte TaeHyung.
- Áh, nem gorilla… te idióta, hát, ha nem pasi, akkor jó hogy csaj. - válaszolt a cinikusan.
- Mi a neve? - kérdezte SeokJin.
- Park MinAh.
- Miért olyan ismerős nekem ez a név? - és elkezdte vakargatni a nem létező szakállát JiMin – Mondott valamit hogy mi a beceneve?
- Igen, az óra után megkért mindenkit, hogy hívja Lucynek!
- Tudtam, akkor azért volt olyan ismerős a neve. - csettintett egyet.

   Ennek hallatán JungKook szó szerint hanyatt esett. Így immáron a földön feküdt kiterülve, testével pedig csillagot formált. A név hallatán és spontán visszaemlékezés miatt ismét összerezzent. Szemei előtt lepergett az elmúlt hét eseménye az, amikor nem vette észre Lucyt az étteremben, a rémálmok sorozata, és az elmúlt emlékek az, amikor együtt játszottak a homokozóban. Legbelül, magába elhatározta, hogy mihelyst vége lesz az első tanítási napnak megkeresi a lányt, és elé áll.
- Kook veled meg mi van, úgy kidőltél, mint akibe belecsapott a villám. - mondta YoonGi viccesen.
- Bocs, megszédültem, nem pihentem ki magam - hárította el.
- Ügyes voltál maknae... jól áll neked a föld. - kiáltott oda Mint, minek hatására, a körülötte lévő összes lány elkezdett nevetni.
   A lányok és a fiúk csoportja között jó ha volt úgy tíz méter. Még nyugodt hangnemben is a két csapat között érezhető volt a feszültség, de most már, hogy Mint elindította, azt a bizonyos lavinát, így már szemmel láthatóvá vált ez az ellentét.
- Az új csaj igen hamar beilleszkedett az iskolamenő csajai közé. – mondta kissé flegmán, HoSeok.
- Mi? Melyik az? Hol? Melyik az? - ugrott fel helyéről JungKook és már HoSeokra is ugrott, akit majdnem felborított nagy lendületével.
- Mi az öcskös, csak nem csajozhatnád, van? - szólt be NamJoon
- Állj le vagy szétverlek. - fenyegetőzött JungKook.
- Gyere-gyere - provokálta tovább a leader.
   A lányok nagyokat derültek a fiúk kakaskodásán. Egymásnak kezdtek el sutyorogni a fiúk nevetséges viselkedése gyanánt. 
- Mi az fiúk nem bírjátok a gyűrődést? Vagy csak ennyire csaj hiányotok van? - kiáltott vissza Mint, mire a fiúk lefagyva egytől egyig rájuk néztek.
- Állj le kis csillag, a végén még a fényed el fog tűnni…
- Azt kötve hiszem YoonGi, én mindig ragyogni fogok, nem úgy, mint te.
- Na, majd meglátjuk.
- Srácok hagyjátok, már abba szükségem van még a dobhártyámra, na! Most már csend legyen! - szólt közbe Lucy, füleit fogva. A lányok pedig csodálkozva néztek az amúgy eddig csendes Lucyre.
   HoSeok odasétált JungKook mellé majd a fölébe súgta, hogy ő az a lány. A fiú, csak nyelni tudott egyet, semmi hang nem jött ki a száján. Pislogni is alig mert, hiszen félt, hogy eltűnik onnan, úgy mint a szivárvány.  Nem győzte csodálni a lányt, minden egyes részét részletesen végignézett és próbálta összehasonlítani a régi énjével. A lányok becsengő előtt felálltak a padoktól és elindultak a főépület felé elől haladt MinJeong mögötte DoHee, leghátul pedig Mint és Lucy.  Lucyben feltámadt ismét a hiány érzése, így reflexszerűen nyakához kapott.
- Lányok, elhagytam a nyakláncom… Visszamegyek, megkeresem.
- MinAh, akarom mondani Lucy - JungKook a név hallatára visszafordult - Majd veszel majd másikat! 
- De nem lehet, azt a nyakláncot egy nagyon fontos embertől kaptam nem hagyhatom el… mihelyst tudok, utánatok megyek, jó?
- Rendben van, de ne feledd el még öt perc és becsengetnek a második órára, ami neked Japán lesz.
- Igyekszem. - sietve szaladt vissza a padhoz, oda ahonnan elindultak pár perccel később.

   Először vagy háromszor körbesétált a pad körül, majd leguggolt megnézte közelebbről is a földet. A nagy keresésből egy ismeretlen hang zökkentette ki.
- Szia, MinAh! - ijedten fordult hátra.
- Oh… szia - válaszolta félvállról hátra nézve.
- Emlékszel még rám? - kérdezte a srác, amire a lány felállt közelebbről megnézte az arcát. 
- Igen, te vagy az a srác, aki zaklatta a bácsit, igaz?
- Nem csak én, de lényegében igen! - mosolyodott el.
- Örülök, JiMin a találkozásnak. - mosolyodott el, kezet fogott vele és már sietett is vissza az órájára.
   Ahogy visszatért a fiúkhoz, úgy halmozták el az egyre személyesebb kérdésekkel. JungKook adrenalin szintje úgy lett egyre magasabb, majd mikor már nem bírta, mindenkit ellökött JiMin közeléből elé állt és agresszív hangon rákezdett.
- Mi volt ez az előbb?
- Baráti találkozás - adta elő magát Jimin és egy huncut mosolyt húzott szájára. JiMin reakciója miatt, JungKook keze ökölbe rándult és egy hirtelen mozdulattal szájon ütötte az előtte álló JiMint, aki az ütés nagysága miatt a földre esett. Szája kicsattant és elkezdett vérezni.
- Mi a fészkes fenét művelsz? - ordított rá a földről, majd felpattant és már majdnem Kooknak rontott, de TaeHyung és YoonGi lefogta.
- Bocs, elkapott a hév.
- A hév, mi? - látszólag nem érdekelte mit mond Kook, de folytatta - Ismered a csajt?Igazán bemutathatnál akkor neki.
   JungKook keze ismét ökölbe szorult érezte, hogy megint meg fogja ütni, de SeokJin megfogta a vállát, egy biztató mosolyt küldött felé, majd pedig beinvitálta órára, hogy ezzel is elkerüljék a lehetséges további konfliktusokat. Erősen megrántotta a vállát és elindult a saját órájára. 
   Főhős fiúnk elméjében az a pillanat lebegett, amikor átadta JiMin Lucynek a követ. Ebből az elmélázott gondolkodásból az utolsó óra csengője emelte ki. Az utolsó órán véglegesen eldöntötte, hogy megkeresi Lucyt és elmond neki mindent. Órák után az oskola nagy kapujára támaszkodva várta a megfelelő pillanatot.

   Ebben az időpontban sok diák végzett, így sokan hagyták el az iskola épületét, minden lányt végig nézett, de egyik sem az volt, akit ő keresett. A diákok között volt az új japán nyelv tanár is, akit csak így ránézésre már nem kedvelt. A tanárnő megállt a kapu előtt, akihez egy lány lépett, megölelték egymást és egy autóhoz sétáltak. A tanárnő ült be először, majd másodjára a lány, aki nagyon hasonlított Lucyre. a lány még utoljára az iskola felé nézett és beszállt. JungKook kőszoborrá dermedt, akinek a szíve a torkában dobog. Percek elteltével az autó még mindig nem indult, kicsit feloldódva visszatámaszkodott a kapunak, ekkor kinyílt az autó ajtaja és kiszállt belőle Lucy, az autó pedig elhajtott.
   A lány egyedül sétált el abba az irányba, amerre az autó is ment, JungKook pedig követte, persze csak tisztes távolból. Miután elhaladtak az iskola körzetétől úgy ötszáz métert a fiú felgyorsított és addig a sebességig, amíg be nem érte Lucyt és meg nem tudta érinteni a vállát.  Mikor megfogta a vállát és a lány ránézett minden eddigi rossz érzése elhagyta ismét erőre kapott. A lány értetlenül állt előtte, aki csak annak ragyogó szempárjába tudott nézni. Minden kétsége elszállt, ez a lány biztos hogy Lucy.
- Segíthetek? - kérdezte a lány.
- Végre… - csuklott el a fiú hangja. Ösztönösen közelebb lépett hozzá és megölelte. 
Teljesen lesokkolva állta a lány az ölelést, nem tudta elképzelni, hogy ezt most mire is vélje. De elfogta egy DeJaVu érzés, ami nem tántorított mellőle. Szíve erősebben kezdett el dobogni, boldogságot árasztott magából, de ép esze azt mondta neki, hogy ez így nem jó. Maga elé csúsztatta kezét és erősen ellöket magától a tolakodó fiút.
- Nem értem, mit képzelsz te magadról, hogy lehetsz ilyen nyomulós?! - hátat fordított az előtte álló megszeppent fiúnak és elindult még gyorsabban. De alig, hogy tett volna pár lépést JungKook megfogta a karját és visszafordította.
- Ne haragudj… - tette hozzá lehorgasztott fejjel - én… én csak…
- Igen?

- Én csak szerettem volna megnézni valamit.
- Mit? - értettlenül állt az eset előtt, de valami azt sugallta belülről, hogy jó úton jár, így visszakérdezett.
- Megmutatnád nekem a nyakláncod? - kérdezte félve, de annál ártatlanabbul. 
- Miért érdekel téged a nyakláncom?
- Kérlek, csak mutasd meg! - hangja könyörgővé vált.

Lucy pólója alól előhúzta medálját és a fiú felé tartotta. Miután a fiú jó alaposan szemügyre vette a medált. Nagy mosolyt engedett el, és a szívéhez nyúlt, jobb kezével.
- Mi az? Valami… baj… van? - a lány arcába szökötta vér, és elpirulva állt JungKook előtt - Csak… nem…? - tette szája elé kezét.

JungKook inge alól előhúzta medál másik felét majd a két felet eggyé olvasztotta. Lucy szemében könnyek gyűltek össze, mikor meglátta, hogy a két fél tökéletesen passzol egymáshoz. Mindkettőjük szemében öröm könnyek gyűltek, Lucy JungKook nyakába ugrott, a fiú pedig a lány derekánál fogva húzta még közelebb magához. Letette a földre és megtörölték egymás könnyes szemeit. Nagyot nevettek az előbbieken és beszélgetve tovább indultak.
   Útközben beszélgettek, nevetgéltek és egymást szórakoztatták a különféle történeteikkel. Útközben az egyik utca sarkán megláttak egy nagy játszóteret és abban egy homokozót. Mind a ketten egymásra néztek, mosolyra állsz szájuk, úgy mintha mind a ketten arra várnának, hogy a másik feltegye a kérdés.
- Kook, szerinted jók vagyunk még egyre? - törte meg a csendet Lucy.

- Nosztalgiázni, persze! - válaszolta határozottam, Kook.

- Verseny?

- Verseny!

- 3… 2… 1… Go! - kiáltotta a lány, már futott is volna, de a fiú derekánál fogva visszahúzta, hogy ez által ő kerüljön előnybe, hátra fordította és elengedte a fiú szaladt a homokozó irányába és mögötte pedig a lány. Mind a ketten kifulladva értek a homokozóhoz.

- Kis csaló, vagy Jeon JungKook, aljas csaló vagy… - mondta egy levegővel, majd levegőhiány miatt kezével rátámaszkodott a fiú vállára és úgy nézték a temérdek homokot.
   Belemerültek a nagy játékba, Iskolai egyenruhájukon egyre kevesebb volt az olyan hely nem volt homok. Alagutat ástak és várakat építettek. Újra átélték a régmúlt eseményeit. Körülöttük a kisgyerekek is nagyobb kedvvel játszottak a homokozóban.
- Jó a homokvár építési technikát. - dicsérte meg Lucyt.

- Jó tanárom volt… - mosolyogva nézett fel tanítójára.
- Lassan indulnunk kell, mert a végén még a szülei aggódni fognak.
- Miért? - mondta nyafogva - Tieid nem?

- Nekik az a csoda, ha este 10 előtt haza érek!

- Az igen… - tapsol - gratulálok. 

- Ne kötekedj, mert megjárod… - fenyegetőzött nevetve JungKook.
- Jaj, de félek… - szól vissza a lány.
- Ajánlom, hogy fuss…

   Lucy egyből felállt s futásnak eredt, de hiába a nagy előnyt JungKook könnyedén utolérte. Derekánál fogva visszahúzta, mire Lucy majdnem felsikoltott, de gyorsan Kook szájára tapasztotta jobb tenyerét. A másikra mosolyogtak és elváltak egymástól. Kook visszasétált és a földről felvette a táskákat, mind a kettőt hátára tette, úgy sétáltak egymás mellett.

   Este hét óra fele járt az idő, végigsétáltak a Han-folyó partján a naplementében, miközben beszélgettek, a múltról, és arról hogy mi is történt ez alatt a 10 év alatt.  Kevesebb mint félórányi séta után megérkeztek Lucyék házához.
- Itt laktatok akkor is, ugye jól emlékszem? - és végigmérte a házat tekintetével.
- Igen, csak most jobb - szemét a házra majd a fiúra vetette - Fejlettebb.
- Nagyszerű… - halkult el a srác.
- De most mennem kell be. Még nem fedtem be a könyveimet. Légy jó, szia.
- Szia - lehajtott fejjel állt a kapuban. Lassan felemelte fejét és észrevette, hogy Lucy sem mozog olyan gyorsan mint, ahogy eddig tette. JungKookben volt egy késztetés, ami arra ösztönözte, hogy megmozduljon. Lábai egymás elé pakolta, egyre gyorsabban. A ház ajtajában utolérte Lucyt, maga felé fordította és megölelte jó szorosan. Arcát hajába fúrta, és még erősebben ölelte. Hajának édes vaníliás illata van. Lucy egyből viszonozta, ezt a szép gesztust. Karjait iksz alakban hátához tapasztotta fejét pedig mellkasához nyomta oldalasan. Lassan szívük átvette a másik dobbanásának ütemét, így már azok is egy ütemre dobbantak. Kook kicsit kiegyenesedett és Lucy fülébe súgta, azt, amit a szíve diktál.
- Kérlek soha többet ne tűnj el!