4. rész - A közmunka

„ Ott állok a sötét utcán és két gyermeket nézek. Egy fiút és egy lányt. Körülöttük minden sötét és csak ők és én vagyunk egy-egy fényoszlop állttal megvilágított helyen. Ők nem látnak, és nem hallanak engem, csak én őket. Játszanak. Pontosabban mondva homokoznak. Közelebb megyek, de arcukat nem látom, olyan mintha nem lenne arcuk. Eltelik egy kis idő, két felnőtt férfi jön. A lányt jobbra, míg a fiút balra viszik, külön utakra. A kis csemeték rúgkapálnak majd egyszer csak a nagy sírás átvált mély nyomasztó csenddé. Alattam meg nyílik a föld és zuhanok. Zuhanok a föld középpontja felé, és érzem, ahogy minden körülöttem egyre melegebb. Zuhanok… de nem tudom hova és hogy miért? Kis idővel később a fiú arca jelenik meg előttem, szívem megdobban „Én vagyok az” – mondtam. Zuhanás közben látom, hogy gyermekkori énem kinyújtja, kezét egy autó után majd ordítsa. „LUCY!” De válasz nem jön. Földet érek, de immáron egy poros piszkos helyre. Hamarosan magamhoz tértem, fejem megfogtam, mert éreztem, hogy fáj. Fekvő pozícióból ülő pozícióba helyezem testem és úgy nézem a szemem előtt történő eseményeket. Egy nő, egy gyönyörű nő sétál oda a fiúhoz, aki mellet már, nincs a lány. Ölébe veszi a tetőtől talpig homokos fiúcskát, jobb kezével megigazítja az kis világoskék pólóját, majd így szól „Gyere, JungKook menjünk haza!”… –Anya- Mondtam hangosan, de hiába, hisz nem hallotta. Mikor megfordult a nő, olyan volt mintha szívemet tépték volna szét. A nő… akit anyámnak hittem… nem volt más… mint… Lucy. „De miért vagyok a kezében?– gondolkoztam. Majd leülnek egy padra és ott beszélgetnek, én is odamegyek, leülök Lucy mellé. Kezemet hátához akarom érinteni, de nem megy, átsuhan testén a karom. Olyan, mint egy szellem. Majd bársonyos hangján megszólal „Fiam!” – Fiam? –kiálltok fel, nagy megdöbbenésemre – „… apád… Édesapád meghalt!” Jelentette, aki a felnőtt Lucy. A kis JungKook anyja ölébe borult és sírt. „De ki a gyerek apja?” – kiáltom le az előttem ülő nőt, aki féltően öleli gyermekét, miközben fejét mellkasához szorítja, hogy úgy is érzékeltesse gyermekével, hogy fontos számára. Majd egyszer csak a nő azaz Lucy fejét felemeli az akkor már csillagos égre. Nem bírtam tovább, meg kellet tudnom ki az apám, vagyis a gyerek apja, ismét kiáltottam. „Lucy… mond el… kérlek… ki a gyerek apja?” – mondtam a végét már könnyes szemekkel néztem rá. ~ „Szóval meghallotta!” Gondoltam.  Fejét felém fordította s, a szemembe néz. Kedves mosollyal és egyszerűen ellenállhatatlan szerénységgel válaszol nekem „Te vagy az apja, JungKook!” - El sem hittem, amit hallottam, „hogy én?”  Meg akartam ölelni „családomat” de hiába kicsúsztak karjaim közül. Elkezdtek aranysárga fényben úszni. Akárhogy, és akármilyen erősen is szorítottam magamhoz őket, nem tudtam őket maradásra bírni. Eltűntek, és nyomukba csak apró csillagok maradtak mik egyszer-kétszer még felvillantak, és amiket a végén elnyelt a homály. Alattam a föld ismételten megnyílt, megint zuhantam, előttem Lucy és az én gyermekkori arcom lebegett, de egyikük sem mosolygott. Sírtak. – LUCY – kiabáltam utánuk, de ők csak egyre-egyre távolabb jártak tőlem, mikor elnyelt engem a feneketlen mélység!” 

- Lucy! - Kiáltotta az éjszaka kellős közepén felriadt fiú, miközben szívhez kapott és hangosan zilálni kezdett.

- Két hete csak ezt álmodom, mi van velem? – kérdezte.
   Egyre gyorsabban vette a levegőt. Erőt vett magán és kisétált a fürdőszobáig, ott a mosdókagyló szélére támaszkodott és lehorgasztott fejjel nézte annak alját, miközben még mindig, igen gyorsan kapkodta a levegőt. Felemelte fejét és a tükörbe nézett, meglepődve vette magán észre, hogy igencsak elvan, aludva a haja, és hogy teljesen bele izzadt ebbe a rémálomba. Hideg vízzel megmosta arcát többször is. De hatástalan volt. Így hát, arra az elhatározásra jutott, hogy ismételten le zuhanyozik. Levette fehér testpólóját, ami egyben a pizsama pólója is volt, majd pizsama nadrágját is és beállt a zuhanyzóba. Megfelelő hőmérsékletre állította a vizet. Tíz percig csak ott állt a zuhany alatt, miközben jobb kezével a falat támasztotta, és fejét a tökéletes vízsugár alá nyomta. Húsz percnyi „felesleges” vízfogyasztás után kiszállt a zuhany alól, megtörülközött és visszaöltözött pizsama ruhába. Nem volt kedve visszakúszni az ágyába így hát, lehajtotta a WC ülőke fedelét ráült és úgy aludt el.
   Másnap reggel anyukája menne be a fürdőszobába, amikor meglátta, hogy legkisebb fiacskája elaludt a WC-n ülve.

- Már megint, rémálma volt! – mondta miközben ingatta jobbra és ballra a fejét.

Leguggolt a WC-n ülő fia elé két kezét térdére rakta és kellemes, lágy, de szerény hangon fel kelltette fiát.

- JungKook, ideje lesz vissza menni, aludni az ágyadba, hisz a fürdőszoba nem csak a tiéd. – mosolyodott el

Közben az anya a fiú vállát megfogta és úgy nézett fia lehunyt szemébe. Riadtan nézett fel Kook anyjára, majd rá kiabálta.

- Lucy! – és nyakába ugrott.

- Fiam, én az anyád vagyok, de hívhatsz Lucy-nek is, ha neked az úgy jobb, de ha így folytatod, anyát kirúgják a munkahelyéről, mert elkésik – mondta egy szám harmadik alakban.
   Kook belenézett anyja csillogó barna szemeibe, majd felállt, édesanyjával együtt, megölelte és felsóhajtott majd anyja fülébe súgta: „De jó hogy csak egy álom volt!”

- Menj a szobádba, és még aludj, egy kicsit még csak reggel 6 óra van! Már csak 2-3 hét van az iskolakezdésig pihend ki magad, mert a tizedik nehezebb lesz, mint a kilencedik.  - Illedelmesen szót fogadva anyjának, megtette amire kérte. Délben jött fel Mr. Jeong, hogy felkeltse még alvó fiacskáját.

- KOOK! – kiabálja, az apa miközben kicsapja az ajtót - gyere ebédelni.

- Ha? – nyöszörgi ki Kook.

- Semmi „Haa” Gyere ebédelni és kész!

   Felült az ágyon törökülésbe megfogta fejét és maga elé bámult. Tíz perccel később felállt és elment átöltözni. Lement megebédelt és éppen hogy befejezte az ebédet már barátai Suga, J-Hope és Jimin már csengettek is, hogy elkérjék otthonról a banda legfiatalabb tagját.

- Apa, én most elmegyek, majd este fele jövök haza. Telefon nálam, ha valami van, hívj!

- De itt lenne az ideje, hogy átnézd a múlt évi tananyagot, hogy jobbak legyenek az év elei felmérőid.

- Majd megcsinálom, úgyis van még egy fél hónap a suli kezdésig.  - Azzal kilépett az ajtón és már mentek is a megbeszélt találkozó helyre. A közeli park

tökéletes volt ehhez, szóval ott már várta őket SeokJin , NamJoon, és TaeHyung.  Mindenki mindenkivel pacsizott egy sort, majd a vezető vagyis NamJoon feltette a nap kérdését.

- Mit is csináljunk ma?

- Valami ötlete van valakinek, csak mert nekem semmi sincs. – jelentette ki SeokJin, miközben elült egy padra.

- Hé, srácok mi lenne, ha elmennénk abba a király boltba, ami a Han-Folyó partjánál lévő üzletsornál van, és ott megnéznénk a gördeszkákat?

- Ez jó ötlet! – ujjongott mindenki.

Miért pont a Han-Folyó partjához. Miéééért? – nyafogott JungKook.

- Miért, tán’ baj? – kérdezte NamJoon.

- Még mit nem… - válaszolta JungKook a végét elharapva.

- Akkor, ha senkinek sincs ellenére akkor akár indulhatunk is. – Jelentette ki Suga és már indultak is.

   Alig fél órányi sétálás után meg is érkeztek, ahhoz a bizonyos bolthoz. Úgy döntöttek, hogy inkább kívülről figyelik meg a benti értékesebbnél-értékesebb gördeszkákat, sapkákat és az egyéb vagány stílusú holmikat. A bolt előtt a srácok elkezdtek baráti alapon lökdösődni. Szokásukhoz hűen, ezt csinálták. Ez a lökdösődés addig fajult, míg az egyikük meg nem lökte JungKookot, olyan szinten, hogy az egyenesen a kirakatnak repüljön, és azzal a lendülettel betörje annak üvegét. A többiek megijedtek és elfutottak, barátjukat pedig otthagyták a bajban és az üvegszilánkok között. Egy perc sem tele bele és már jött is a nagydarab, biztonsági őr aki, a boltba bevezette a „bűnözőt” és ott leültette egy székre mondván "Itt most megvárod szépen a rendőröket!” Alig telt bele tíz perc és már ott is voltak a rendőrök. Rá öt percre pedig, JungKook apja is megérkezett. A fiatal „bűnöző” elmondta, töviről-hegyire hogy mi is történt, majd az egyik rendőr megszólalt.

- Mivel még nem nagykorú ezért nem büntethető, így hát közmunkára kell mennie, hogy a büntetését letöltse.

- Hogy mi? Közmunka?

- Igen.

- Apa csinálj, valamit! – könyörgött apjának a fiú.

- Nem Kookei, ezúttal te fogod magad kihúzni a slamasztikából. Tanuld meg, hogyan kell felelősséget vállalni a tetteidért

- Na de apaaa…

- Semmi de! Rendőr úr és akkor mit kell csinálni a bajkeverő fiamnak! – lenézett a széken összekuporodva ülő fiára, rosszalló tekintettel, összefont karokkal.

- Felhívom a rendőrfőnököt és megkérdezem, hogy mi legyen a fiúval. - A beszélgetés után feszült csend lett úrrá a boltban. Amit a rendőr ismételt megjelenő jelenléte tört meg. Elmondta, hogy mire is jutottak a rendőrfőnökkel való beszélgetés után, amire mindenki különböző módon reagált.

- Öcsém… Nem lehetne kicsit később kezdeni? – Nyavalygott JungKook.

- Hahaha… na, erre kíváncsi leszek! JungKook meg a felszolgálás! – nevetett az apa.

- Na, akkor gyakori vendég leszek ott, az is biztos! – mondta nagyokat kacagva az eladó.

   Az ítélet ki hirdetés után apa és fia eltávozhatott a „tetthelyről” egyetlen feltétellel, hogy holnap már kezd is az újdonsült munkahelyén, Kook. A fiú elindult megkeresni barátait így hát elment a mai nap találkozási helyére. Jól gondolta, hiszen mindenki ott volt. Kérdezősködtek, hogy mi is történt az eset után.

- Köszi, szépen srácok, hogy ott hagytatok a szarban. Nagyon kedvesek vagytok, mondhatom és igen jó barátok – pattogott JungKook – most miattatok közmunkára kell járnom, minden egyes nap, iskolakezdésig!- Kook idegkitörése után mindenki elkezdett nevetni, nem tudom, lehet azért mert, hogy olyan „szerencsétlen” hogy csak ő kap ilyen melót vagy csak, pusztán azért mert, hogy olyan bénán jól adta elő magát! Na, szóval, volt olyan, aki a földön fetrengett a nevetéstől, és volt olyan is, aki szimplán a nem létező sörhasát fogta.

- Ez nem vicces – folytatta miközben már ő maga is nevetett balszerencséjén – ez egyáltalán nem vicces, nem ti fogtok egy étteremben felszolgálót játszani két héten keresztül reggel öttől este hétig! - Erre mindenki még jobban elkezdett nevetni, még az illetékes személy is. Miután lecsendesedtek a kedélyek, egytől-egyig mindenki bocsánatot kért JungKooktól, amiért ott hagyták őt. Estére a fiúk többségében volt alkohol. Az óra már jóval elhagyta az éhfélt, de még az újdonsült Pincér még most sem aludt, sőt még a háza közelében sem volt. De a hajnali órák után már haza is ért és már álomra is hajtotta fejét. 

Egy új nap, új esélyek és egy új barát és egy új munkahely. Ah, milyen szép párosítás. Szerencsére az étterem nem volt olyan messze a fiú lakásától, így nem kellet „viszonylag” korán kelni.  Fél ötkor felkelt  és már készült is a munkába.

- Apám, el fogok késni, ha nem sietek.

    Reggel öt óra és Kook még nincs a munkahelyén. Öt perces késéssel igaz, de megérkezett. Kapott egy kis fejmosást, miszerint ide pontosan kell jönni. Az első nap eléggé nyögvenyelősen ment, akarta is csinálni, meg nem is. Még az nap este összehívott egy találkozót a srácokkal és külön egyet Kimi-vel. A srácoknak is ugyan azt mondta, mint Kiminek.

- Szeretném, ha a munkahelyemen tartanánk a dolgozó- vendég szerepét. Szóval, azt szeretném, hogy csak a munkán kívül beszélhessünk barátként, és a munkában meg tartsuk meg a tisztes távolságot. Ugye értitek, hogy miről beszélek?

- Igen, persze! – Mondták egyszerre a fiúk és egy másik időpontban, de ugyan azon a napon Kimi is!

Ahogy teltek múltak a napok a srác úgy jött bele egyre jobban a munkába, úgy barátkozott össze a munkatársaival és úgy lett egyre kedvesebb a vendégekkel. De azonban Kimi kitalált egy tervet, hogy hogyan hozhatná össze a két régen látott barátot. A terv nagyon egyszerű volt, ami csak négy fázisból állt.

1.     Lépés: Ő és Lucy odamennek abba az étterembe, ahol Kook dolgozik.

2.     Lépés: Kérik, hogy JungKook legyen a felszolgálójuk

3.     Lépés: Bemutatja egymásnak a két egyént

4.     Lépés: És a végén mindenki ujjong és Happy! 

- Szia Lucy, van egy nagyszerű étterem a belvárosban van kedved eljönni velem? – kérdezte telefonon keresztül Kimi.
- Oh, ez remek ötlet, mikor és hol találkozunk?

Ilyen a felszolgálók ruhája

- Holnap, olyan délután 1 óra körül érted megyek az úgy jó lesz?
- Tökélet.
- Akkor most megyek, légy jó, szia!
- Szia, Kimi.

   Másnap Kimi pontosan délután egykor ott volt Lucy házánál. Alig telt bele harminc perc, már ott is voltak az étterem előtt.
- Készen állsz? – kérdezte Kimi.
- Mégis mire? Ez csak egy étterem… - értetlenkedett Lucy. 
- Igaz… - hallgatott el Kimi.

   Beléptek, és egy igen elegáns pincér jött eléjük köszönteni őket. Kimi észrevette, hogy az a pincér JungKook, és a fiú is észrevette a Kimit, csak nem tudta, hogy ki a mellette álló lány. A pincér odavezette a két lányt egy szép asztalhoz, ami a sarokban volt, mind a kettő lánynak egyesével oda ment és kihúzta a széket. Úgy, mint egy igazi úriember. A pincér Kook elment a menülapért, majd miután visszament bele is kezdett a szokásos szlogenbe.

- Üdvözlöm önöket, éttermünkben, remélem, jól fogják érezni magukat és remélem, hogy meg lesznek elégedve a kiszolgálással is. Ha választottak kérem, szóljanak, és mihelyst tudom, hozom önöknek, hölgyeim. – Azzal meghajolt a pincér már indult vissza.

- Elnézést pincér úr… - szólt közbe Kimi. 

- Igen hölgyem…

- Ön mit gondol a barátnőmről? - a fiúnak és a lánynak a pillantása találkozott. Mind a kettőjük szíve elkezdett hevesebben verni, de egyikük sem vette észre a másikat.

- Újonc gyere vissza a pénztárhoz – kiabálta az egyik munkatárs.

- Elnézésüket kérem, most mennem kell – elmosolyodott és hátat fordítva elment.

- Lucy, várj meg itt, elmegyek a mosdóba! – mondta Kimi, és már ott sem volt. JungKook után ment, aki akkor már a pénztárban állt.

- Kook el kell mondanom valamit!

- Kimi, ne most ez a munkahelyem, nem emlékszel mit beszéltünk meg?

- De… Kook az a lány…

- Semmi de – szakította félbe JungKook – mondom ez a munkahelyem, ha akarsz valamit majd este hét óra után, miután lejárt a munkaidőm és most kérem, foglaljon helyet, és ha választott a menüpontokból, majd akkor kérem, szóljon. – azzal Kimi sarkon fordult, de féloldaliról még mormogott még egyet. 

- Hülye vagy, JungKook! – mondta durcásan.

    Kimi visszament az asztalhoz, tíz perc múlva már mind a ketten választottak valamit, ami jó ebédre. Leadták a rendelést a pincér majd negyed óra alatt fel is szolgált.  Az ebédet éppen hogy befejezték Lucyt már telefonon is keresték, hogy menjen nagyon gyorsan haza, mert el kell utazniuk Busanra egy üzleti tárgyalásra, ahol a családnak is részt kell vennie. Lucy hívott egy taxit elköszönt Kimitől és már ment is ki az étterem elé, hogy ott várja meg a taxit.

- Akkor ezt felesben fizetünk. – és már nyomott is egy kis pénz barátnője kezébe.

 Kimi elindult a pénztárhoz hogy kifizesse a mai ebédjüket. Oda adta a pénzt JungKooknak, aki a pénztárba tette, megköszönte, hogy ezt az éttermet választották. Kimi nem bírta tovább, így egy féloldalas mosoly keretei között közölte a fiúval a fájdalmas tényt.

- Egyébként az a lány velemm Lucy volt!

A fiú ennek hallatára, mint akit puskából lőttek ki, olyan gyorsan szaladt az étterem elé, hogy még utolérje a lányt.     Az étterem előtt jobbra- majd balra nézett. Mikor a tekintete a jobboldali irányba tévedt, észrevette, hogy egy lány éppen egy taxiba ül be. Minden erejét összeszedte a végső hajrára és elkezdett futni miközben az ég csatornái megnyíltak és úgy kezdett el szakadni az eső, mintha dézsából öntötték volna. Az alig százötven méteres távolt, majd húsz-harminc másodperc alatt tette meg. De még ez is túl lassúnak bizonyult, hisz mikor már oda ért a taxinak már hűlt helye sem maradt. 
    A fiú térdre ereszkedve, fejét lehajtva pásztázta a vizes betont, amin már kisebb nagyobb víztócsák hevertek, a nagy esőzés miatt. Erőt vett magán és a térdelő kutyapózból a még mindig pincérnek öltözött fiú felállt és a sötét elborult égre vetette tekintetét. Haja, ruhája mindene csurom víz volt már. Arcára a rá eső, esőcseppek olyanok voltak mintha sírna, és minden egyes csepp égett az arcán. Hirtelen egy esernyőt vélt felfedezni a feje fölött, mikor ránézett az illetőre, kissé meglepődve, de megnyugodva mondta.
- Tíz év alatt, ez hányadik botlásom, amit nem kellet volna elszenvednem, ha rád hallgatok?
- Tizenötödik.
- Legközelebb szerinted észreveszem őt?
- Bízom benne. – nyugtatta Kimi és kezét a fiú vállára tette – ideje lesz haza menni!
- Még nincs vége a munkaidőmnek!
- Majd beállok én helyetted! Pihend ki a mai nap eseményeit, meg úgy a többit is. De ne feledd három nap és kezdődik a suli.
- Köszi! - egy nyers mosollyal meghajolt és elindult a lelkiekben kissé megzuhant fiú.

    Azzal a fiú folytatta útját az esőben, Kimi pedig vissza az étterembe. Aznap este JungKooknak megint az a rémálma volt, ami két hete üldözi őt. Az éjszaka közepén ismételten felült ágyára, felkapcsolta éjjeli szekrényén lévő lámpáját, fájó fejéhez kapott, úgy mint egy őrült magában kezdett el veszekedni.

- Miért kell zaklatnod engem? Miért Lucy? Miért teszed?- JungKook, szerencse csillaga felragyogott az immáron tiszta égbolton.