1. rész - Tíz évvel ezelőtt

- Hát te hogy kerülsz ide? – néztem rá értetlenül

- Ugyan ezt kérdezhetném én is! Ezer éve nem láttalak!

Hékás, ne szaladjuk ennyire a történet végére. Szépen, lassan, mindent elmondok az elejétől.

    Ez a történet egy fiúról és egy lányról szól. 2002-et írunk. Szöul egyik játszótere a helyszín. A fiú éppen homokozik, amikor egy hatalmas követ talált a homokban gyorsan odasiet édesanyjához, hogy megmutassa a számára, oly becses darabot.

- Anya… anya nézd… nézd! Anya nézd mit találtam ez egy drága kő, amit a homokozóból bányásztam ki!

- Igazad van kis fiam, igazán becses darab, kinek adod ezt a követ?

- Majd ez első lány barátomnak! – jelentette ki határozottan az alig öt éves fiúcska.

-  Egy kis lánynak? – nézett rá anyukája nagy szemekkel.

-  Igen, hogy a barátom legyen örökre! hehe... – mondta a kisfiú hatalmas mosollyal arcán

    Tíz perccel később a játszótérre egy kislány és az anyukája jött. A kislány anyukája leült a kisfiú anyukája mellé és elkezdtek ismerkedni, beszélgetni. A kislány pedig valamilyen indíttatástól vezérelve elment a homokozóig, ahol a lelkes fiúcska bányászott, hátha talál valami másik értékes követ. A leány odahajol a fiúhoz és megkérdezte tőle:

- Leszünk barátok?

   Erre a fiú felnézett és egyenesen az előtte tornyosuló leány arcába. A fiú erre a kérdésre elmosolyodott és csak annyit felelt:

- Igen, leszek a barátod!

Ahogy ezt a kislány meghallotta szája máris a füléig ért és örömében odaszaladt anyukájához!

- Mami… mami – ráncigálta anyukája szoknyáját – mami az a kis fiú ott a barátom! – és mutatott a tetőtől talpig homokos fiúra.

- Nagyszerű csillagom, menj és játssz vele, barátkozzatok össze még jobban!

    Azzal a kis angyali teremtés vissza sietett a fiúhoz, akivel immáron együtt túrták a homokot. A fiú megtanította hogyan kel szitával szitálni a homokot, és a homokbucka építésének rejtelmeibe is beavatta a fiú a tőle csupán 1 évvel fiatalabb leányzót. Rengeteget homokoztak, a homokozó formákkal fagyit, nyuszit, mókust, traktort és egyéb formákat öntöttek ki. Nagyon gyorsan repült az idő, már majdnem esteledett, mikor a fiú és a lány anyukái egyszerre mentek oda gyermekükhöz ugyan azzal a mondattal.

- Kincsem ideje lesz menni, későre jár, holnap majd találkoztok megint.

A két nő egymásra nézett és elmosolyodtak, hogy milyen egyszerre mondták gyermekeiknek. A fiú odasietett anyukájához, anyukája leporolta kis fenekéről a homokot és egy nagy tea ivászat után már indulni is akartak haza, csakhogy a fiú megállt és visszanézett a lányra majd anyukájára és visszaszaladt a lányhoz.

- Kook vagyok. - elkezdett a zsebében kotorászni és elővette a régen bányászott követ - tessék, ezt neked adom - nyomta a lány kezébe az egyszerű, de annál jelentősebb követ - Tartsd meg emlékül, hogy emlékezz rám örökre.

    És azzal a fiúcska egy puszit nyomott a lány arcára. Majd visszasietett anyukájához, akivel biciklire pattantak és már el is mentek. A kislány még 1-2 percig nézte a követ, amit a fiú adott neki. Ebből a mély gondolkozásból édesanyja szorító karja zökkentette ki. Anyukája kezébe vette a lányt és úgy indultak el egészen az autóig. Ott a lányt bekötötte és már indultak is haza. Mihelyst haza értek a kislány szaladt apukájához, hogy megmutassa ezt a becses darabot.

- Apu… apu nézd! - szaladt oda a kislány édesapjához, aki csak nagy mosollyal leguggolt és megölelte lányát majd egy puszit nyomott az arcára. – Apu nézd mit kaptam! – és mutatta a követ apukájának!

- Oh, milyen szép darab, és kitől kaptad? – kérdezte kedvesen az apa.

- Kook adta nekem! – jelentette ki büszkén – Apuci tudsz belőle csinálni nyakláncot?

- Persze! – mondta az apa nagy mosollyal az arcán – De most menj aludni, holnap majd oda adom neked!

    Azzal a kislány elment fürödni az anyukájával, majd a jó meleg tejcsi után elment aludni. Ez idő alatt az apa kiment a műhelybe és elhatározta, hogy kifúrja a követ, hogy csináljon belőle egy felfűzhető medált, de sajnos a kőzet nem volt elég erős így, hát kettétört. Apa gondolkozott egy ideig, hogy mit csináljon vele, majd arra a döntésre jutott, hogy a kő köré egy gyönyörűen csillogó ezüstszínű drótot teker, amit, majd bármilyen nyakékre rá lehet fűzni. 

   Mind a kettő követ ugyan így megcsinálta. Este 22:30-ra végzett is mindegyikkel. Felment a lánya szobájába és lerakta a kislány rózsaszín asztalára. Másnap reggel, mikor a lány felkelt rögtön odasietett az asztalhoz, mivel tudta vagyis megszokta már, hogy az apukája minden reggel oda rak le valami meglepetést. Tűnődve nézte a két nyakláncot, mire az apukája bejött.

- Apa, mi történt a kővel? – kérdezte.

- Sajnos kettétört, de csináltam abból a 2 darabból, 2 ugyan olyan nyakláncot. És képzeld az egyik a tied – rakta a nyakába a nyakláncot – míg a másik a fiúé!

A lány örömében apja nyakába ugrott. A délelőtt hamar eltelt, így hát a délutáni alvás után anya és lánya már indultak is ki a játszótérre. A fiú és az anyukája is kint volt. Amikor a fiú meglátta a lányt elkezdett felé szaladni és megölelte! A lány az ölelés után elkezdett kotorászni a zsebében és elővette a kő másik felét!

- Kook tessék ez itt a tied! – mondta nagy mosollyal.

- Ez mi? – kérdezte vissza a fiú bájos ártatlansággal.

- Sajnos, amikor a papa csinálta nekem a nyakláncot a kő kettétört, de megcsinálta úgy, hogy neked is jó legyen meg nekem is. Szeretném neked adni az egyik felét! – nyújtotta oda a fiúnak a nyakláncot.

- És a másik fele? – aggódva kérdezte a fiú, majd a lány előhúzta a pólója alá becsúszott követ.

- Erre gondolsz? – kérdezte miközben a lány a fiúnak mutatta a medált.

- De jó! – csattant ki az örömtől a fiú – ugyan olyan nyakláncunk van! Mindig hordani fogom, esküszöm!

Azzal a két kis gyermek elszaladtak homokozni. Attól a naptól fogva elválaszthatatlan barátok lettek. Minden nap találkoztak kint a játszótéren, olyanok voltak egymásnak, mint a testvérek. Mindent megosztottak egymással, ételt-italt, örömöt-bánatot. Amikor a fiú betöltötte a 6. életévét, akkor egy nagy Születésnapi zsúrt tartottak ennek tiszteletére. A lányt is meghívták, aki egyből rávágta, hogy igen! A Szülinapi zsúr, olyan jól sikerült, hogy a két kisgyermek a kanapén kidőlve egymás felé fordulva elaludt. Anyukájuknak nem volt szíve őket felébreszteni, hisz még olyan kicsit, meg hát nagyon aranyosak, így együtt. 

    Másnap, mikor felkelt a fiú észrevette, hogy a lány ott alszik mellette, ebe igazán csak bele pirult. Majd a lány arcából kisimította a hajat és adott a lány homlokára egy puszit. Erre a lány kicsit megmozdult és a fiú felé fordult. A fiú nagyra nyílt szemekkel nézte a még mindig alvó lányt, majd egyszer csak a lány elkezdett nyöszörögni és megszólalt:

- Jó reggelt, Kook! –majd nyújtózkodott egyet és a fiúra nézett nagy mosollyal.

- Neked is, Lucy! – mondta a fiú, szintén nagy mosollyal.

    Mikor felkeltek kimentek reggelizni, majd egy óra múlva Lucy anyukája meg is érkezett, hogy haza vigye a lányt. Miután az anya megérkezett már mentek is haza az autóban a kislány elkezdett sírni mikor meghallotta, hogy elköltöznek Amerikába. Neki nem az volt a tragédia hogy költöznek, hanem az, hogy itt kell hagynia a legféltettebb dolgot az életében, ami nem volt más, mint a „Barátsága Kookkal” Mikor haza mentek az anya felhívta telefonon Kook anyukáját és elmondta neki a hírt. Kook anyukája alig tudta megvigasztalni a fiút, annyira felzaklatták a hallottak. Két hét… két hét és utána már tényleg nem fognak többet találkozni. 

   Ez alatt az idő alatt a lehető legtöbb időt töltötték együtt, szülőkkel elmentek strandra, játszótérre és még a vidámparkba is. Sokszor aludtak egymásnál, hogy ezzel is erősítsék baráti köteléküket. 

    Eljött a költözés napja, Kook és családja elmentek elköszönni Lucy és családjától. A két gyermek csak állt egymással szemben és nézték egymást. Próbálták memorizálni az egymás arcát. Majd a papa megszólalt!

- Kincsem, ideje lesz menni, ha nem akarjuk, hogy lekéssük a repülő gépet! - kicsit félve, de félig meddig bizakodva mondta az apa. Ekkor a két gyermek szeméből, mint a Niagara vízesés, úgy kezdtek elhullni a könnyek. A két barát egymásba kapaszkodva, mint az ikrek szinkronikus odafigyeléssel szinte egyszerre mondták.

- Had maradjak vele! – mondták miközben egymást szorították.

    Még vagy öt percig állt így a két kis ember, majd a két családfő Kook apja a fiát, míg Lucy apja a lányát hátulról átölelve elszakították egymástól. Nehezen szakadt el ez a kötelék. Mind két kis ember csípet, rúgott karmolt és harapott, de hiába, a felnőttek erősebbek voltak. Lucyt nagy feszengés közepette berakták a kocsiba. Miután bekötötték lehajtotta az autó ablakját, majd mikor beindult a gépjármű motorja Kook a lány után kiabálta:

- Lucy, örökre barátom vagy sohasem fogom levenni a nyakláncod, ez mostantól az életem része!

   Ezután, elindult az autó és mihelyst kikanyarodtak az utcából Kookie a földre esett és úgy zokogott tovább. A lány szülei sem tudták egyhamar megvigasztalni lányukat. A repülő út felénél egyszer csak elaludt, és amíg az új Flo Ridai házukba be nem mentek addig aludt.

    Tíz év telt el, Lucy immáron tizenöt éves míg Kook tizenhatot töltötte Szeptember 1-én. Ahogy azt meg is fogadták még annak idején minden nap hordták a nyakláncot csak annyi különbséggel, hogy barátságukat ezúttal Csendes óceán választotta el, néhány ezer kilométerrel. A fiú és a lány szinte mindennap gondoltak egymásra, amikor csak tükörbe néztek, vagy amikor csak öltöztek, ahányszor megpillantották a medált elmosolyodtak és csak annyit mondtak maguknak csendben: „Vajon most hol lehetsz most!” Végül pedig bájos egyszerűséggel folytatták megszokott mindennapi életüket. Míg nem egyszer csak Lucy apja be nem jelentette:

- Családom, költözünk vissza Dél-Koreába!

    Lucy nagyon boldog lett, hogy láthatja ismét barátját Kook-ot alig tíz év kihagyás után. Felgyorsított folyamatban történt a költözés így alig két hét múlva már költöztek is vissza Szöulba, ugyanabba a házba ahol anno laktak. Mikor megérkeztek a régi emlékek buzgó feltörése és az érzések újraálése, annyira felzaklatta Lucyt, hogy az ajtóban állva elmorzsolt pár könnycseppet.

- Mi a baj kis lányom? – kérdezte az anyukája.

- Kook…

- Hidd el, találkozni fogsz vele! – ment el mellette az apja miközben megfogta lánya vállát.

   Lucyről illik tudni, hogy a történtek ellenére nagyon nyitott, és hogy könnyen szerez barátokat. Kedves, illedelmes, szófogadó, mint egy igazi úri hölgy, de ha kell akár a nála nagyobbakkal is kikezd csak, hogy neki legyen igaza! Kitűnő tanuló, tökéletesen beszéli az angolt, koreait, spanyolt és japánt. Az amerikai pom-pom csapat volt vezetője és országos kétszeres tánc bajnok. Ha kell megvédi magát, hisz tanult karatézni de inkább a szóbeli harcokban jeleskedik, nem szereti a fizikai harcokat.

Nos, hát hogy is fogalmazzak Kook ennek majdnem, hogy szöges ellentéte. Ki nem bírja állni a nyelvi órákat és főleg a japánt és az angolt. Történelemből majdnem meghúzták. Kitűnő táncos, énekes, papper egy fiú banda legfiatalabb tagja. Magatartása kicsit magasztos, hisz a lányok bomlanak érte, szó szerint az osztály jobban mondva az iskola menő csávói közé tartozik a bandájával  együtt. Imád bajba kerülni, szeret verekedni, de ha jobban megismeritek rájöhettek, hogy igen is érzékeny srác. Attól hogy a menőt mutatja, még igen is van szíve.