31. rész - Friss Levegőt!

Ezt hallgasd végig, miközben olvasod: MBLAQ(엠블랙) - G.O 내 꿈에서라도

    Utolsó erejével, még egyszer kitörölte szeméből a kicsúszott könnyeket, és a még gyülekezőket. Két szipogás között zsebébe nyúlt és kihúzta belőle az egész nyakláncot. Az egyik felét nyakába rakta. Kezével megemelte a földre esett lány fejét, hogy ezzel is

könnyebben nyakába tudja helyezni a kő másik felét. Leila, nagyra nyílt szemekkel nézte mit is csinál, a hős, aki életét adta volna szerelméért. Lucy nyakába helyezte a nyakláncot, majd egy puszit nyomott a homlokára. Arcáról legördült egy könnycsepp, ami másodpercekkel később a földre hullott. Leila a földre esett, túl sok füstöt lélegzett be. Kook próbálta felébreszteni, de nem volt semmi esélye sem. Megnézte pulzusát, ami kezdett alábbhagyni, de még így is erősen vert, hisz nem akarta még abba hagyni ezt az életet. Kook Lucy mellé térdelt, akinek fejénél a kislány feküdt. A barátnője felé hajolt, ahogy jobban megnézte az eszméletlen arcot, egyszerre érzelmei eltompultak, és az eddigi boldog pillanatokat elevenítette fel gondolatban. Kezei közé fogta a lány kezét, amit szívéhez érintett,

-       -   Látod, szívem még mindig ver, mert azt, hiszi, hogy egyszer még újból a tieddel egyszerre, egy ütemre verhet. Sajnálom, hibáztam… kérlek, bocsáss meg. Mindenem odaadnám, ha még egyszer megszorítanád a kezem, úgy, mint 10 évvel ezelőtt, mikor sírtam. Akkor is te tartottad bennem a lelket, egészen a mai napig. De ha te nem vagy, akkor az én életem sem ér semmit sem… Inkább eldobom az életem, mint hogy nélküled éljek…

    Kook arcáról egy könnycsepp legördült, arca dombját keresztülszelve, így már álla felé vette az irányt. Állán még egy ideig elidőzött, az a bizonyos sós csepp, majd szélnek eredt és Lucy arcára érve, útját tovább folytatta le, egészen a nyaki erekig.  A fiú, utolsó erejét elvesztve, a lányra zuhant.

-      - Állj le! Nem mehetsz be! – ordította RapMonster Jinnek miközben a fiú arcára ütött. – térj magadhoz, ő sem ezt akarná. – könnyezett bele mondatába a Leader.

-      - De ha megtalálnám, őket ki tudnám hozni, biztosan. Érzem! – ütött vissza NamJoonnak, majd elcsendesedett. Ezt követően feszült csend lett úrrá mind hét emberen, akik között csak hárman tartották még magukat. J-Hope, SUGA és Jimin nem sírt. Úgy gondolták, hogy valakiknek tartaniuk kell magukat, hiába fáj, hiába éget a vágy, hogy utána menjenek. Nem tehették!

-      - Elmentek! – szólalt fel Mint. Könnyes szemét megtörölte és a még mindig hevesen égő házra nézett – Érzem! – nagyot nyelt.

-      - NEM! – kiáltott fel egyszerre Jin és RapMonster a ház felé futva.

     Két szív egyszerre dobbant. A két mellkas egyszerre emelkedett a magasba, megtelve füstös levegővel, amiben elvétve lehetett érezni egy-két tiszta oxigén molekulát. Az egyik kéz megmozdult, megszorítva a másikat. A megszorított test gazdája magához tért egy röpke pillanatra, nagy levegőt vett.

-      - Nem! Itt még nem lehet vége! – de az oxigén hiány erősebbnek bizonyult, így visszaesett a kezdeti állapotba.

„ Kelj fel, és járj!” – mondta Jézus és a járásra képtelen ember felállt és járni kezdett.  „ Állj fel, és folytasd, soha ne hagyd abba!” – mondta a nagyapa fehér ruhában. „Ha meg sem próbálod, már vesztettél, nem így neveltelek!” – mondta a nagymama a nagypapa mellett térdig érő gyönyörű fehér, kagyló gyöngy fényű csipkés ruhában. A nagymama lábánál megjelent egy kis fekete szőrcsomó, aki elvakkantotta magát. Fejecskéje fölött kis sárga kör ragyogott. Hátából fehér szárny nyílt ki, és egyenesen felé szaladt. Szárnyait még nagyobbra kitárta és felé röpült. Fejével követte az állatot, így teljesen megfordult hátat fordítva az előző három személynek.

  Egy új kép tárult elé. Egy szikla szirt, aminek a hátterében az óceán húzódott, naplemente volt. Az ég a rózsaszín, a piros és az aranysárga ezernyi árnyalatában pompázott. Sirályok repültek az égen, és vijjogtak.  A szirt szélénél egy barna hajú lány állt, kinek haja a derekáig ért. Gyönyörű arany és fehér színű ruhában állt ott. Lábán semmi sem volt. A zöld fű simogatta a talpát, a szél lobogtatta hosszú hajkoronáját a válla fölött. A lány megfordult és Ő állt ott. Arca mosolygott, és büszkeséget sugárzott. Közelebb indul felé, a lány egy lépést tett felé, majd ujjait összefonva lógatta kezét teste előtt.

-      - Mi ez a fehér ruha rajtad, JungKook? – kérdezte Lucy, bájos mosollyal arcán.

-      - Nem… tudom… csak úgy rajtam lett! – jelentette ki, értetlen tekintettel, de ez hamar füstbe ment, hiszen a lány csillogó szeme magával ragadta és teljesen elvarázsolta.

-      - Hiányoztál! – mosolyodott bele mondatába Lucy.

-      - Te még jobban nekem, hidd el.  – magához húzta derekánál fogva, és egy gyengéd csókot hintett ajkára. –  Ha ez a Mennyország, akkor én már boldog vagyok, és nem akarok innen elmenni.

-       - Annak, még nincs itt az ideje! Még élsz!

-       - Akkor hogyan lehetünk itt?

-       - Csak beképzeled, azt hogy velem vagy, azt, ahogy megölelsz, és azt, ahogy megcsókolsz.

-       - Még mindig a házban vagyunk?

-       - Talán?!... Kérlek, ments meg! Éljünk kint boldogan, csak Te meg Én.

-       - De képtelen vagyok nem mozdul a lábam,mindenem olyan nehéz! Túl sok a füst,nem látok semmit én … én csak egy 17 éves fiú vagyok. Aki, azt hitte, hogy megmentheti a barátnőjét. Lásd be, én nem vagyok Superman. Én gyenge vagyok. – Lucy letörölte a kósza könnycseppet.

-       - Ne beszélj, ostobaságot. Lehet,hogy nem vagy Superman de te annál több vagy nekem, te vagy életem értelme. Arra kérlek,vegyél magadon erőt és menj ki a házból.

-       - Nem hagylak itt. Veled leszek örökké.

-       - Önfejű vagy! Akkor próbáljunk kimenni együtt. – biztató mosolyt intézett arcára.

A lány mögött a tenger eltűnt, helyette vöröslő égbolt lett, Lucy oldala elkezdett lángolni, majd füstölni. Szépen lassan a test hamuvá vált, amit a feltámadó szél repített a magasba. 

Eltűnt.

  A fiú visszafordult. Ismét egy fehér teremben volt, egymás mellett állt a nagyapa és a nagymama, akinek lábánál ott volt a kis kutya. A Nagymama mellett ott állt egy hosszú ruhás férfi, kinek tekintetéből a nyugalom, a béke, a tisztelet és a HIT sugárzott. Mind a hárman egyszerre jobb kezüket feléje nyújtották, közelebb léptett és a hosszú ruhás szakállas férfi kezébe helyeztem keze, aki egyszeriben megszorította a kézfejét.

„ Kelj fel, és járj! A történeted folytatódik, kapsz még egy utolsó esélyt! Élj vele!” 

Egyszeriben, hirtelen JungKook felköhögött, az egész szoba lángokban állt már. Lucyre majd Leilára nézett, miközben pulcsijába temette arcát. „Élek vele!” Mondta halkan.  Lucyt jobbjával a hátára emelte, míg  Leilát megpróbálta bal kezével cipelni. Egy hatalmas levegőt vett, és megindult.

   Alig egy perc alatt a lépcsőhöz ért. A lépcsőre lépve nagyot roppant a faszerkezet. A lépcsőről leérve a bejárati ajtóhoz vonszolta magát a két ájult testtel. Az ajtóba érve meglátta, ahogyan Jin és RapMonster fut az ajtó felé, mögöttük pedig egy-egy rendőr volt. Ahogy a két fiú odaért,kikapták fáradt kezeiből a lányokat. NamJoonnak odaadta Leilát majd Jinnek Lucyt. Hirtelen nagy reccsenésre lettek figyelmesek. A ház gerendái, és tartópillérjei megadták magukat a tűznek, és a ház első emeletéről egy nagyobb tartógerenda esett Kook felé. Két kezével a gerenda elől ellökte Jint és NamJoont. A két fiú a földre esett, kezükben a két megmentett lánnyal. Jin gyorsan lefektette a fűre Lucyt majd megfordult és ekkor meglátta a gerenda szorítása alatt Kookot, aki már a földön feküdt, combján az égő fa tartógerendával. A fiú kezei vérző feje mellett helyezkedtek el, feje két oldalán. Fájdalomtól eltorzult arccal nézett ki az épület ajtaján várva a segítséget. A két rendőr benyúlt az ajtón és egy erőteljes mozdulattal kirántották a fiút. Ekkor már hallani lehetett a helikopter hangját.

-       - Gyere már és segíts! – ordította oda NamJoonnak Jin.

   -  A rendőrök már hívták  a mentősöket- kiabálta valaki.  Lucyt és Leilát oxigénmaszkkal ellátva hordágyra fektették és már vitték is az időközben megérkezett mentő helikopter felé. Jin Kookot a hátára fordította. Megnézte a fiú pulzusát, ami alig érezhető volt, levegőt nehezen vett. Mindeközben megérkezett egy három főből álló, mentős csoport, akik a lehető leggyorsabban próbálták elállítani, a vérzést és stabilizálni az állapotát. JungKookra is oxigén maszkot helyeztek. Megmérték a pulzusát, közben hordágyra fektették. A hordágyat a helikopter felé tolták. Bezárták a járműnek az ajtaját és már a magasba is szálltak. Lucy az oxigén hatására nyitogatni kezdte a szemét, de még mindig homályosan nézett körül.

-       - Üdvözlöm hölgyem! – monda a repülőgépben a doki. – útban vagyunk a Kórház felé. – Lucy a fejét jobbra majd balra fordította, keresvén valakit. – Ha a fiút keresi, itt van ön mellett. – a doktor úr a lány kezét az eszméletlen fiú kezére helyezte. – Egy igazi hős a barátja.

Igen, az én hősöm!

30. rész - Égés

Mindenki egyre feszültebb. Jin és RapMonster visszamentek a többiekhez. Arcukról útközben letörölték a kicsordult könnycseppet.

- Ha kijön élve, esküszöm, hogy megverem, kiosztom, és megint megverem. Hogy lehet valaki ennyire

Felelőtlen, istenem. 

- Jin, állj le! - utasította RapMonster - Nem fogsz te semmit sem csinálni! Leülsz, és ha kijön - már ha kijön - áldani fogod az istent, hogy a barátod életben maradt. - mutatott végig Jinen miközben ezt mondta. 

- Akkor most Kook bent van? - kérdezte SUGA miközben elszörnyülködve nézett a hevesen égő házra.

Mindenki odanézett, és egytől egyig mind az ott lévő 7 emberen egyszerre lett úrrá a félelem és a borzongás.

- Nincs esély hogy kijöjjenek! - mondta J-Hope

- LUCY! - kiáltotta el magát Mint.

* * *

"Ki itt belépsz, hagy fel minden reménnyel" 

Ez volt az a mondat amit elfelejtettek az égő ajtó felé írni, mert ha megtették volna akkor talán Kook nem ment volna be.

   Pulcsiját levetette magáról és orra elé gyűrte. Egyre forróbb lett a hangulat a házban és annak környékén, már furcsa nyikorgó hangokat is lehetett hallani, ahogy a tűz által meggyengült padlás szerkezet egyre jobban kezdi elveszíteni erét, és tartósságát. Az ajtón belépve egyből a lépcsőt pillantotta meg. Lábait egymás után tette, léptei egyre nehezebbé váltak, hisz izmai nem tudtak kellőképpen elég oxigént kapni. Fejét a pulcsiba hajtotta és csak néha-néha nézett fel. Mikor felért az első emeletre, egyből bevillant neki az az információ, amit Kevin mondott neki. Lucy... első emelet... baloldali szárny, 16-os ajtó. Elfordult balra és ismét megindult a hatalmas nagy folyosón előre. Elment kettő ajtó mellett, majd megtorpant egy kis időre a harmadik előtt. Az az ajtó más volt, mint a többi, mint kinézetre, mit anyagilag. Azon az ajtón egy balerina formájú matrica volt. Benyitott oda. A körülményekhez képest, ebben a szobában alig volt füst és hő, tűznek nyoma sem volt. A falak teljesen épek voltak. Nem olyan rég újíthatták fel, mert nagyon korszerű cuccok voltak benne. Az ágy az ablak alatt volt ahol a takaró alól valami kitornyosodott. Közelebb lépett és észrevett egy kislányt. A lány még aludt, és eszméleténél volt. Kook felköltötte a lányt, akinek kómás tekintete volt. A lány megszeppenve feküdt az ágyban, amikor meglátta a feléje tornyosuló fiút. 

- Kook bácsi?! - kérdezte kómásan szemeit dörzsölgetve. 

- Hol van Lucy szobája? - kérdezte a fiú, a lány ekkor érzékelte a körülötte történteket. Mikor meglátta a szobába beáramló füstöt azonnal bepánikolt. Elkezdett sírni. Kook megfogta a vállát, nyugtatás képen. 

- A mellettem lévő szoba az.

- Elmegyek Lucyért utána együtt kimegyünk innen, jó? - a kislány bólogatott - Maradj itt, és várd, meg míg vissza jövök. 

  Elindult az ajtó felé. Vett egy még nagy levegő lélegzetet és kiment az ajtón. Maga mögött bezárva azt. A kis lány szobájában nagyon tiszta volt a levegő a körülményekhez képest. Gyorsan megindult megkeresni a 16-os szobát, amikor azt megtalálta, benyitott. A szobában teljességgel nem lehetett látna, a sűrű füsttől, szinte már harapni lehetett azt. Az ajtó kinyitásával a szoba belsejéből egyre jobban kezdett el kifelé áramlani a füst, és így tisztult meg a valamennyivel a belső levegő. JungKook szemét elkezdte marni a füst, könnyezett a szeme és a levegő vétel is egyre nehezebbé vált számára. 

  A megtisztult levegőből egy testet lehetett kivenni, ami a földön feküdt. Közelebb ment és látta, hogy Lucy az és mellette Bubble a kutyus feküdt. Lucy hason feküdt a padlón, jobb keze előre nyújtva hevert miközben feje azon volt, másik keze pedig fejénél volt. Lábai pedig a test meg hosszabbításaként követte lefelé. Ahogy leguggolt a lány mellé, kifakadtak érzelmei és könnyei kezdték el mosni arcát, amire a korom már rátelepedett. 

Hallasd ezt!  

  Lucy fehér ruháját szürke és fekete foltok tarkították, épp úgy ahogy arcát és a többi csupasz testfelületét. Lucyt hátára fordította és megpróbálta felébreszteni, de teljesen hatástalanul. Megfordult és Bubblehez nyúlt, a kutyus is teljesen mozdulatlan volt. Meghalt. A tehetetlen testet hátára vette majd megindult az ajtó irányába ahol már az ajtókeret teljesen égett. Az ajtón kívülről még visszanézett a szobába, ahol az ágy, a függönyök égtek. A kis kutyus a szoba közepén feküdt, teljesen mozdulatlanul. 

- Sajnálom... - mondta Kook, könnyes szemmel.

  Azt, amit barátnője megvédésére adott, azt most itt kell hagynia, az égő házban. Akárhogy is gondolta, nem tudott volna a kutyuson segíteni, hiszen a kislányra is gondolnia kellett. Minden eshetőségre fel kellett készülnie, ha esetleg a lány elesik vagy összeesik, akkor őt is fel kell vennie, de ha a kutyus is ott van, akkor nem tudta volna. Egy ember élet többet ér mint bármi másé.

  Tovább indult egyenesen a 15-ös szoba felé, oda ahol a kislányt is megtalálta. Mikor benyitott a szobába, megdöbbenve vette észre, hogy a levegő tisztább, mint volt. Maga mögött bezárta az ajtót, és Lucyt lefektette a földre. Arcát két kezével megsimította, hogy valamennyi koszt le tudjon szedni. 

- Mond csak, itt a kinti füst ellenére, miért ilyen tiszta a levegő? - kérdezte Kook a mellette térdelő lánytól aki Lucy élettelen testét nézte, ahogy a földön elterül.

- Átépítették a szobámat. Légszűrő berendezést tettek be, és a fallal is csináltak valamit. - válaszolta. - Lucy néni jobban lesz? 

- Remélem. Nagyon sok szénmonoxidot szívhatott be, amióta ott van - folytatta sírva - remélem, hogy a nagy hő hatására nem keletkezett légző szervrendszeri elégtelensége és egyéb végzetes dolog.

- Vigyük ki innen. - folytatta a kis lány

- Igen. - Kook igenlően bólintott. Felvette hátára Lucyt és megindultak vele az ajtó felé. 

- Készen állsz? - kérdezett vissza Kook miközben a lánynak megfogta a kezét.

- Igen.

- Vegyél egy nagy levegőt és indulj meg a lépcső felé. Ne fuss, mert annál több levegőre lesz szükséged. Háromra indulunk, egy... kettő... három... - Kook kinyitotta az ajtót és ahogy azt kinyitotta egyből a tűz becsapott a szobába. Minek hatására mind a ketten hátra estek. Lucy leesett Kook hátáról és a földre került. A fiú egyből oda sietett, hozzá, közben áramlott be a füst. 

- Sajnálom Lucy, nem tudlak ki vinni... én ehhez kevés vagyok... bárcsak soha ne engedtelek volna el... - sírva omlott a lány mellkasára.