- Hát te hogy
kerülsz ide? – néztem rá értetlenül
- Ugyan ezt
kérdezhetném én is! Ezer éve nem láttalak!
Hékás, ne szaladjuk ennyire a történet végére. Szépen,
lassan, mindent elmondok az elejétől.
Ez a történet egy fiúról és egy lányról szól.
2002-et írunk. Szöul egyik játszótere a helyszín. A fiú éppen homokozik, amikor
egy hatalmas követ talált a homokban gyorsan odasiet édesanyjához, hogy
megmutassa a számára, oly becses darabot.
- Anya… anya
nézd… nézd! Anya nézd mit találtam ez egy drága kő, amit a homokozóból
bányásztam ki!
- Igazad van kis fiam, igazán becses darab, kinek adod ezt
a követ?
- Majd ez
első lány barátomnak! – jelentette ki határozottan az alig öt éves fiúcska.
- Egy
kis lánynak? – nézett rá anyukája nagy szemekkel.
- Igen,
hogy a barátom legyen örökre! hehe... – mondta a kisfiú hatalmas mosollyal
arcán
Tíz perccel később a játszótérre egy kislány
és az anyukája jött. A kislány anyukája leült a kisfiú anyukája mellé és
elkezdtek ismerkedni, beszélgetni. A kislány pedig valamilyen indíttatástól vezérelve
elment a homokozóig, ahol a lelkes fiúcska bányászott, hátha talál valami
másik értékes követ. A leány odahajol a fiúhoz és megkérdezte tőle:
- Leszünk barátok?
Erre a fiú felnézett és egyenesen az előtte
tornyosuló leány arcába. A fiú erre a kérdésre elmosolyodott és csak annyit
felelt:
- Igen, leszek a barátod!
Ahogy ezt a kislány meghallotta szája máris a füléig ért és
örömében odaszaladt anyukájához!
- Mami… mami – ráncigálta anyukája szoknyáját – mami az a
kis fiú ott a barátom! – és mutatott a tetőtől talpig homokos fiúra.
- Nagyszerű csillagom, menj és játssz vele, barátkozzatok
össze még jobban!
Azzal a kis angyali teremtés vissza sietett a
fiúhoz, akivel immáron együtt túrták a homokot. A fiú megtanította hogyan kel
szitával szitálni a homokot, és a homokbucka építésének rejtelmeibe is beavatta
a fiú a tőle csupán 1 évvel fiatalabb leányzót. Rengeteget homokoztak, a
homokozó formákkal fagyit, nyuszit, mókust, traktort és egyéb formákat öntöttek
ki. Nagyon gyorsan repült az idő, már majdnem esteledett, mikor a fiú és a lány
anyukái egyszerre mentek oda gyermekükhöz ugyan azzal a mondattal.
- Kincsem ideje lesz menni, későre jár, holnap majd
találkoztok megint.
A két nő egymásra nézett és elmosolyodtak, hogy milyen
egyszerre mondták gyermekeiknek. A fiú odasietett anyukájához, anyukája
leporolta kis fenekéről a homokot és egy nagy tea ivászat után már indulni is
akartak haza, csakhogy a fiú megállt és visszanézett a lányra majd anyukájára
és visszaszaladt a lányhoz.
- Kook vagyok. - elkezdett a zsebében kotorászni és elővette a régen bányászott
követ - tessék, ezt neked adom - nyomta a lány kezébe az egyszerű, de annál
jelentősebb követ - Tartsd meg emlékül, hogy emlékezz rám örökre.
És azzal a fiúcska egy puszit nyomott a lány
arcára. Majd visszasietett anyukájához, akivel biciklire pattantak és már el is
mentek. A kislány még 1-2 percig nézte a követ, amit a fiú adott neki. Ebből a
mély gondolkozásból édesanyja szorító karja zökkentette ki. Anyukája kezébe vette
a lányt és úgy indultak el egészen az autóig. Ott a lányt bekötötte és már
indultak is haza. Mihelyst haza értek a kislány szaladt apukájához, hogy
megmutassa ezt a becses darabot.
- Apu… apu nézd! - szaladt oda a kislány édesapjához, aki
csak nagy mosollyal leguggolt és megölelte lányát majd egy puszit nyomott az
arcára. – Apu nézd mit kaptam! – és mutatta a követ apukájának!
- Oh, milyen szép darab, és kitől kaptad? – kérdezte
kedvesen az apa.
- Kook adta nekem! – jelentette ki büszkén – Apuci tudsz belőle
csinálni nyakláncot?
- Persze! – mondta az apa nagy mosollyal az arcán – De most
menj aludni, holnap majd oda adom neked!
Azzal a kislány elment fürödni az
anyukájával, majd a jó meleg tejcsi után elment aludni. Ez idő alatt az apa
kiment a műhelybe és elhatározta, hogy kifúrja a követ, hogy csináljon belőle
egy felfűzhető medált, de sajnos a kőzet nem volt elég erős így, hát kettétört.
Apa gondolkozott egy ideig, hogy mit csináljon vele, majd arra a döntésre
jutott, hogy a kő köré egy gyönyörűen csillogó ezüstszínű drótot teker, amit,
majd bármilyen nyakékre rá lehet fűzni.
Mind a kettő követ ugyan így megcsinálta. Este
22:30-ra végzett is mindegyikkel. Felment a lánya szobájába és lerakta a
kislány rózsaszín asztalára. Másnap reggel, mikor a lány felkelt rögtön
odasietett az asztalhoz, mivel tudta vagyis megszokta már, hogy az apukája
minden reggel oda rak le valami meglepetést. Tűnődve nézte a két nyakláncot,
mire az apukája bejött.
- Apa, mi történt a kővel? – kérdezte.
- Sajnos
kettétört, de csináltam abból a 2 darabból, 2 ugyan olyan nyakláncot. És
képzeld az egyik a tied – rakta a nyakába a nyakláncot – míg a másik a fiúé!
A lány örömében apja nyakába ugrott. A délelőtt hamar
eltelt, így hát a délutáni alvás után anya és lánya már indultak is ki a
játszótérre. A fiú és az anyukája is kint volt. Amikor a fiú meglátta a lányt
elkezdett felé szaladni és megölelte! A lány az ölelés után elkezdett
kotorászni a zsebében és elővette a kő másik felét!
- Kook tessék
ez itt a tied! – mondta nagy mosollyal.
- Ez mi? – kérdezte vissza a fiú bájos ártatlansággal.
- Sajnos, amikor a papa csinálta nekem a nyakláncot a kő
kettétört, de megcsinálta úgy, hogy neked is jó legyen meg nekem is. Szeretném
neked adni az egyik felét! – nyújtotta oda a fiúnak a nyakláncot.
- És a másik
fele? – aggódva kérdezte a fiú, majd a lány előhúzta a pólója alá becsúszott
követ.
- Erre
gondolsz? – kérdezte miközben a lány a fiúnak mutatta a medált.
- De jó! –
csattant ki az örömtől a fiú – ugyan olyan nyakláncunk van! Mindig hordani
fogom, esküszöm!
Azzal a két kis gyermek elszaladtak homokozni. Attól a
naptól fogva elválaszthatatlan barátok lettek. Minden nap találkoztak kint a
játszótéren, olyanok voltak egymásnak, mint a testvérek. Mindent megosztottak
egymással, ételt-italt, örömöt-bánatot. Amikor a fiú betöltötte a 6. életévét,
akkor egy nagy Születésnapi zsúrt tartottak ennek tiszteletére. A lányt is
meghívták, aki egyből rávágta, hogy igen! A Szülinapi zsúr, olyan jól sikerült,
hogy a két kisgyermek a kanapén kidőlve egymás felé fordulva elaludt.
Anyukájuknak nem volt szíve őket felébreszteni, hisz még olyan kicsit, meg hát
nagyon aranyosak, így együtt.
Másnap, mikor felkelt a fiú észrevette, hogy
a lány ott alszik mellette, ebe igazán csak bele pirult. Majd a lány arcából
kisimította a hajat és adott a lány homlokára egy puszit. Erre a lány kicsit
megmozdult és a fiú felé fordult. A fiú nagyra nyílt szemekkel nézte
a még mindig alvó lányt, majd egyszer csak a lány elkezdett nyöszörögni és
megszólalt:
- Jó reggelt,
Kook! –majd nyújtózkodott egyet és a fiúra nézett nagy mosollyal.
- Neked is,
Lucy! – mondta a fiú, szintén nagy mosollyal.
Mikor felkeltek kimentek reggelizni, majd egy
óra múlva Lucy anyukája meg is érkezett, hogy haza vigye a lányt. Miután az
anya megérkezett már mentek is haza az autóban a kislány elkezdett sírni mikor
meghallotta, hogy elköltöznek Amerikába. Neki nem az volt a tragédia hogy
költöznek, hanem az, hogy itt kell hagynia a legféltettebb dolgot az életében,
ami nem volt más, mint a „Barátsága
Kookkal” Mikor haza mentek az
anya felhívta telefonon Kook anyukáját és elmondta neki a hírt. Kook anyukája
alig tudta megvigasztalni a fiút, annyira felzaklatták a hallottak. Két hét…
két hét és utána már tényleg nem fognak többet találkozni.
Ez alatt az idő alatt a lehető legtöbb időt
töltötték együtt, szülőkkel elmentek strandra, játszótérre és még a vidámparkba
is. Sokszor aludtak egymásnál, hogy ezzel is erősítsék baráti
köteléküket.
Eljött a költözés napja, Kook és családja
elmentek elköszönni Lucy és családjától. A két gyermek csak állt egymással
szemben és nézték egymást. Próbálták memorizálni az egymás arcát. Majd a papa
megszólalt!
- Kincsem, ideje lesz menni, ha nem akarjuk, hogy lekéssük
a repülő gépet! - kicsit félve, de félig meddig bizakodva mondta az apa. Ekkor
a két gyermek szeméből, mint a Niagara vízesés, úgy kezdtek elhullni a könnyek.
A két barát egymásba kapaszkodva, mint az
ikrek szinkronikus odafigyeléssel szinte egyszerre mondták.
- Had maradjak vele! – mondták miközben egymást
szorították.
Még vagy öt percig állt így a két kis ember,
majd a két családfő Kook apja a fiát, míg Lucy apja a lányát hátulról átölelve
elszakították egymástól. Nehezen szakadt el ez a kötelék. Mind két kis ember
csípet, rúgott karmolt és harapott, de hiába, a felnőttek erősebbek voltak.
Lucyt nagy feszengés közepette berakták a kocsiba. Miután bekötötték lehajtotta
az autó ablakját, majd mikor beindult a gépjármű motorja Kook a lány után kiabálta:
- Lucy,
örökre barátom vagy sohasem fogom levenni a nyakláncod, ez mostantól az életem
része!
Ezután, elindult az autó és mihelyst
kikanyarodtak az utcából Kookie a földre esett és úgy zokogott tovább. A lány
szülei sem tudták egyhamar megvigasztalni lányukat. A repülő út felénél egyszer
csak elaludt, és amíg az új Flo Ridai házukba be nem mentek addig aludt.
Tíz év telt el, Lucy immáron tizenöt éves míg
Kook tizenhatot töltötte Szeptember 1-én. Ahogy azt meg is fogadták még annak
idején minden nap hordták a nyakláncot csak annyi különbséggel, hogy
barátságukat ezúttal Csendes óceán választotta el, néhány ezer kilométerrel. A
fiú és a lány szinte mindennap gondoltak egymásra, amikor csak tükörbe néztek,
vagy amikor csak öltöztek, ahányszor megpillantották a medált elmosolyodtak és
csak annyit mondtak maguknak csendben: „Vajon
most hol lehetsz most!” Végül
pedig bájos egyszerűséggel folytatták megszokott mindennapi életüket. Míg nem
egyszer csak Lucy apja be nem jelentette:
- Családom, költözünk
vissza Dél-Koreába!
Lucy nagyon boldog lett, hogy láthatja ismét
barátját Kook-ot alig tíz év kihagyás után. Felgyorsított folyamatban történt a
költözés így alig két hét múlva már költöztek is vissza Szöulba, ugyanabba a
házba ahol anno laktak. Mikor megérkeztek a régi emlékek buzgó feltörése és az
érzések újraálése, annyira felzaklatta Lucyt, hogy az ajtóban állva elmorzsolt
pár könnycseppet.
- Mi a baj
kis lányom? – kérdezte az anyukája.
- Kook…
- Hidd el, találkozni fogsz vele! – ment el mellette az
apja miközben megfogta lánya vállát.
Lucyről illik tudni, hogy a történtek ellenére
nagyon nyitott, és hogy könnyen szerez barátokat. Kedves, illedelmes,
szófogadó, mint egy igazi úri hölgy, de ha kell akár a nála nagyobbakkal is
kikezd csak, hogy neki legyen igaza! Kitűnő tanuló, tökéletesen beszéli az
angolt, koreait, spanyolt és japánt. Az amerikai pom-pom csapat volt vezetője
és országos kétszeres tánc bajnok. Ha kell megvédi magát, hisz tanult karatézni
de inkább a szóbeli harcokban jeleskedik, nem szereti a fizikai harcokat.
Nos, hát hogy is fogalmazzak Kook ennek majdnem, hogy
szöges ellentéte. Ki nem bírja állni a nyelvi órákat és főleg a
japánt és az angolt. Történelemből majdnem meghúzták. Kitűnő táncos, énekes,
papper egy fiú banda legfiatalabb tagja. Magatartása kicsit magasztos, hisz a
lányok bomlanak érte, szó szerint az osztály jobban mondva az iskola menő
csávói közé tartozik a bandájával együtt. Imád bajba kerülni, szeret
verekedni, de ha jobban megismeritek rájöhettek, hogy igen is érzékeny srác.
Attól hogy a menőt mutatja, még igen is van szíve.
